|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
Homíliavázlat Egy gyermek bizalmával A mai olvasmány és az evangélium is a kérő imáról ad számunkra fontos tanítást. Isten a gyermekévé akar fogadni mindannyiunkat. Arra hív, hogy a gyermek bizalmával forduljunk hozzá. A Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréznél olvassuk: "Minden kérésemet, vágyamat Mária kezeibe teszem, hogy ő válogassa meg, mi az, amit szeretne a Jóisten elé vinni." Teréz szerint tehát nem kell "megszűrni" kéréseinket. Minden odavihetünk Isten elé, ugyanakkor azzal a szabadsággal, hogy el is tudjuk engedni őket. Nagyon sok embert távolít el Istentől a meg nem hallgatott ima. Az ilyen ember szemében Istennek "az a dolga", hogy teljesítse kérését: ha nem teszi meg, akkor - mint a rossz gyerek - dacosan hátat fordít neki. Emlékszem, egy templomban egy kis hálatáblán a következő felirat állt: "Köszönöm, hogy nem hallgattad meg az imámat." Amihez két marokkal ragaszkodom, azt már régen elveszítettem, csak az marad az enyém, amit el tudok engedni - így a kéréseimet is. Hogyan lehet okosan gyakorolni a kérő imát? Gyermekként, gyermeki bizalommal álljak a mennyei Atya elé. Amikor kérek, kifejezem, hogy szükségem van az ő irgalmas szeretetére, ebben a gesztusban megmutatkozik szegénységem és kicsinységem átérzése. Szent Ágoston szerint minden a vágyódással kezdődik. Vágyaink gyakran nehezen felismerhető értékeket takarnak. Értékes, életadó vágyaink gyakran nem jutnak felszínre, mert elfojtjuk azokat. Mondván, hogy ilyet egy keresztény ember nem érezhet. Soha nem a vágy a rossz, a vágyak alapvetően jók. Inkább azt mondhatnánk, hogy egyes vágyaink eltorzultak: azokat tehát szeretettel meg kell tisztítani álruhájuktól. Vágyaink rámutatnak olyan fontos szükségletekre, amelyek bennünk vannak, de lehet, hogy rossz helyen keressük rá a megoldást. Engedjük meg Istennek, hogy valóban Isten legyen az életünkben, úgy és akkor teljesítse kérésünket, ahogy és amikor igazán rászorulunk gyógyító szeretetére. Ő mérhetetlenül közel van hozzánk, de sokszor nem ott, ahol keressük őt. Mert lehet, hogy a kérésünkkel vagyunk elfoglalva, és a könnyeink miatt nem vesszük észre, hogy ott áll mellettünk, mint Mária Magdolna Jézus sírjánál. De lehet, hogy olyan szorosan kötődünk kérésünkhöz, hogy nem engedjük, hogy az Úr ott érintsen meg, ahol akar. Ő tudja legjobban, mire van szükségem. Kérő imáink legnagyobb baja a mi mentalitásunkban van: "Uram, add meg ezt nekem, mert szükségem van rá. Nem érted? Akkor figyelj, elmagyarázom..." A kérő ima nem valamiféle "tárulj, szezám". Istent nem lehet "lefizetni", a magam oldalára állítani - még imával sem. Nem lehet érdekbarátságra, -szövetségre lépni vele. Ha mi, emberek, irtózunk az érdekbarátoktól, ne gondoljuk, hogy neki kedves az ilyenfajta közelítés. Már az ószövetségi emberben is megvolt a hajlam arra, hogy Istent a saját pártjára állítsa. Héli főpap fiai magukkal viszik a frigyládát a csatába, hogy legyőzzék a filiszteusokat. De nemcsak a csata veszett el, hanem az ellenség még a frigyládát is megkaparintotta (1Sám 4). Ez a fajta mentalitás mind a mai napig kísért, újra és újra felszínre tör egy-egy választás időszakában is - gondoljunk csak a kampányszerű imákra. A mai vasárnap Krisztus Urunk újra "imaiskolapadba" ültet bennünket, kérjük tőle az apostolokkal együtt: "Uram, taníts minket imádkozni!" Gáspár István
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|