A Százak Tanácsa 1999. november 19-én, az abortuszok törvényi szabályozásával kapcsolatban nyílt levéllel fordult a magyar politikai élet vezetőihez, amelyet lapunk karácsonyi számában mi is közzétettünk. Olvasóink közül sokan szerettek volna aláírásukkal támogatni a levél megfogalmazóinak szándékát. Ezért a levé szövegét ismét közreadjuk.
Aki egyetért a Százak Tanácsának nyílt levelével, írja alá az ívet, és juttassa el azt a szerkesztőség vagy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége címére: 1118 Budapest, Előpatak u. 35.
* * *
Tisztelt Miniszterelnök Úr, Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Országgyűlési Képviselők!
Az Alkotmánybíróság 20/B/1993. számú határozatával kötelezte az Országgyűlést az abortusztörvény "válságindikátió"-jának és a válságterhességek esetén követendő eljárásnak az újraalkotására.
A mai magyar gyakorlat súlyosan alkotmánysértő és szembeszáll a jogállami gyakorlattal, mely a fogamzástól valóságosan védi a magzati életet. Éppen ezért élesen alkotmányellenesek és a közvéleményt félrevezetők Pusztai Erzsébet államtitkár kijelentései, mely szerint a jelenlegi törvény "alapvetően jó", "változtatásra lényegében nem szorul".
Mindezek alapján kérjük - sőt a mai katasztrofális helyzetben követeljük - a felelős politikusoktól a következőket:
- Szűnjön meg a pártállamtól örökölt állami keretek között folyó népirtás;
- A magyar egészségügy vezetői között nincs helye annak, aki az anyagilag érdekelt, 5 200 000 legális abortuszt végrehajtó abortőrök érdekképviselője. Szűnjön meg a legális abortuszhoz kapcsolódó minden anyagi érdekeltség, szűnjön meg a virágzó magyar abortuszipar. A magyar orvosvezetés és a szülész-nőgyógyász orvosok tartsák be a nemzetközi és hazai etikai rendet, kövessék az alkotmányos gyakorlatot. Az abortuszkérdés nem orvosi belügy, hanem rendkívül súlyos komplex társadalmi, erkölcsi-jogi probléma;
- Kérjük, olvassák el az Alkotmánybíróság határozatát; ennek nyomán a rendszerváltozás 10. évében jogállami példák nyomán alkossanak olyan törvényt, mely alkotmányosan és valóságosan védi a fogamzástól létező emberi életet;
- Nyugat-európai példák nyomán a válsághelyzetben lévő nők harminc százalékának gyermeke megmenthető egy hatékony válságtanácsadás során. MENTSENEK MEG ÉVENTE 20 000 EMBERI ÉLETET!
Miután az 1992-es Országgyűlés alkotmányellenes, a nyugat-európai gyakorlattal szembenálló törvényt alkotott a ma felelős politikusainak megkerülhetetlen feladata az alkotmányos rend megteremtése e területen az Alkotmánybíróság döntése szerint.
* * *
A Százak Tanácsának 1999. november 19-én, az abortusz-ügyben írt nyílt levelével egyetértek, ezért aláírásommal csatlakozom hozzá.
Olvasható név | Lakcím | Szem.ig. szám | Aláírás | |
1. | ||||
2. | ||||
3. | ||||
4. | ||||
5. | ||||
6. | ||||
7. | ||||
8. | ||||
9. | ||||
10. |