Az élőlényekre vonatkozó kutatási eredményekből az olvasható ki, hogy tökéletességre irányultságuk, mint alaptulajdonságuk, eleve beléjük volt, eleve beléjük van kódolva. A négymilliárd évvel ezelőtt létrejött első élő sejtből, az őssejtből, ugyanis csak úgy népesedhetett be a föld az élőlények csodálatos milliárdjaival, ha a tökéletességre irányultság az első sejtbe is és az utána következő minden leszármazottjába is eleve be volt kódolva. Lényegében Darwin korszakalkotó felfedezése is ez. Ő a tökéletességre irányultság eleve bekódoltságát alkalmazkodóképességnek, túlélési képességnek nevezte. Másképpen a tökéletességre irányultság eleve bekódoltsága azt jelenti, hogy az élő sejtekben a túlélés kódja a kezdetektől erősebb, mint az elmúlás, a halál kódja. Költőien kifejezve: "Az élet szent okokból élni akar" (Ady Endre: A tűz márciusa). A többsejtű élőlények minden egyes sejtjében is nyilvánvaló a tökéletességre irányultság eleve bekódoltsága. Hiszen ki kérdezhetné meg, hogy van-e tökéletesebb májsejt a májsejtnél, tökéletesebb idegsejt az idegsejtnél, vagy tökéletesebb szívizomsejt a szívizomsejtnél és így tovább. Mily nagyszerű, mily megnyugtató, hogy testünkben, a sejtek társadalmában minden sejt megkérdőjelezhetetlenül, automatikusan a lehető legtökéletesebb. Az emberi társadalomban használt kifejezéssel, a többsejtű élőlényekben az egyes sejtek a beléjük rejtet kód "parancsa" miatt a lehető legnagyobb mértékben sokasítják meg "tehetségüket", "talentumaikat", vagyis a lehető legnagyobb odaadással szolgálják a többit, a közösséget.
Az ember esetében, éppen az emberi lét legnagyobb kincse, a szabad akarat miatt a tökéletességre irányultság nincs megmásíthatatlanul, kötelező módon bekódolva. Viszont az egyetemes törvényi rend érvényessége miatt a tökéletességre irányultság az ember számára is "előírt". Bele kell remegni, hogy a túlélési képesség, vagyis a minden élő tökéletességre irányultságának törvényszerűsége az emberre vonatkozóan a Szentírásban lelhető fel. Jézus Krisztus ezt az emberre vonatkozó törvényt így adja tudtunkra: "Legyetek hát tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48).
Különös hangsúllyal kell ismételni a tudományos kutatások által feltárt, illetve megerősített igazságot, azt, hogy a tökéletességre irányultság az élet része, vagyis nincs, nem lehet élet a tökéletességre irányultság nélkül. Nyilvánvaló, hogy az ember számára ez kizárólag a lehető legtökéletesebbre, az Istenre való irányultságot jelentheti. Ezért mostanra nemcsak a hitünkből, hanem a tudásunk teljességéből, az igaz tudományos felismerésekből is megerősítést kap, hogy minden embernek az Isten tökéletességére kell törekednie. Ez a felismerés világítja meg az elmúlt évszázadok legsúlyosabb ellentmondását, hiszen az emberre vonatkozó legalapvetőbb felismerést, az emberi lét lényegét, az Isten tökéletességére törekvés törvényét, éppen a tudomány térhódításának korában, éppen a tudomány fejlődésére hivatkozva tagadták és tagadják. (A nyílt tagadás helyett a mindennapi gyakorlatban inkább elhallgatják, s nem adják tovább ezt az igazságot a gyermekeknek.) Az eredmény viszont a rabság, az emberiség teljes szabadságvesztettsége, s ezzel párhuzamosan a föld öszszes élőlényének egyre fokozódó veszélyeztetettsége. A "technológia", ami ide vezetett, ahogy az imént említettük, egyrészt az igazság elhallgatása, másrészt a gyermekek, a felnövekvő ifjak megtévesztése osztályzásokkal, minősítésekkel, különböző díjak adományozásának rendszerével. Az újkor embere ezzel a rendszerével ugyanis fokozatosan azt a hamis képzeletvilágot alakította ki, mintha az ember életének, küldetésének célja a másik embertől jövő elismerés, taps, siker, vagyon lenne. Ezzel szemben éppen az az igaz tudományos felismerések által megerősített tény, hogy a minősítés, a díjak adásának rendszere, sőt a piacra termelés is, mint az emberi tevékenység mércéje alapjaiban hamis, mert ellentétes a tökéletességre irányultság természeti törvény rendjével. Hiányzik belőle az emberre vonatkozó lényeg, a legtökéletesebbre, az Isten tökéletességére törekvés. Sem a Nobel-díj, sem az Oscar-díj, sem a Kossuth-díj, sem a Széchenyi-díj, de még az olimpiai bajnoki cím vagy a világrekord sem cél, hanem "melléktermék" ott, ahol a legtökéletesebbre, az Istenre irányultság, a tehetség, a kapott talentumok Istennek tetsző megsokasítása törvényszerűen be van itatva minden felnövekvő gyermekbe. Nem eladhatót, hanem tökéleteset, a lehető legtökéletesebbet kell alkotni mindenhol és minden körülmények között. Egyik töredékében József Attila nagyszerűen adja tudtunkra a számunkra helyes irányultságot: "Én költő vagyok, de nem kell dicsőség, / ne ünnepelje bennem senki hősét, / ily ünneplést én Istenre hagyok. /Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb, / Versem azé, ki szívem versbe kérte, / És nekem elég a barátság érte".
"Ne ünnepelje bennem senki hősét", vagyis ne adjanak nekem díjakat, ne próbáljon engem dicsőíteni, ünnepelni senki. Nem is tudhat, mert az én ünneplőm a legtökéletesebb, maga az Isten. Nekem csak az ő elismerése számít. Micsoda nagyszerű felismerése ez a ránk, emberekre vonatkozó törvénynek, melyet Szent Pál a következőképpen értelmez számunkra: "A bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert ti nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek." (Róm 6,13-14) A kegyelem uralma az Isten túláradó szeretete. Ezt a kegyelmet, az Isten szeretetét teszi újra elérhetővé számunkra Jézus Krisztus, amikor a ránk vonatkozó törvényt nem eltörli, hanem teljessé teszi: "Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt, vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű, vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik." (Mt 5,17)
(A szerző kutatóorvos, egyetemi tanár)