A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökét, Benkő Ágotát az elmúlt év augusztusában, Szent István király ünnepén a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. Beszélgetésünk elején arra kértük, értékelje ezt az elismerést.

- Igyekeztem megtenni, amit megtehettem, de semmire sem lettem volna képes, ha nincs a “csapat” úgyhogy a kitüntetést a NOE elismerésének tekintem. Megsokszorozódik az ember ereje, ha a képességeihez és természetéhez illő feladatot kap az életben. Nekem a családomban, a tanulmányaimban, az egyesületben ez megadatott.

“Jót tesz a társadalomnak,
aki szeretetben felnevel gyerekeket.”
(Képünk illusztráció.)

Hogyan lesz az emberből nagycsaládos egyesület alapító tagja, majd a közéletre jelentős befolyással bíró szervezet elnöke?

- Erre nincs recept. Agrármérnökként kezdtem a pályámat. Még az első gyermekem születése előtt élettanból doktoráltam, s máig hálával emlékszem professzoromra, aki bölcs tanácsával rávett erre. Aztán jöttek a gyerekek, egyszer-egyszer rövidebb időre állásban voltam, de szakmai karrierre ezekben az években nem is gondoltam. A társadalom ügyei, a szociális problémák ifjúkorom óta érdekelnek, úgyhogy a 1990-ben a második diplomámat szociális szervezőként szereztem.

Hogyan emlékszik a NOE hőskorára?

- Az ötödik gyermekemet vártam, amikor egy barátnőm, maga is négygyermekes anyuka, egy összejövetelre hívott. 1986-ot írtunk akkor. Az első találkozón csak azt tudtuk mindannyian, hogy tennünk kell valamit a családokért, aztán egy év múlva megvolt az első közgyűlés, megalakult a NOE. Eleinte kerestük a tevékenységünk formáit, lehetőségeit, de akkoriban még az is kérdés volt, szabad-e tennünk, amit akarunk. Sokat vitatkoztunk de mindig meg tudtunk egyezni. Egyezségre akartunk jutni, döntést hozni, jó döntést, és azt betartani.

Sokféle ember tartozik a NOE-hez, világnézeti és politikai szempontból is, de az mindig és mindenki számára világos volt, hogy van egy közös értékrend, vannak közös érdekek, s ezért össze kell fogni. Ez az alap a NOE-tagok számára: a család és a gyerekek szeretete.

Valóban úgy van, amint az ismert mondás tartja: a család a társadalom alapsejtje?

- Amikor egy fiatal pár családot alapít, nem arra gondolnak elsősorban, hogy most a társadalom alapsejtje volna kialakulóban. De aki felelősen él, az rájön, hogy miképp az ember nem elég csak önmagának, úgy a család is szinte önálló személyiségként épül be a nagyobb közösségbe. A magába zárkózó család gyengébb! Persze nem ezekkel a gondolatokkal kel és fekszik az ember, de jó, ha tudja, hogy rajta is múlik: gyarapszik-e a világ egy harmonikus kapcsolattal vagy sem. Igazában így - jó kapcsolatokkal - tehetünk valamit az annyira áhított békéért.

Hogyan viszonyul a magyar társadalom a gyerekes családokhoz?

- Társadalmunk, bár a felmérések szerint a legtöbb fiatal alapjában gyermekszerető és családalapításra készül - mégsem mondható családbarátnak. A többgyerekeseket bizony sokszor megmosolyogják, kritizálják, s még a nyulakhoz való hasonlítás a legenyhébb változat. Sajnos, közhivatalokban, terhesgondozókban is találkozhatunk ilyesmivel.

Lehet-e egy kicsit büszke az a szülő, aki három vagy több gyermeket nevel, vagy örüljön, hogy él?

