A múlt erős gyökér...

Van abban valami égi jel, hogy a forradalom első napja 1956. október 23-ára, Kapisztrán Szent János halálának ötszázadik évfordulójára esett. Ő volt az a keresztes pap, aki a magyar vitézeket lelkesítette, hogy Hunyadi vezetésével megvívják a világra szóló győzelmet Nándorfehérvárnál. Abban is van valami hasonlatos, ami a nándorfehérvári győzelmet, valamint a forradalmunkat, szabadságharcunkat követő időben történt.

A történelem felgyorsult, ezért minden rövidebb ideig tart, mint korábban. 1456 után mintegy hetven évig viszonylagos békében voltunk a török hatalomtól. 1956-ban, a forradalom győzelme után ez néhány napra korlátozódott. A mohácsi vésszel százötven éves török hódoltság kora kezdődött meg, míg november 4-ét követően harmincöt évig tartott az orosz megszállás. A török kiűzése után az egykori híres, középkori Magyarország harmadrészében romokban hevert, aminek hatásai máig is érezhetők. A kommunizmus bukása után lelki téren érezzük ugyanezt az országos rombolást: évezredes erkölcsi értékek mentek veszendőbe. Ma tapasztaljuk, hogy kettéosztott a magyar társadalom. A forradalom és szabadságharc megítélése is választóvonalat jelent magyar és magyar között. Vannak, akik ma is azt mondják: börtönből kiszabadult nyilasok garázdálkodtak azokban a napokban, vagy jobb esetben a reformkommunisták akarták jobbá tenni a reformálhatatlant. Sokan mások évtizedeken át titkon vallották, ma nyíltan ki is mondják, hogy szabadságharc volt.

Amikor a nép nemet mondott a diktatúrára, számosan életüket is készek voltak feláldozni. Vannak aztán békítők is, akik a barikád mindkét oldalán lévőket egybemossák, a hóhért az áldozattal. Még egyházunkra is kivetült ennek a megosztásnak az árnyéka, a forradalom mellett nyíltan kiálló mártír sorsú Mindszenty bíboros megítélésében. Nem szűnik a megosztottság, ezentúl az emlékezésekben az ötvenedik évforduló atrocitásai is ott lesznek. Majd ha minden személyesen érintett ember, nagyszülőkig visszavezetve kihal, akkor lesz osztatlan egységesítő ünnep az 1956-os forradalom és szabadságharc.

Pongrátz Gergely, forradalmunk meg nem alkuvó Corvin-közi parancsnoka Kiskunmajsa mellett háromféle módon állított emléket: a múltnak, a jelennek és a jövőnek. Fölépítette az első ‘56-os múzeumot, mellette a Kapisztrán Szent János tiszteletére és az ‘56-os mártírok emlékére épített kápolnát, valamint a jövőt szolgáló ‘56-os nyári táborhelyet az ifjúság számára.

1999 októberében bérmautamról hazafelé betértem a múzeumba, és az előzőleg kapott nagy virágcsokrot átadtam Pongrátz Gergelynek. Nagyon elérzékenyült, és azt kérte, írjak valamit az emlékkönyvbe. Amit odaírtam, annyira megtetszett neki, hogy később kiíratta a múzeum falára: "A múlt erős gyökér, jelen és jövő belőle él."

Bábel Balázs érsek

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu