SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE (NAGYBOLDOGASSZONY).

Ezen az ünnepen az Egyház Máriának a mennyországba történt csodálatos és diadalmas testi felvételét ünnepli.

Máriának sem kora, sem halálának ideje, vagy helye nem határozható meg. A legvalószínűbb vélemény szerint Jeruzsálemben, még az apostolok elszéledése előtt halt meg. A szakadatlan, ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó, édesanyjának, Máriának a holttestét nem engedte át a földi enyészetbe, hanem röviddel halála után feltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ezt a népi jámborságban is évszázadokon át öröklődő nézetet XII. Piusz pápa a "Fulgens Corona" kezdetű bullájában dogmai rangra emelte 1951-ben.

Már az 5. században Jeruzsálemben ünnepelték Máriát, mint Isten anyját. A 6. században ott már ünnepelték a "Dormitio Sanctae Mariae" (= Szűz Mária elszenderedése) ünnepét, ami a 7. században Rómában is elterjedt.

Az ünnepet Székesfehérvárott első szent királyunk is megülte. A "Napbaöltözött Asszony" nagy jeléről Gellért beszélt István és udvara előtt. Az Árpád-ház, Árpád megkeresztelkedett hada, nemzetsége így Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta magát, az országot. Saját uraságát, uralmát és a királyságot a Szűzanya szimbolikus tulajdonának, Mária örökségének érezte, vallotta.

Mária halálát eleinte január 18-án ünnepelték, de korán megkezdték augusztus 15-én liturgikusan megünnepelni Mária mennybemenetelét is. Krisztus mennybemenetelével (Ascensio Domini) szemben Mária ünnepét mennybevételnek (Assumptio Beatae Mariae Virginis) nevezzük. Régen Mária elszenderedése (Dormitio) vagy nyugalma (Pausatio) jelezte a naptárakban az Isten anyjának halálát.

Gondolat:

Boldogasszony, édes,

Hozzád esd ma néped:

Veszni indult lelkét,

Hogy Te mentenéd meg,

Édes Szűzanyánk!

(SzVU 174)

Olvasmányok: Jel 11, 19. 12, 1-6; (Zsolt 44, 10-12.16); 1Kor 15, 20-26; Lk 1, 39-56

SzVU ének: SzVU énekek: 255, 284, 285, 286, 287, 288, 289, 290, 291, 292, és még sok más Máriáról szóló.