A férfi keveset aludt, már éjjel háromkor felriadt, megnézte az órát, aztán visszahanyatlott az ágyba. Egyre az járt az eszében, nehogy elaludjon és lemaradjon a járatról. Az utazási frász mind távolabb űzte az álmot. Hiába csukta be a szemét, éber volt és egyre dühösebb. Forgolódott, végül felkászálódott a fekhelyről, kávét főzött. Elővette a pálinkás üveget, hogy mint minden reggel, kiöblítse a száját, de aztán lerakta anélkül, hogy kortyolt volna belőle, mert eszébe jutott úticélja, egy fontos megyei hivatal, ahol nem kevésbé fontos ügyét kellett elintéznie, s ennek sikerét nem veszélyeztethette egy pálinkabűzös lehelettel. Lassan szürcsölte a kávét, látta az órán, hogy rengeteg ideje van. Mosdott, aztán elővette a jó fűszeres sült kolbászt, kenyeret szelt. Ismét eszébe ötlött a megyei hivatal, hát elrakta a kolbászt, úgy vélte, rosszul venné ki magát, ha fokhagymabűzt árasztana.

Korán elindult a buszmegállóhoz. Csetlett-botlott, csúszkált a jeges úton, egyszer csaknem elvágódott. Nagyon fázott a kemény hidegben, de úgy gondolta, a kialvatlanság miatt reszket a kelleténél jobban. Időben odaért, nem is kellett várnia, begördült a busz. Középiskolás diákok özönlöttek föl a járműre, kíméletlenül félrelökték azt a néhány nőt és két-három idősebb férfit, akik szintén felszállni igyekeztek. Mire a férfi feljutott a buszra, már minden ülőhely foglalt volt. Párafelhők törtek elő az orrokból.

— Nincs fűtés? — csattant egy ingerült hang.

Néhányan morogtak a drága menetjegyről, amiért még egy kis meleg sem jár, de aztán az utasok mogorva hallgatásba merültek.

Nehezen, szuszogva indult el az autóbusz, a sebességváltó annyiszor recsegett, ahányszor a sofőr használni próbálta. Araszoltak a jégbordás úton. A jármű nehezen állt be a megállókba, ahol pedig jókora csapat diák várt az ajtónyitásra.

Alig értek ki a városból, a jármű felmondta a szolgálatot. A pilóta dühödten pattant ki az ülésről, szitkozódott, csapkodott, majd felvette az irhabundát, körüljárta az út szélén veszteglő csotrogányt, rágyújtott és gondterhelten pöfékelt. Húsz perc múlva közeledett egy ellenirányú járat, leintette, valahova üzent valamit. Cigarettázott tovább, s ebben akadt néhány társ az utasok közül is, akik faggatni próbálták az autóbusz vezetőjét a hiba felől, kérdezték, jön-e valami segítség, de a sofőr csak a vállát rángatta és elhúzódott tőlük. A buszon lévők vacogtak a nyitott ajtó miatt. Egy nő megjegyezte, hogy ő otthon megnézte a hőmérőt, és az mínusz tizennyolc fokot mutatott. Újabb harminc perc múlva az utasok nagy része már leszállt a kibírhatatlan hideg miatt, inkább a jármű mellett mászkáltak, ugráltak, tornáztatták a végtagjaikat. Hódara szitált a komor, ónos felhőkből. Egy öregember borízű hangon szidta a kormányt, egy aszszony sopánkodott.

A férfi gondterhelten ráncolta a homlokát: mi lesz, ha nem ér be időre a megyei hivatalba? Ideges volt.

A diákok autókat, teherautókat intettek le, vigyorogtak, visszavitették magukat a városba, örültek, hogy megúszhatják a mai napra esedékes dolgozatokat és feleleteket. Már csak néhány felnőtt maradt a lerobbant busznál. Jó másfél óra múlva megérkezett a segítség, átszálltak erre az ugyancsak meglehetősen kehes járműre.

Araszoltak a megyeszékhely felé a lehangoló, szürkévé koszolódott hótól fedett tájon. Ezen a buszon sem működött a fűtés, s amikor végre megérkeztek, a férfi foga vacogott. Sokáig kereste a megyei hivatalt, végül megtalálta egy hatalmas épület egyik eldugott traktusában. Az ügyintéző nyersen elutasította, mondván, már nincs ügyfélfogadás. A férfi korán kívül találta magát az ajtón. Baktatott a buszpályaudvar felé. Egy öregember állította meg, kidobta a felesége, mondta, összeállt mással, segítsen. A férfi a zsebébe nyúlt. Most vette észre, hogy az öreg nyári szandálban áll előtte.

Hirtelen mélységes hálát érzett, amiért neki, igaz, nem túl meleg, de zárt cipője van.

Körmendi Lajos