A közelgő ezredforduló arra ösztönözte a jeruzsálemi Izrael Múzeum vezetőit, hogy állandó kiállítást rendezzenek a kereszténységgel szoros kapcsolatban lévő tárgyaikból. Ezek a tárgyak részben már kétezer évesek, és megfogható jelei annak a történelemnek, amely Izraelben vette kezdetét. Minden kiállított darab ennek a történelemnek egy-egy aspektusát ábrázolja: egy kő Pontius Pilátus nevével, Kaifás főpap osszáriuma, a Holt-tenger vidékén talált tekercsek mind abba a társadalomba engednek betekintést, amelyből a kereszténység kifejlődött.

A rituális fürdőnek nagy jelentőséget tulajdonított az Ószövetség népe, különösen a qumráni közösség. Hitték, hogy a fürdés nemcsak a testet, hanem a lelket is megtisztítja. Az alámerüléssel összekötötték a bűnök megbánását és az engesztelést is. — Ez a szertartás hasonlóságot mutat Keresztelő Szent János bűnbánati keresztségével, aki azon egyszeri alámerüléssel hirdette a megtérést és a bűnök bocsánatát, előkészületként a Messiás eljövetelére (Mk 1,4).

A közös étkezés fontos elem volt a qumráni közösség életében: azt jelképezte, hogy közösségük egy lelki templom. — Az első keresztények a közösségi életet szintén mint lelki templomot élték meg. A közösségben való részvétel megszentelt szertartás volt. Jézus halála mint áldozat és az utolsó vacsora az eljövendő világ szimbólumát jelentette.

Jézus a názáreti zsinagógában Izaiás tekercséből olvasott fel (Lk 4,16-18). A qumráni első barlangban többek között egy teljes Izaiás-tekercset is találtak. Ezer évvel idősebb, mint az eddig birtokolt Izaiás-szövegek, hatszáz évvel később készült, mint amikor Izaiás leírta szövegét. Izaiás könyve nagyon fontos szerepet játszott a qumráni közösség életében: a megváltás és a végidő jövendölései miatt. — A próféta könyve fontos szerepet játszik az Újszövetségben is, főleg Lukács és Pál írásaiban: ígéretei, jövendölései bizonyítékul szolgáltak Jézus messiási azonosságához.

A világosság fiainak harca a sötétség fiai ellen — így ismerik az egyik qumráni iratot, amely a végső idők nagy harcát írja le a két tábor, a világosság és a sötétség fiai között. Az Úr és Mihály arkangyal áll az igazak oldalán, Béliál pedig a sötétség fiait vezeti. Az első keresztények is erős messiási várakozásban éltek. — A Jelenések könyvében olvasunk erről a nagy küzdelemről, amely az igazak győzelmével és a gonoszok pusztulásával végződik.

Két kiállított osztrakon (cserépre írt szöveg) a Kr. u. VI-VII. századból származik. A keresztény hitvallás olvasható rajtuk, amelyet az első zsinatok fogadtak el. A cserép volt a legolcsóbb és legkönynyebben beszerezhető anyag, amelyre írni lehetett. Ezekből tanulták meg a hittanulók a hitvallást, amelynek ismerete alapfeltétele volt a keresztség felvételének. Ez a hitvallás a VI. század óta lényeges része volt a keresztény liturgiának. Ezeken az osztrakonokon látható kézírás arra enged következtetni, hogy az írók a szöveget gyakran másolták, mert az írás folyékony és hibátlan.

Látható a kiállításon egy elefántcsontból készült gránátalma a Kr. e. VIII. századból, rajta a papi áldás szövege: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged, ragyogtassa rád arcát az Úr, és kegyelmezzen néked, fordítsa feléd arcát az Úr, s adjon békét tenéked (Szám 6,24-26). Ez a gránátalma az egyedül megmaradt tárgya a jeruzsálemi salamoni templomnak. A gránátalma — egy a hét gyümölcsfajtából, amellyel Isten megáldotta az országot — gyakran szerepel a Bibliában. A gránátalma a legfontosabb motívum a salamoni templom, továbbá a papi ruhák díszítésében is.

A kánai menyegző elbeszélésénél olvassuk: „a zsidók tisztulására volt ott hat kőedény, egyenként vagy hárommérős" (Jn 2,6). A kiállításon asztalok, nagy edények, evőeszközök és ivópoharak láthatók, mind kőből. Ezek a második templom idejében, Jeruzsálemben naponta használt eszközök voltak. A követ könnyen lehetett beszerezni, és nem vált olyan könnyen használhatatlanná. — A víztároláshoz szükséges kőedényeket Jézus első csodájánál említi Szent János evangélista.

Emlék a keresztre feszítésről. „Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézus pedig középen" (Jn 19,18). Egyedülálló lelet látható a kiállításon, amely Jézus korát világítja meg: egy sarokcsont, amelyet egy vasszög fúr út. Ez a darab egy Yohanan, Hagkol fia nevű zsidó sírjából került elő. A szög arra vall, hogy ezt a személyt Jeruzsálemben keresztre feszítették, és itt temették el. A keresztre feszítés abban az időben a rómaiak szokásos kivégzési módja volt. Ez a megdöbbentő lelet mintegy kétezer éves, és az egész világon az egyedüli régészeti bizonyíték a keresztre feszítés gyakorlatáról.

Jézus szenvedéstörténetének két fontos alakja is szerepel két leleten. Az egyik egy díszített osszárium, amelyben Kaifás főpap csontja volt eltemetve. Az evangéliumok szólnak róla, hogy Kaifás Jézus letartóztatásának részese volt, és a vénekkel és írástudókkal egyetértésben Jézust kiadta a rómaiaknak. A másik kiállítási tárgy egy Tiberius császár számára írt emléktábla. Ezen szerepel Pontius Pilátus, Júdea helytartója, aki Jézust, római szokás szerint, kereszthalálra ítélte. Az Újszövetség szerint Pilátust a főpapok kényszerítették erre az ítéletre.

A templomok falára írt feliratok az idők viszontagságait nem nagyon élték túl. Ezért nagyon jelentősek egy Hebron környéki templomból azok a freskómaradványok, amelyeken görög szövegek vannak, újszövetségi idézetekkel a Kr. u. VI. századból.

A Jubileumi Szentévben talán többeknek adódik rá lehetőségük, hogy elzarándokoljanak a Szentföldre. Jeruzsálemben, a szent helyek meglátogatása után, ha tehetik, nézzék meg ezt az érdekes kiállítást is.

Gyürki László