Megfelelő embert a megfelelő helyre! Másképp: mindenki a képességeinek megfelelő munkát végezze, hiszen csak így tud örömmel, jókedvűen dolgozni.

Önkéntelenül adódik a kérdés, vajon kellő körültekintéssel döntjük-e el, hogy éppen mi vagyunk és nem másvalaki a megfelelő ember a megfelelő helyre. Felmerül-e bennünk időnként a gondolat, hogy át kellene adni helyünket egy arra rátermettebb társunknak. Hiúság és féltékenység alattomosan és kitartóan dolgozik a megromlott emberi természetben, hogy állásunkra való rátermettségünket kellő lelki nyugalommal bizonygassuk magunk és főként mások előtt. Egy kis nyugodt önkritikára lenne szükségünk, és máris nem kellene a ki tudja, milyen módon megszerzett helyünket örökös stallumnak tekinteni, hanem inkább olyan alkalomnak, gondviselésszerű lehetőségnek, amelynek révén használni tudunk környezetünknek, és ezáltal magunknak is. Az önzés és kényelemszeretet persze kellőképpen vakká teszi egyébként nagyon is okosan és józanul látó szemünket, és csalhatatlanul igazolja egyedüli, sőt kizárólagos rátermettségünket egy feladat megoldására vagy tisztség betöltésére.

Van-e az emberben kellő alázat ahhoz, hogy átlássa saját valóságos helyét és a társadalomban betöltött szerepét? Meg tudja-e ítélni, hogy meddig alkalmas az adott feladat elvégzésére, és mikor kell helyét átadnia: egy alkalmasabbnak, vagy éppen a következő, frissebb nemzedéknek? Rossz szokásai nem gátolják-e az embert abban, hogy betöltött hivatalát a lehető legjobban lássa el? Időnként felül kellene vizsgálnunk magunkat - testestül lelkestül -, vajon erőink elégségesek-e még feladataink maradéktalan ellátására? Akaratlan félreértés vagy tudatos félremagyarázás ne essék, vannak azért életre szóló megbízatások, amelyek transzcendens módon táplálkoznak, és a Szentlélek segítségével működnek.

A régiek bölcsességét is segítségül lehet hívni, amikor saját magunk helyzetértékelésével küszködünk. A szatíraíró Iuvenalis gyakran idézett sora: ,,Orandum est, ut sit mens sana in corpore sanoĺĺ (Sat. X, 356) arra hívja fel figyelmünket, hogy legyen ép testben ép lélek, hogy a léleknek otthont adó testtel is törődnünk kell, a kettő összhangja a kiegyensúlyozott és dolgos, másképpen a boldog élet egyik biztosítéka.

A középkor-vég meghatározó jelentőségű jámborsági mozgalma volt a devotio moderna (kiemelkedő képviselője Kempis Tamás és a nevével összekötött Krisztus követése, De imitatione Christi), amelyet a reformáció lényegében teljesen elsodort. A devótusok egyik lényeges szempontja számunkra is nagyon hasznos lehet. Ne azt nézd, hogy ki írta, hanem arra figyelj, hogy mit írt; a mondanivaló a fontos, nem a szerzője. Mai helyzetünkre fordítva ez azt is jelentheti, hogy a feladat maradéktalan teljesítése lényegesebb a végrehajtó személyénél. Némiképpen és természetesen csak kellő óvatossággal hasonlítható a két kor egymáshoz: a devótusok ezt a mondásukat a humanisták kissé szertelen gőgje, öndicsőítése, saját szerepük túlzott kiemelése ellenében hangoztatták. Manapság szintén az egyén korlátlan és másokra tekintet nélküli önmegvalósítása áll sajnos a középpontban.

Kellő alázattal kellene tudomásul vennünk ,,alkalmatlanságunkat", amelyre mások sajnos nem mindig a kellő tapintattal figyelmeztetnek minket. Ad absurdum elképzelhető, hogy a durvaságért is hálásnak kell lennünk: legalább kertelés nélkül és nyíltan tudomására jutottunk egy nem éppen finom, ám adott esetben igaz ellenvéleménynek. Mindezek után logikusan jutunk arra a végkövetkeztetésre, hogy szinte állandóan ellenőrzés alatt kell tartanunk magunkat, és többször meg kell kérdeznünk önmagunktól, vajon nem éppen most érkezett-e el az idő, hogy félreálljunk? Mindig és minden életkorban kényes kérdések ezek, mert jórészt ellenkeznek emberi természetünk egyik velejárójával, a nehézkességgel. A világ, a körülményeink állandóan és elég gyorsan változnak, és tőlünk is állandó alkalmazkodást követelnek. Alkalmazkodni pedig elveink és életvitelünk, vagyis keresztény mivoltunk feladása nélkül csak úgy tudunk, ha tisztában vagyunk a választott pályára való alkalmasságunkkal, ha a változások negatív erőin mi uralkodunk.

Pályaalkalmassági vizsgálat? Legyünk inkább egyszerűek, és csináljuk úgy, ahogy gyerekkorunkban megtanultuk: alapos lelkiismeret-vizsgálat, lehetőség szerint minden este.

(A szerző irodalomtörténész,
a Szent István Társulat elnöke)