Nagy királyaink: Szent István, IV. Béla, Mátyás térdelnek s hajtanak fejet az istálló melegében az anyja ölében szendergő kisjézus előtt a szentendrei Péter Pál-templomban látható betlehemi jelenetben. A meleget magyar szürkemarhák, rackajuhok lehelete, testének ereje sugározza. A család, a csillag vezérelte látogatók nyugalmára puli kutya vigyáz.
-- Már gyermekkoromban sem akartam elhinni, hogy Jézus jászolát tevék veszik körül -- meséli Józsa Judit a hajtogatásos technikával készült kisplasztikák alkotója. -- Olyannak láttam Szűz Máriát, mint egy korondi székely anyát, s olyannak láttam Józsefet mint apámat. A gyermekkori élményeket, az egyszerű erdélyi embereket, akik között fölnőttem, nem lehet elfelejteni. Nekik szeretnék emléket állítani kisplasztikáimat, őket szeretném megmutatni a világnak, ők születnek újjá - régi életképek formájában - az agyból. Tamási Áron, Nyírő József székelyei: fanyar humorukkal, szomorú sorsukkal, életörömükkel.
Azáltal, hogy hagyományos népviseletbe öltöztetem a szobrokat, hogy régi mesterségeket ábrázolok, arra törekszem, hogy megőrizzem a néphagyományt. Életre kelnek az erdőmunkások, kosárfonók, juhászok, székely parasztok, anekdotázó borisszák, családok, asszonyok, életre kel a magyar nép.
A paraszti életképek ábrázolása mellett sok más téma is foglalkoztatja Józsa Juditot. Szeretné a magyar történelmet is közelebb vinni az emberekhez. 1996-ban elkészített egy, a honfoglalásról szóló sorozatot, s tervezi a magyar nagyasszonyok és az Árpád-házi szentek megmintázását.
Számos egyéb alkotását műhelyében egy nagy láda őrzi, innen kerülnek elő, amikor felkérik egy-egy kiállításra. 1994 óta - miután áttelepült az anyaországba - több egyéni és csoportos kiállításon szerepelt Magyarországon, Hollandiában és Amerikában is. Nagyon szeretné, hogy most, a 2000. évben Budapesten is láthatóak legyenek alkotásaim.
Józsa Judit "monumentális jellegű" kisplasztikái azt az üzenetet hordozzák, hogy mindig és minden körülmények között ki kell tartani, s hogy a magyarság élni akar. Ha kitűzünk egy célt, a hozzá vezető utat végig kell járni. Természetesen nem mindenáron, mert az ember a lelkét nem áldozhatja fel.
Cser István
Fotó: Cser István