SZENT EFRÉM (EPHRÉM) nem túl gazdag keresztény családból a Mezopotámiai Niszibiben (ma Nuszaibin), a mai Délkelet-Törökország területén, 306 körül született. Ez a terület akkoriban a római birodalomhoz tartozott. Felnőttként keresztelkedett (bár vallásos szülei keresztény hitben nevelték ám gyermekkorában nem kereszteltették meg), és szerpap lett. Ünnepelt tanár lett Niszibiben, elsősorban a Szentírással foglalkozott. A perzsák támadásai elől 363-ban nyugat felé, Edesszába kellett költöznie. Az áldozópapságot alázatosságból nem vette fel.

Egy rabságból szabadulva remeteségbe kezdett. Szerpapként hazájában és Edesszában működött, itt, a remetekunyhója melletti dombon teológiai iskolát alapított azzal, hogy maga köré gyűjtötte a tudományra szomjas szír ifjúságot. Szigorú, aszkétikus életet élt. Szüntelenül prédikált és kora tévedéseiről könyveket írt.

370 körül elzarándokolt állítólag a kappadóciai Cezareába, Nagy Szent Vazulhoz. Edesszában, remetebarlangjába visszavonulva halt meg 373. június 9-én. XV. Benedek pápa 1920-ban egyházdoktornak nyilvánította.

Példája:

Az igazán nagy dolgok a csendben születnek.

Olvasmányok: Kol 3, 12-17; (Zsolt 36, 3-6.30-31; Jn 15, 5); Lk 6, 43-45 (v. egyháztanítók)

Irodalom: B56; C477; II311; T35; Z1547; M1009; F618