Botos József - Botos Katalin

Lehetséges-e a hanyatlás elkerülése?

A "szingli társadalom" és a magyar valóság

Magyarországon az elmúlt két évtizedben alaposan átalakult a népesség kor és családi állapot szerinti összetétele.

A KSH Társadalmi helyzetkép 2005 című, idén napvilágot látott, átfogó felmérése fontos változásokról számol be a magyar társadalomban.

A rendszerváltozás utáni másfél évtizedben számtalan negatív jelenséggel találkozhatunk. Bár annak örülhetünk, hogy valamivel meghosszabbodott az átlagosan várható élettartam, annak viszont korántsem, hogy egyre kevesebb gyermek születik. Ennek következtében elöregszik a magyar társadalom - akárcsak Nyugat-Erópában - mégsem áltathatjuk magunkat azzal, a jelenségek hasonlóak a fejlett országokban tapasztalhatókhoz. Ott is kedvezőtlenek a demográfiai mutatók, ám a mieink még kedvezőtlenebbek! Magyarországon a teljes termelékenységi arányszám már 1958-ban a reprodukciós szint alá esett, tehát már ekkor előrevetült a nemzetfogyás árnyéka (2,1-es mutató kell a szinten maradáshoz). 1990-re a teljes termelékenységi arányszám 1,85-re süllyedt, a rendszerváltás után azonban nem javult, hanem tovább romlott a helyzet, 2005-re ez a mutató már 1,32-os értéket jelzett! A csökkenés alig több mint tíz év alatt 30 százalékos!

A nők még óvatosabbak lettek a gyermekvállalással - hiszen ebben a mai "nagy liberalizmusban" nem lehetnek biztosak benne, hogy a párjukkal együtt élve nevelik majd fel az utódot. És most már a megélhetés bizonytalansága, a munkanélküliség réme is fenyegető. A gyermekvállalás időpontja kitolódott, a fiatal korosztályban igen magas a gyermektelenek aránya. Pedig a magyar társadalom gyerekszerető, a 18-75 éves korú megkérdezettek két gyereket tartanának kívánatosnak. Ha lenne munkájuk. Ha lenne bizalmuk a társukban. Ha lenne bizalmuk a jövőben...

Ma minden harmadik gyerek házasságon kívül születik. Ez a szám 1990 óta a kétszeresére emelkedett - ebben nyilvánvaló a rendszerváltozás után teret nyert liberális eszmék hatása. A modern társadalom nem a családot tekinti alapegységnek.

Terjed a válás és a szingli életforma A mai fiataloknak több mint fele törvényes férj vagy feleség nélkül éli majd le életét. A közvélekedésben gyakran hangzik el: nem a papír számít... Kétségtelen: a jogrend utánament a gyakorlatnak, s elismeri az együttélést is, a vagyoni következményeket illetően. Csakhogy a képlékeny együttélési formákra kevésbé lehet életstratégiát és gazdaságpolitikát alapozni. Pedig a reklámok is gyakran családi együtteseknek szólnak... Egy hosszú lejáratú lakáshitel terheit könnyebb közösen vállalni. De ha már a hitel hosszú lejáratú, az elköteleződés vajon miért nem?

A mai gyakorlatot előrevetítve előttünk áll a szingli társadalom képe.

Tanulságos, hogy statisztikai felmérések szerint az idősebbek és a vallásos világnézetűek egyértelműen a házasságot tartják a kívánatos párkapcsolatnak. Az a szabadosság azonban, amely napjainkban a médiából árad, az oktatási liberalizmus, amely minden világnézeti és etikai elemet kiiktatott az iskolai nevelésből, meghozta áldatlan gyümölcseit. A fiatalság materialista-hedonista életszemléletre nevelődik, kevés lehetősége van rá, hogy megismerkedjék a valláserkölcs alapjaival. Nem azért, mert ez ma tilos volna, hanem mert ezzel teljességgel szemben álló ideológia sugárzik csaknem a média egészéből.

A kapitalizmus a legjobb születésszabályozó. A tétel nem magyar sajátosság, általánosítható az egész volt szocialista blokkra. Az 1990-es évek elején Kelet-Európában más régiókhoz képest még kiemelkedően magas volt a népességszám növekedése. Egy rövid évtized elegendő volt azonban ahhoz, hogy ez a régió az utolsó legyen. Megállapíthatjuk tehát, hogy a szocializmust követő vadkapitalizmus a lehető legkedvezőtlenebb társadalmi hatásokat hozta.

