SZENT SZILVESZTER, pápa dec. 31.

SZENT I. SZILVESZTER pápa ősi római családból származott, szüleitől kiváló keresztény nevelést kapott. Apja halála után egy papra bízta anyja a gyermek nevelését. Nagyon tehetséges tanuló volt, szeretett is tanulni. Papként igen sokat szolgált a diokleciáni üldözés idején (303-305), ami Rómában is sok áldozatot kívánt. Többször kellett elrejtőznie a Soracte-hegy egyik barlangjában.

314-ben választották pápává, mert közismertek voltak nagy érdemei. Nagy Konstantin alatt uralkodott, a milánói ediktum (313) utáni békés korszakba ő vezette be az Egyházat. Templomokat épített, szabályozta a templomok szentelésének rendjét, a templomok felszerelését.

Ekkoriban a donatisták és az arianizmus nehezítette az Egyház életét, Szilveszternek élete végéig küzdenie kellett ezek ellen az eretnekségek ellen..

335. december 31-én halt meg. A Priscilla katakombába, a Via Salarián temették el, I. Pál pápa azonban 761-ben átvitette elődje maradványait a szent tiszteletére alapított “San Silvestro in capite” nevű kolostorba. Alakját sok, szinte a mese határát súroló legenda veszi körül, már az 5. században tisztelték.

Példája:

szabadság vagy elnyomás egyformán veszélyek tömegét jelenti a hit ellen!

Olvasmányok: Ez 34, 11-16; (Zsolt 22, 1-6; Mk 1, 17); Mt 16, 13-19 (v. pápák)

Irodalom: B138; C500; IV410