A martfűi Tisza-parton
szabadtéri szentmisét mutatnak be február 27-én 15 órakor a Tisza újjáéledéséért, Páduai Szent Antal és Assisi Szent Ferenc közbenjárását kérve. A martfűi Szent Tamás-templom közössége mindenkit szeretettel vár.
Pro Libertate megemlékezés
A Pro Libertate Alapítvány rendezésében február 12-én a budai Várban megemlékeztek a II. világháború idején hősi halált halt katonákról. Seregély István egri érsek, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke a budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás) templomban szentmisét mutatott be azokért, akik "hazaszeretetük, lelkiismeretük kötelességétől vezérelve mindhalálig szolgálták hazájukat és népüket." Seregély érsek a Szentháromság téren megáldotta a kereszteket és a jelenlévőket.
RP
Magyar nyelvű szentmise NagyszombatbanMagyar hívek százai vettek részt február 10-én azon a szentmisén, melyet a Pozsony-nagyszombati Főegyházmegye általános érseki helynöke, Tóth Domonkos püspök celebrált az ősi nagyszombati székesegyházban. Vele együtt tizenkét pap vett részt az ünnepi szertartáson. A jubileumi szentév felvidéki magyar megnyitójának is nevezhető ez az esemény. Ugyanakkor történelmi is, hiszen a nagyszombati székesegyházban nincsenek magyar nyelvű istentiszteletek, ez volt az első magyar nyelvű szentmise. Herdics György esperes, nádszegi plébános a szentmise végén köszönetet mondott Tóth Domonkos püspöknek, hogy "mi, magyarok is otthonra találhattunk a székesegyházban."
MK
Az Új Emberből Ausztriában
A Schermann Rudolf bécsi plébános kiadásában és szerkesztésében megjelenő "Kirche Intern" című havi lap három folytatásban közölte némileg átdolgozott fordításban a lapunk tavaly augusztus 8-i számában megjelent a szentévek történetéről szóló összeállítást.
Eszkatológia és évezredforduló
Német és magyar teológiai professzorok részvételével konferenciát rendeznek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán (V., Veres Pálné u. 24.) március 3-án, amelyre a teológiában és a német nyelvben jártas érdeklődőket várnak. A téma rendkívül időszerű: eszkatológia és évezredforduló. A budapesti és a passaui egyetem tanárainak előadásai az apokaliptika, a millennarizmus, a történelemfilozófia és a nyugati kereszténység az ezredfordulón témakörökkel foglalkozik. A 2. Német-Magyar Teológiai Szümpozion reggel nyolc órakor kezdődik, és délután fél hatig tart.
Jubiláló paptestvérek
Vasmisés: Hádám Irem (1935. VI. 23.)
Aranymisés: Bárdosi István (1950. VI. 18.), dr. Sill Aba Ferenc (1950. VI. 18.)
Ezüstmisés: Gálhidi Sándor (1975. VI. 22.)