A luxemburgi missziós konferencia résztvevői
Harminc európai ország küldötteinek részvételével február 13-16. között Luxemburgban rendezték meg a Missziós Gyermekség Pápai Művének európai konferenciáját. Egy francia püspök, Charles de Forbuin-Janson alapította e mozgalmat a múlt század közepén, eredetileg azzal a céllal, hogy a gyermekek segítségével mozgósítsa a korabeli közvéleményt az elhagyott kínai apróságok megsegítésére. A missziós gyermekség műve kezdetektől két szorosan összefüggő területet ötvöz: az emberbaráti segítés iránti érzékenység, valamint a hit terjesztése iránti fogékonyság kialakítását és fejlesztését a gyermekekben.
A luxemburgi missziós konferencia résztvevői
A magyar egyház 1948 előtt erejéhez képest méltón kapcsolódott bele a világegyház missziós munkájába. Számos magyar misszionárius tevékenykedett a világ távoli országaiban. E hitterjesztők hivatása legtöbb esetben kisiskolás korban született, mégpedig a plébániai és iskolai keretek között működő "missziós gyermekség" csoportok áldásos tevékenységének köszönhetően.
Azóta nagyot változott a világ. A kommunista évtizedek elzártsága miatt elapadtak a magyar missziós hivatások forrásai. Néhány idős verbita, jezsuita és ferences képviseli a magyar egyházat a távoli kontinenseken. Egyházunk egyik fontos feladata tehát, hogy a missziós lelkület újjáéledjék papjainkban, hitoktatóinkban és az ő segítségükkel a magyar hívekben. A rendszerváltozás után a missziós munkára szakosodott verbita rend közreműködésével újjáalakult a Pápai Missziós Művek országos központja. Rostás Sándor igazgató és munkatársai természetesen nem ott akarják folytatni a munkát, ahol az a rendek feloszlatásával abbamaradt.
A szerencsésebb országokban folyó missziós felkészülés és tapasztalatok megismerése az első lépése a magyarországi missziós újrakezdésnek. A luxemburgi konferencia is e célt szolgálta. Ahol a missziók ügye nem szenvedett törést, ott általában ma is szép számmal születnek missziós hivatások. A legkiemelkedőbb e tekintetben Olaszország, amely tizenötezer pap, szerzetes és világi misszionáriussal dicsekedhet, de a kis Szlovénia is büszke lehet közel száz misszionáriusára. E szomszédos országban a szerzetesrendek a szocializmus évtizedeiben is működhettek, s tarthatták a kapcsolatot a missziós országokkal. Vannak nagy missziós hagyományokkal rendelkező országok, amelyek azonban ma már alig, vagy egyáltalán nem tudnak új misszionáriusokat adni a világegyháznak, s még saját papi utánpótlásuk is veszélyben van. Ezek közé tartozik többek között Luxemburg, és a történelem talán missziós tekintetben legsikeresebb kis népe, az ír.
Az egymilliárdnyinál is több hívet számláló világegyház egyetlen család. Világot átfogó közösség, amelynek minden tagja értékes része az egésznek. S az egész, vagyis a világegyház önmagán belül állandó mozgásban, változásban van, kifelé pedig folyamatosan növekedik. E növekedés sohasem egyenletes. Az első évezredben a Földközi-tenger medencéje és Európa vált kereszténnyé, a második évezredben pedig az amerikai kontinens. A harmadik évezredhez vezető huszadik században Afrikában is hatalmas növekedésnek indult a katolikus egyház, és Ázsiában is számos helyen megvetette lábát.
II. János Pál pápa legutóbbi indiai látogatása alkalmával azt jövendölte, hogy az egyház történetében a harmadik évezred Ázsiáé lesz. E hatalmas kontinensen, ahol az emberiség fele él, és ahol a népesség fele húszévesnél fiatalabb, Krisztus üzenete még alig ismert. Ahol azonban az egyház már meggyökeresedett, ott önzetlen és fiatalos missziós lelkület jellemzi. India, a Fülöp-szigetek, Vietnam, Korea és Indonézia katolikus fiai és lányai lépnek az európai misszionáriusok helyébe, nemcsak földrészükön, de Afrikában és Dél-Amerikában is. Európa és Észak-Amerika hivatásszegény országaiban is egyre több helyen ázsiai és afrikai papok és szerzetesek segítik ki a helyi egyházakat. Nagyszerű dolog ez. Az öreg kontinens egyházai most kapják vissza, amit hitterjesztői révén évszázadokon át ők nyújtottak a többi kontinens népeinek. Ma már hazánkban sem ritka, hogy az utánpótlással küzdő szerzetesrendjeink a világ legtávolabbi országaiból kapnak segítséget. Nincs ezen mit szégyellni. Ellenkezőleg. Hálát kell adnunk a világegyház sokszínűségéért, kiapadhatatlan emberi erőforrásaiért.
S ez új jelenség is arra kell ösztönözzön valamennyiünket, hogy a nagy egészen belüli munkamegosztásban megtaláljuk a magunk helyét, felismerjük saját fogyatékosságainkat, kötelességeinket és lehetőségeinket. Mert az adok-kapok láncolatából áll a világegyház élete is. A kommunista évtizedekben sem szűnt meg a magyar egyház adni a világegyháznak. Csak akkor nem missziós hivatásokat, hanem vértanúkat, hitvallókat és szenvedéseiket felajánló, imádságos lelkületű névtelen hősöket adtunk. A cselekvési szabadságát visszanyert egyházunk előtt most új feladatok állnak. Ezek egyike a magyar egyház missziós küldetésének ápolása. S ebből minden hívőnek -- kicsinek és nagynak -- ki kell vennie a részét. Mert valamennyien keresztségünk pillanatától misszionáriusok vagyunk.
Szerdahelyi Csongor