NAGY SZENT ALBERT 1200 körül, esetleg 1193-ban Németországban született lovagi családból, Lauingenben (a Duna mellett, Augsburg közelében). Erős, de igen okos ember volt, a család lovagi pályára szánta. Apját elkísérte a háborúkba is, ám míg atyja Lombardiában harcolt, ő Pádovában egyetemre és templomokba járt.
A domonkos rendbe lépett 1223-ban a család minden ellenkezése ellenére, és itt nagyon sokat tanult a különböző egyetemeken. Párizsban is tanult és tanított, tanára volt Aquinói Szent Tamásnak. Tudása miatt a Kölni egyetem megalapításával bízták meg. Igen sok művet írt, a szent tudományban is, de a természettudományban is, sokat imádkozott, több helyen kitűnő eredménnyel tanított, prédikált, gyóntatott, soha nem pihent.
Megválasztották 1254-ben a német domonkosok rendtartományának főnökévé. Feladatát pontosan és következetesen látta el. Közben II. Sándor pápa Rómába hívta, a kolduló rendeket ért vádak kivédésére. Sikeresen látta el feladatát. Ő volt az első 'magister sacri palatii', aki a pápa és a bíborosok előtt tanított.
Hároméves tartományfőnöki megbízatása lejártával, 1260-ban, akarata ellenére regensburgi püspökké nevezték ki. Sokat tett a népek és városok közti békéért. Lemondva később püspöki rangjáról, remélte, hogy most már jámbor szerzetes lehet, de 1263-64-ben megbízták keresztes sereg szervezésével. Végül mégis visszatérhetett cellájába. Kölnben ismét taníthatott, prédikált, gyóntatott. 1273-ban a lyoni zsinatra utazott, ott bemutatta Habsburg Rudolfot, az újonnan megválasztott német királyt, mint az igazságos ügy harcosát, a rend emberét. X. Gergely pápa jóvá is hagyta a választást. Ezzel Albert Európa egységét mentette meg. 1277-ben gyorsan Párizsba utazott, mert Aquinói Tamást, a három éve elhunyt volt tanítványát támadták, és 84 évesen fényesen megvédte az egyetem színe előtt.
Élete utolsó szakaszában Isten újabb kemény próbának vetette alá: két évvel halála előtt teljesen elvesztette emlékező tehetségét. Alázattal fogadta a megpróbáltatást. Gyermeki szeretettel imádkozott, böjtölt. Kölnben halt meg 1280. november 15-én, ott temették el az általa épített dominikánus templomban. A 19. század elején ezt a templomot lerombolták, azóta a szomszédos Szent András-templomban nyugszik. 1931. december 16-án XI. Piusz pápa egyháztanítónak jelentette ki.
Példája:
sokat tanulj és légy végtelenül szorgalmas.
Tudj egészen nagy áldozatot hozni, ha kell.
Olvasmányok: Sir 15, 1-6; (Zsolt 118, 9-14; ApCsel 16, 14); Mt 13, 47-52 (v. lelkipásztorok, v. egyháztanítók)
Irodalom: B126; C411; IV204; M1239; T247; Z1780