Az Új Ember idei első számában a millenniumi nyitóünnepséggel kapcsolatban vezércikkszerű tálalásban a következő kijelentés volt olvasható: "A parlamentben elhangzott beszédekből kimaradt millenniumi esztendőnk lényege, az, hogy ezer esztendős keresztény államiságunk évfordulójához érkeztünk."
A miniszterelnöki beszédnek a Magyar Nemzet január 3-i számában megjelent szövegében, egész bekezdések foglalkoznak azzal, sőt az egész gondolatmenet arra épül, ami a lap szerint ott nem hangzott el. Miután én végighallgattam a miniszterelnök ünnepi beszédét, kijelenthetem, hogy a nyomtatásban megjelent szöveg azt hűen adja vissza. Íme például:
"Európa nem egyszerűen egy földrész. Hiszen itt, a Kárpát-medencében éltünk mi, magyarok már István előtt is. Itt éltünk, és nem kellett egy tapodtat sem mennünk azért, hogy Európába érjünk.
Más kellett ahhoz. Egy korona.
Egy korona, melyet a keresztény egyház feje küldött Istvánnak, hogy általa felkent királlyá tegye. Királlyá, aki nemzetet és hazát teremt. Olyan országot alkot, amely nem kevés küzdelem, harc és elveszett életek árán képes részévé válni a keresztény Európának. Ez a korona teremtette meg a lehetőségét annak, hogy Magyarország Európába lépjen. Már ez is elegendő ok lehetne arra, hogy magunkkal vigyük az új évezredbe…."
"A századok során sok minden elveszett, de a korona, az ország és a nemzeti függetlenség megtestesítője, valamiképpen mindig megmaradt. Ezért gondolta Kossuth, hogy jobb a föld alá ásni, és Mindszenty, hogy jobb helyen van a távoli Amerikában, semhogy itthon a megszállók kezébe jusson. Fontosabb dolog a biztonság, mint a távolság, vélhette a hercegprímás…"
"Az lett a hivatásunk, hogy a szovjet birodalom végleges meggyengülését a magunk javára fordítsuk, kimenthessük Magyarországot az összeomló birodalom lezuhanó gerendái alól, talpra állítsuk, megerősítsük, s mindannyiunk közös otthonává tegyük. Olyan otthonná, ahol: 'Istenhez méltó és az embernek felette jó, ha minden egyes ember szabadságban éli le életét' Ahogy Szent István ajánlotta nékünk…."
"A kereszténység felvétele és az államalapítás - az az ezer évvel korábbi millennium - az elindulás pillanata volt a magyarok számára…"
D.L.
Budapest
Vannak, akik a rózsafüzér imádságot a népi vallásosság letűnt eszközének, a paraliturgia múzeumi tárgyának tekintik. Év végi olvasmányaim során váratlanul és több ízben is az ezzel ellentétes véleményemben sikerült megerősödnöm.
A nyolcvan esztendős Sólymos Szilveszter bencés szerzetes, az Új Ember karácsonyi számában olvasható vallomásában az 50-es évekbeli rabságból - miként a cikkíró a címben is - a fűtőtest mögé rejtett rózsafüzér szerepét emelte ki. A Szociális Testvérek Társaságának lelkiségi lapjában (A Lélek Szava) arról olvashattam, hogy egy laza közösségben a kártyavetés szokása hogyan tudott a jövő felelős eszközénél. A rózsafüzérezésnek szoros gyakorlatává válni. Különösen lélekemelő volt számomra arról értesülni, hogy a karácsonyi éjféli misén a koszovói magyar kápolnában 14 KFOR-katonát részesített a keresztség szentségében Szabó Oszkár százados atya, aki eddig - kérésre! - százötven Bibliát osztott ki, de sokan kértek tőle kis formátumú, őrségben is jól forgatható Újszövetséget és rózsafüzért is. (MAG, a Napi Magyarország közéleti magazinja, 1999. dec. 23.)
A rózsafüzér ereje tehát ma is hat. Ez a kipróbált eszköz a csíkos rabruhában, a kártyavetést elvetők polgári öltözékében az őrkatonák terepszínű kincstári szerelvényében lévőknél egyaránt beteljesítheti feladatát. Újabb és még újabb közösségek, a ma embere számára is fontos, a lelki életet alakító eszközzé válhat. Ereje életre kelthető, ha kellő lelkülettel vesszük a kezünkbe. Friss olvasmányaim is arról győztek meg, hogy a rózsafüzérnek a hagyományos hármas (örvendetes, fájdalmas, dicsőséges) titokcsoporton kívül valamennyiünk felé van egy külön titka is. Ebben is az Istenhez vezető út sokszínűsége nyilvánul meg.
Schmid Katalin
Budapest