Az esztergomi papnevelő adventi gyertyagyújtásakor a kápolna esti csöndjében az egyik ötödéves teológus a közösséghez szólva arról elmélkedett, mit jelentett számára gyerekkorában, falun a reggeli rorátés mise, mint vonult a felnőttek csapata a sötét úton - gyertyával, melyet legtöbbször - egyéb kellék híján - egyszerű fazékba tettek. A fénykör volt a fontos, amely vezette őket, ahol zúgott az orgona és várakozott a lélek.
Óhatatlanul előlép a korai görögök világa, amikor a látás megszállottjaként nem tudtak különbséget tenni a fény és a szem, a látás és a szellem (nusz) között, ugyanis a szellemhez legközelebb álló érzéki képesség maga a látás. A hellénizmus emberét valóban fogva tartotta a látvány, amely - mint olvasható - a látszattal, a látszatkeltéssel "módosítja a mérték- és arányrendszert." Alexandriai Kelemen szerint a szépség a mérték és a szimmetria eredménye, a csúnya a mértéktelenségé. A festészet artisztikus elvéhez tartozott ez, s kedvelt témák a növények, a virágok, amelyek parányi létükkel a törékeny szépségről adtak hírt. Századokra átvonuló probléma ez, Keats és annyi költő, gondolkodó gondja, amikor szerették volna fogva tartani a "romolhatatlant", a szépség valamely pillanatát. Az időt, amely a bűnnel lépett a világba, felborítva az eredendő rendet, amely az embernek az öröklét állandósulását jelentette volna.
Fényhordozók, gyertyát védő egyszerű tárgyak is ebbe a rendbe illenek, a festői képzeletet meghaladó belső látásba, a megvilágosítás "módozatába": jelképek rendszerébe, amelyen át "vezet az ember útja". Nazianzoszi Szent Gergely a megvilágosításról elmélkedve Illés prófétát említi: "Ez az a fény, amely elragadta őt a tűzszekéren anélkül, hogy elemésztette volna. Ez a fény mindenekelőtt a keresztségi megvilágosítás, amely üdvösségünk csodálatos misztériumát, titkát rejti magában." Szent Ambrusnál a Szentlélek ereje eszköz, hogy a keresztségben részesült hívőt a "trón felé vigye."
Az ember útja mindig adventi: hepehupás, göröngyös, és bizony ilyenkor nem szabad messzire nézni. A közelség a távolság, hogy a részletek el ne tűnjenek. Az egyenes, sík, járható jelzők ennek az útnak a tulajdonságai, a fény pedig a Jézus által kimondott szavak összekötője: "Ti vagytok a világ világossága... Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket..." A régi keresztségi katekézisekben ezt az "új teremtés" Szent Pál-i fogalmával fonták egybe, a jócselekedetekkel megragyogó megkereszteltet e teremtés csillagainak tekintették.
Fazékban vitt gyertya. IV. századi zarándok-keresztények a szent helyekről olajat vittek magukkal, a kannákra emlékeztető képeket véstek.
Láthatatlan jelek hordozója lett a fazék azután, hogy a rorátésok először tértek házaikba a már megvilágosodott reggelben, hogy másnap ismét útra keljenek Isten szent csarnokába.
Micsoda betlehemi út, a gyertyafény beleolvad a barlang előtt a fényes felhő sugarába, amely beárnyékolja a helyet, és megszólal egy Hang: "Ujjongás töltötte be ma az én lelkemet, mert szemeim látták a nagy dicsőséget, hogy megszületett Izrael megváltója." A Jakab-ősevangélium leírása az előrevetített remény, a meggondolás: ha a keresztvíz áldó kegyelméből elindultunk egyszer, a fények ne aludjanak ki falusi utcákon, és nagyvárosokban sem. A neon és modern lámpák sugárkévéjében, sokszor vakításában az a benső gyertya - szerény edényben - mindig a több, mert vigyázni kell rá.
Tóth Sándor