PAOLAI SZENT FERENC remete április 2.

L. más Ferenc: Assisi Borgia Szalézi Xavéri

PAOLAI SZENT FERENC 1416-ban (vagy 1426-ban) született a calabriai Paolában. Születését idősödő szülei Assisi Szent Ferenc közbenjárásának tulajdonították. Fogadalmuknak megfelelően 13-15 éves korában egy évig a közeli ferences kolostorban neveltették fiukat. A gyermekre mélyen hatott a ferences lelkiség. Az egy év leteltével, szüleivel Rómába és Assisibe zarándokoltak, csak úgy gyalogosan. Rómában rádöbbent a gazdagok fényűzése és bűnei, valamint a szegények nyomora közti nagy szakadékra. Assisiben megértette Szent Ferenc újító szándékát.

Vezeklésre határozta el magát. Szülei beleegyezésével fiatalon remetének állt szülővárosa közelében a tenger partján. Mivel vadászok rátaláltak, vége szakadt magányos életének. Híre gyorsan terjedt, egyre többen keresték fel testi-lelki bajaikkal. Szent élete sokakra gyakorolt vonzó hatást, 19 évesen, visszatérve Paolába társaival templomot, majd rendházat épített az assisi-minta szerint, építkezését csodás jelek kisérték, legcsodásabb azonban az a hatás volt, amit a kor pápáira és uralkodóira gyakorolt. Hírére még XI. Lajos francia király is megkereste, betegségéből remélve gyógyulást. Nem a gyógyulást, hanem a halálra való felkészülést kapta meg szentünktől. Rendjét francia földön is meghonosították. Remetekongregációjuk a minimiták (paulánusok) rendjévé alakult át. Szigorúan böjtöltek. 1506-ban elnyerték az Apostoli Szentszék megerősítését.

A franciaországi Tours-ban, 1507. április 2-án, nagypénteken halt meg, 91 évesen. Halálát közeledni érezve nagycsütörtökön még alázatosságból kötéllel a nyakán bevezettette magát a templomba, meggyónt, megáldozott utoljára és visszatért cellájába. A plessisi templomban temették el, de a vallásháborúk idején kihurcolták sírjából és elégették fanatikus kálvinisták. X. Leó pápa 1519-ben avatta szentté, 1943-óta az olasz hajósok védőszentje.

Példája:

Egy szentségre törekvő élet mindig vonzó hatású, ezt sohase feledd!

Olvasmányok: Fil 3, 8-14; (Zsolt 15, 1-11; Mt 5, 3); Lk 12, 32-34 (v. szerzetesek)

Irodalom: B37; C107; F402; II7; M928; Z1495