- Családot alapítani, gyermeket vállalni, nagyon egyéni, nagyon személyes dolog. Ugyanakkor, bár ez nem ok a melldöngetésre, komoly jót tesz a társadalomnak, aki szeretetben fölnevel gyerekeket. Be kellene végre látni, hogy a gyermek közjó, és beruházás a jövőbe! Nem nagyon szeretem, ha valaki azzal dicsekszik, hogy hány gyereke van, s erre hivatkozva mindenféle elvárásokat támaszt. De súlyosan igazságtalan az az állam, amely valamiféle hősies vállalkozássá teszi a gyermeknevelést az által, hogy szinte elviselhetetlen terhekkel sújtja a gyermekes családokat.

A NOE megalakulásától kezdve komoly rangot vívott ki magának a magyar közéletben. Milyen a viszonya a politikához?

- A NOE politizál - azaz a köz dolgaival foglalkozik - de ez nem pártpolitika. A NOE pártoktól és felekezetektől független szervezet. Már a megalakulásakor megfogalmazott célokat, amelyek közül a jelenlegi kormány programjában fedezhető fel a legtöbb elem. Kérdés, hogy sikerül-e ezeket megvalósítani. Mert iszonyú viták vannak, kemény támadások érik a családpolitikát, legtöbbször nem az egész kérdést tekintve, hanem egy-egy részletet kiragadva. Sokat bírálják például a gyermekek utáni adókedvezményt, pedig ez nagyon helyes és igazságos dolog. Nem szabadon elköltött jövedelem ugyanis az, amit a gyerekekre költenek a szülők. Ha netán a szívük szeretete nem is, törvény kötelezi őket erre. Természetesen az adókedvezmény nem tekinthető egyedüli megoldásnak, többféle eszközt kell a család- és szociálpolitikának alkalmaznia.

Beszélhetünk ma felelős gyermekvállalásról?

- Az, hogy felelősséggel kell vállalnunk a gyerekeket, természetes. Csakhogy ma sokan átesnek a ló másik oldalára, s a felelősségük kimerül abban, hogy egy, maximum két gyereket nevelnek föl. Valami iszonyú tartózkodás, félelem van az emberekben az élettől. Pedig hát iskolát építeni csak élő, megszületett gyereknek lehet. Csak akkor bízhatunk abban, hogy idős korunkban a következő generáció munkája fenntartja az országot s benne minket is, ha megszületik az a generáció. Egyébként csak újabb és újabb temetők megnyitásán gondolkodhatunk.

Sok fiatal azt gondolja, hogy romlani fog az élete már egy gyerektől is, de a harmadiktól feltétlenül…

- Az élet - ha valóban a kihívásokra figyelemmel és odaadással, elkötelezettséggel éljük - mindenki számára megadja mindazt, ami a helytálláshoz, a boldogsághoz szükséges. Nem félni kell az élettől, hanem követni a változásait.

A korunkban divatos értékválság a házasságot is kikezdi…

- Én szentül meg vagyok győződve arról - vallástól, felekezettől függetlenül --, hogy a gyerekek házasságon - nem együttélésen -- alapuló családban nevelődhetnek föl a legjobban. Nincs józan pszichológus, aki ezt tagadná. Apa, anya, lehetőleg saját apa, saját anya kell a gyereknek, amíg fel nem nő.

Termelünk és fogyasztunk. Dolgozunk, egyre többet, egyre keményebben, hogy holnap még többet, még nagyobbat, még szebbet tudjunk vásárolni. Ez volna a vágyaink netovábbja, boldogságunk záloga?

- Legnagyobb szükségünk az életben kapcsolatokra, eleven emberi kapcsolatokra van. Család, baráti kör, közösség. Ez az, amit nem lehet pénzért megvenni, ez olyan, mint a levegő. Luxus volna levegőt venni? Nyilván nem, mégis hány és hány ember fuldoklik a normális kapcsolatok hiányától. Erre van szükségük nekik, nekünk, mindannyiunknak, ezért kell munkálkodnunk, hogy minél többen megadhassuk és megkaphassuk: igaz barátságot, önzetlen szeretetet, szívbéli szerelmet.

Szikora József