SZENT ADALBERT a kelet-csehországi Lublyic (Libice) előkelő grófjának gyermeke volt, 956-ban született Libicén, a Wojtek (Vojtech, Woytieck) nevet kapta. Mindjárt születése után súlyos lázba esett, mire a kétségbeesett szülők fogadalmat tettek; ha felgyógyul, Istennek szentelik. Meggyógyult.
Magdeburgban tanult, mégpedig kiválóan. A család a nemes családi hagyományok folytatását, dicsőséget és gazdagságot várt a fiútól. Bérmálkozáskor vette fel lelki vezetőjének, a magdeburgi püspöknek a nevét, az Adalbert nevet. Itt barátkozott össze Ottó herceggel, a későbbi III. Ottó császárral (983-1002).
Tanulmányai után a prágai püspök mellett szolgált, aki kb. 982-ben pappá szentelte. A püspök halála után Adalbert 983-ban Prága püspöke lett. Mezítláb vonult be Prágába és minden igyekezetével próbálta népét az igazi kereszténységre vezetni. Püspöki (és családi) jövedelme nagy részét jótékony célra fordította. A pogány csehek szilárd vallásossága miatt nem fogadták el, erre Rómába menekült és szerzetbe vonult a Szent Elek kolostorba, egy időre bencés szerzetes lett, sőt egy Szentföldi zarándokutat is tervezett.
A mainzi érsek kérésére Magyarországon keresztül visszatért 12 barát kíséretében, ám a prágaiak a kezdeti szíves fogadtatás után ismét ellene fordultak, most is minden törekvését meghiúsították. Nem tartották meg az ünnepeket, nem tisztelték az egyház menedékjogát. Ekkor ismét elhagyta püspöki székét, Rómába indult. Útközben lovon Magyarországra jött, itt térített 992-994 között. Megkeresztelte Géza vezért és fiát, Vajkot, aki az István nevet kapta az első vértanúról. Valószínűleg Gizella bajor hercegnő kezét is Adalbert nyerte meg István számára.
Magyarországról ismét Rómába ment a kolostorba, egyszerű szerzetesnek. Nemsokára, 996 májusában pápai parancsra III. Ottó császár koronázásakor vissza indult Prágába, azonban a csehek nem engedték haza, sőt rokonságát is kivégezték. Lengyelországba ment téríteni, majd öccsével, Gaudenciusszal elindult Poroszországba és Danzigba. Itt a pogányok teljesen ellenségesen fogadták. Bántalmazták, kigúnyolták, halállal fenyegették, menekülnie kellett. Itt érte a vértanúhalál 997. április 23-án, egy porosz lovascsapat elfogta és megölte a Nogat és az elbingi Weichsel közti Tentikkennél (Danzig közelében). Holttestét a lengyel Boleszló herceg pénzért váltotta ki és a gnieznói (gnézeni, gneznói) székesegyházban temettette el.
999-ben avatta szentté II. Szilveszter pápa. Maradványait 1039-ben Prágába vitték és vértanúi tiszteletben részesítve temették el. 1039-óta jelenleg az ereklyéit Prágában, Esztergomban és a római Szent Bertalan-templomban őrzik. Az esztergomi első székesegyházat az ő tiszteletére építtette Szent István király 1010-ben. Lengyelország, Magyarország és az Esztergom-Budapesti főegyházmegye védőszentje. Szobra az esztergomi székesegyház oltárán látható, kezében a vértanúságot jelképező három lándzsával.
Példája:
légy következetes, ne térítsen el nehézség,
küzdj a babona ellen,
nevelj szenteket (főként magadat).
Olvasmányok: Jak 1, 2-4.12; (Zsolt 33 2-9); 15, 18-21 ( v. vértanúk, v. hithirdetők)
Irodalom: B40; II81; Z1501; C119; F423; T163.