Liturgiánk egyik legfontosabb szövegének, a húsvét éjszakáján elhangzó Exsultetnek elején található el ez a kifejezés: „et pro tanti Regis victoria tuba insonet (vagy más változat szerint: intonet) salutaris”, vagyis: „és mert győzelmet szerzett a nagy Király, az üdvösség harsonája szólaljon meg végre!”

Az Exsultet szövegét, s általában a keresztény ókor fontos szövegeit szakemberek légiói vizsgálták meg az elmúlt száz év folyamán a legnagyobb gondossággal. A teológus, a lelkipásztor már nincs magára hagyatva, ha meg akarja érteni a szövegeket; igazi szakértők sietnek segítségére. Erről az egyetlen szópárról: „tuba salutaris” is hozzájuthat a megfelelő cikkekhez, aki akar. Az egyik legérdekesebb cikk kapcsolatba hozza a nyelvi anyagot a képzőművészeti ábrázolásokkal, éppen a régi Exsultet-tekercseket díszítő gyönyörű miniatúrák képeivel. Hiszen azok festői még tudták, mit mond a szöveg, s azt akarták megfesteni.

E tekercseken látjuk a „divina mysteria”, az Isten körül szolgáló égi szellemek, vagyis kerubok és szeráfok képét, később a földkerekséget is, amint villámszerűen hasít bele sötétségébe a feltámadás fénye; látjuk a megszemélyesített „caligó”-t, homályt is, amint igyekszik csendben elosonni, megrettenve a nagy eseménytől. Ott van a fellobogózott ecclesia (egyház = templom) is, ablakain a viharszerű szél által fújt függönyökkel, és sorban, a szöveg többi elemének ábrázolása. A második vagy harmadik kép pedig a „tuba salutaris” ábrázolása, azé a harsonáét, melyet egy vagy két angyal fúj, a megváltás kihirdetésére.

A nyelvi magyarázatok világossá teszik, hogy ez a harsona a Bibliából került az Exsultetbe. Isten hatalmas tetteit harsona adja hírül az aluszékony, elcsüggedt, fáradt, sötétben alvó, vagy az események előtt értetlenül álló világnak. A harsona nemcsak jelet ad, hanem hirdet, sőt nemcsak hirdet, hanem valamiképpen meg is magyaráz. Olvassuk csak el ehhez a Jelenések könyvének megfelelő helyeit.

Ha most a képi ábrázolástól a valósághoz megyünk át, azt találjuk, hogy a harsona mindig angyallal áll kapcsolatban. Sőt, igazából magának az angyalnak szava a harsona. Angyal adta hírül a pásztoroknak Jézus születését, angyal hengerítette el a követ Jézus sírja elől akkor, mikor még az egész föld aludt, s ugyancsak angyal magyarázta el az apostoloknak, mi történt. Az apostolok szinte elbutulva állnak a mennybemenetel helyén, s máris ott vannak az angyalok, akik hogy úgy mondjam, helyükre teszik az eseményeket, tudniillik üdvösségtörténeti helyükre. S ugyanennek az angyalnak harsonája fogja meghirdetni a második eljövetelt. Az angyal szava az üdvtörténet nagy eseményeinél: hirdető harsona.

Ebben az összefüggésben világossá válik, hogy a „tuba salutaris” nem földi hangszer, amivel a feltámadás örömére az emberek koncertet adnak („búgó kürtök áldva áldják”, mondja a magyar oltári misekönyv). A „tuba salutaris” túlvilági hangszer, az az angyali szózat, hangos kiáltás (mely akkor is hangos kiáltás, ha emberekhez szóló csendes szó!): áttöri a földi viszonylatok függönyét, beleharsogja a földi létbe az isteni eseményt, és annak értelmét. És ez a harsona „salutaris”, mert az üdvösséget hirdeti, azt az üdvösséget, mely földi szemmel nézve elbukott nagypénteken, de most, húsvét hajnalán bizonyította győzelmét.

Meghallván ezt a harsonát, jogosan kap új életre a föld, azon belül a választottak közössége, az Egyház is: „Most örvendjen a föld is, sugárzásában e villámló fényeknek, és megvilágosítva az örök Király ragyogása által, az egész földkerekség lássa meg, hogy a sötétség már eltűnt róla. És vigadjon a mi Anyánk, az Egyház is, ily nagy fényesség sugaraival ékesen, s az egybegyűlt népek hangos szózatát visszhangozza e templomcsarnok!”

Dobszay László