A kommunista diktatúra irányított sajtója ötven évvel ezelőtt alig-alig elégedett meg a vádaskodások özönével, melyet naponta a megfélemlített népre zúdított, állításai közé képtelen hazugságokat is becsempészett. Számos hosszabb és rövidebb írás jelent meg az egykori állami lapokban, melyek a katolikus papság "nemzetietlen magatartását" emelték ki.
Azok a moszkvai vezérlésű internacionalisták szórták a vádat a keresztény papságra, akik valamennyi magyar értéket -- a régi korok nemes hagyományaitól kezdve, a Himnusz sorain keresztül az elszakított magyarsággal való együttérzés legkisebb megnyilvánulásáig --, mindent támadtak és ócsároltak.
Az Új Ember -- a keresztény sajtóflotta egyetlen megmaradt hajója -- a nemtelen támadásokkal szemben több cikkében meggyőző ellenérveket hozott föl. Az egyik cikk az egyházzal egyébként nem rokonszenvező Eötvös Károly hajdani megnyilatkozását idézte a bolsevista támadások cáfolatául. A neves közéleti személyiség a Magyar ruha, magyar pap című, keveset idézett írásában a következőket rögzítette: "Hogy a magyar katolikus papság, kiváltképp pedig az alsópapság mindig hazafias volt és most is az: arról beszélni egészen fölösleges, mivelhogy ezt Magyarországon mindenki tudja. Sőt, hogy a főpapok között is minden időben találtatott hol egy, hol több kiváló hazafi, erre megoktat bennünket a történelem."
Révai József, az 1945 utáni kommunista rendszer legszélsőségesebb ideológusa a papságot, a katolikus sajtót és olvasóit "belső ünneprontóknak" nevezte, akik Windischgrńtz és Jellasics híveinek tekinthetők. Ma már elképesztő ez a párhuzam, ám egy másik cikk még ezen is túllép, s megállapítása szerint az Új Ember írói és publicistái Gömbös Gyulát és Franco diktátort vallják eszményüknek, patrónusuknak. Mindez fényt vet az 1950-es évek elnyomó időszakára.
Az Új Ember higgadtan válaszolt a vádakra. A katolikus világnézethez tartozók nem az említett személyekben, hanem valódi patriótákban: Czuczor Gergelyben, Rómer Flórisban, Gasparich Killitben és méltó társaikban találták meg követendő eszményképeiket.
A magyar katolicizmus -- és ez ötven év után semmit sem változott -- szilárd hitén kívül a szabadságszeretetben, a nemzeti érzésben és a humán együttérzésben, segítőkészségben érezte és érzi magát elkötelezettnek. A hazai katolikus papság magyar érzelmű, szellemiségű volt és maradt a mai napig, az ezeréves keresztény államiság kezdete óta.
De a képtelen kommunista hazugságok kártyavárként omlottak össze az igazság érintésére.
Szeghalmi Elemér