Rendkívüli feladat áll a nemzet előtt. Ha elfogadnánk is, hogy a gazdaság konszolidálásának - óriási áldozatokkal járó - feladata mindennél előbbre való, fel kellene tenni a kérdést: mire való az áldozat, ha nem tisztázott, hogy milyen cél érdekében hozzuk? Vagyis tisztázni kellene előbb: mi az a társadalomkép, az az ideál, amelyet meg akarunk valósítani?

Először is konszenzusra kellene jutni abban, hogy a társadalom alapsejtje a család.

Chesterton, a nagy angol író jól látta, hogy a szocialisták és a liberálisok egyaránt olyan társadalomképet sugallnak, amely az önző egyénre épül. Azt írta a Mi a baj a világgal? című művében: "Ha meg akarjuk menteni a családot, forradalmasítani kell a nemzetet."

Forradalmi módon kellene újraértékelni a hagyományos fogalmakat. Tudomásul kellene venni, hogy Isten előtt mindnyájan egyenlőek vagyunk, de az Úr különbözőnek teremtette a család két oszlopát, a férfit és a nőt. "Tudomásul kell vennia nemek objektív másságátés egymást kiegészítő jellegét", hiszen ennek elismerése "segíthet elkerülni az emberiség hanyatlását". E szavakat nem máshonnan, mint az Európai Parlamentnek A nemek közötti egyenlőségnek a bizottságok keretében történő integrált megközelítése 2005/2149 (INI) című jelentéséből idézem. E másságmindkét felére szüksége van a gyermeknek az egészséges testi-lelki fejlődéshez, s ezt éppen a család kerete biztosíthatja számára.

Ezután mindent meg kell tenni a család helyzetének konszolidálásáért. Mindenekelőtt változtatni kell a társadalombiztosítás elvein, hogy kifejezésre jusson a gyermeket vállalók nagyobb mértékű hozzájárulása a humántőke reprodukciójához. Olyan lakáspolitika kívánatos, amely a megfelelő lakásméretek és lakhatási formák terjedését szolgálja. Mindez csak akkor lehetséges, ha az emberek megfelelő munkával és abból eredő jövedelemmel rendelkeznek. Fontos kérdés, miként teremthetők munkahelyek. Természetesen az volna kívánatos, hogy a piac dinamikus fejlődése hozza magával a munkahelyeket. Ehhez azonban megfelelő piaci környezet szükséges. Semmiképp nem lehet azonban mellőzni az állam foglalkoztatáspolitikai eszközeinek bevetését sem. A piac nem mindenható. Nem lehet az egészség-, az oktatás- és a kultúrpolitika kérdéseiben a vitát a pénzügyekre redukálni. Nemcsak az a kérdés, hogyan vonjuk be a finanszírozásba a magántőkét.

Az a kérdés, milyen jövőt, milyen társadalmat akarunk. Erősíteniük kell a társadalom alapegységének, a családnak a szerepét. Az adórendszernek, a támogatási rendszernek, a lakáspolitikának, az ifjúságpolitikának egyaránt ehhez kellene igazodnia. Ha minden fórumon magára hagyjuk a családot, ezen "idejét múlt intézményt", akkor az elszánt nagycsaládosok képtelen áldozatokkal fognak az ár ellen úszni. S ez a helyzet nem csak az ő problémájuk lesz. Ha nem születnek gyermekek, a társadalombiztosítás finanszírozása ellehetetlenül, a megtakarítások értéke elolvad - mert nem lesz kinek eladni a kiürülő házakat, a vagyontárgyakat, vagy teljességgel a migrációra számolhatunk, mint ami polgárokat "biztosít" majd hazánknak. Ha csak egy egészen kicsi nemzeti érzés és jövő iránti felelősségtudat szorult is belénk, el kell gondolkodnunk mindezeken.

A modern család a jövő záloga. Ez a család nem holmi múltból itt maradt csökevény, hanem demokratikus közösség, amelyben a jogok és kötelezettségek arányban vannak, s a természetes különbözőségek nem jelentenek alá- és fölérendeltséget. Társadalom- és gazdaságpolitikánkban hosszú távú szemlélet alapján kell állni, hogy lehetséges legyen az emberiség hanyatlásának elkerülése.

(A szerzők közgazdászok a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatói)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu