Hátrálsz és bámulod
ez a lélek felhőkarcolója
följebb csak anyag törhet
erők nyers mámora
arányok és ívek közös gondolata
úgy hogy szép is legyen
szebb nem lehet soha.
Ez az egymásra rótt
kövek litániája
a rózsaablakok kék hókristály virága
szikrákat dobál a pillérek falára.
Meghalt alázatát a vak idő siratja
odvas lyukak szeméből
piszkos szalag gyanánt
folyik a föld felé
könnyének gyász-patakja.
Páratlan tornyaid
égnek emelt ujjak
be nem vált esküvés
szégyenétől zúgnak
s a koraesti nap
ha ferdén rádlövell
mint elsikkadt remény
letört szobrok tövén
múló vigasztalás
szirmok sárgája villan.