A pápa egyiptomi látogatására, a Sínai- (pontosabban Szináj-)hegyi állomással, a Szent Katalin-kolostor meglátogatásával együtt sor kerül és rövidesen megtörténik a hivatalos vatikáni bejelentés is - mondotta Giovanni Battista Re érsek, vatikáni helyettes államtitkár. A tervek szerint február 24-26. között kerül sor erre az útra, amely a pápa első zarándoklata lesz a Szentév során. Kairóban a pápa találkozik Hoszni Mubarak elnökkel és az Al-Ashar iszlám egyetem vezetőivel is. Mint ismeretes, a Szentatya március végén a Szentföldre látogat - a hírt az érdekelt helyeken már hivatalosan is közölték. Úgy látszik azonban, hogy az iraki területen található Úr helységbe, Ábrahám szülőföldjére - bár szerette volna -- nem juthat el a pápa.
VR/MK