Egy szemlélődő mosoly a világ szívéből...

Szent Erzsébet csodája Teréz anya nővéreinek rigai házában

Megismerkedve a Szeretet Misszionáriusainak Litvániában szolgáló nővéreivel, magyar származásomat szóba hozva mindig csillogó szemmel emlegették a közeli balti fővárosban, Rigában szolgáló magyar Coelia nővért. Amint a neve is mutatja, Coelia a mosolyával, szolgáló szeretetével és nem utolsósorban festői tehetségével a mennyország egy kis szeletét nyújtja az embereknek. Ő azon kevés magyar nővérek egyike (körülbelül tízen vannak), aki magyar vidékről elszármazva, Teréz anya nyomába eredve a Szeretet Misszionáriusai közel ötezer főt számláló közösségéhez tartozik. Két, hajléktalanoknak szervezett tábor közötti pihenőnapján találkoztunk a rigai rendház sekrestyéjében.

Coelia nővér az élelmiszerraktárban

Milyen utat járt be, amíg csatlakozott Teréz anya nővéreihez?

Szent Család-ikon

- Ha visszanézek az életemre, azt kell mondanom, hogy mindent a Szűzanyának köszönhetek. A Tolna megyei Nagymányokon születtem, világi nevem Verseci Edina. Nagymamám mindig arra tanított, hogy Mária gyermeke vagyok. Gyermekkoromban soha nem gondoltam arra, hogy apáca szeretnék lenni, inkább arra, hogy nagy családom lesz, legalább kilenc gyermekkel. Jártam templomba, mert járnom kellett, aztán kamasz lányként elkezdtem keresni valamit, amit ma úgy tudnék megfogalmazni: az élet értelme. Nagyon fontos volt számomra, hogy megtaláljam a szabadságot és az igazi szeretetet, és azt gondoltam, hogy ez lehetséges Istentől függetlenül is. Szívem mélyén ugyanakkor mégis éreztem, hogy az élet több, mint a szombat esti bulik és koncertek sora, de nem tudtam, hol találhatom meg mindazt, amit keresek, ami hiányzik. A döntő az volt a számomra, hogy egy koncert után reggel felkelve azt mondtam, elegem van abból, amit csinálok. Azután az utcán céltalanul bandukolva meghallottam a templom harangját. Betérve meggyóntam, és úgy éreztem, megtaláltam azt a békét, amelyet mindig is kerestem. Ott maradtam szentmisén, és az aznapi evangélium éppen arról szólt, hogy nem az igazakat jöttem meghívni, hanem a bűnösöket. Arra nagyon emlékszem, hogy ott álltam a templomban, éreztem, hogy rólam és nekem szól ez a hívás. Az az érzés volt bennem, hogy rendben, értem, kész vagyok rá, de akkor konkrétan hogyan és hová?

Pár nap múlva eszembe jutott, hogy el kellene mennem Teréz anya nővéreihez. Autóstoppal kimentem Érdre, és azt mondtam nekik: nem tudom, miért jöttem ide, de ide kellett jönnöm. A nővérek bevittek a kápolnába, és megkérdezték, hogy értem-e a kereszt alatti szöveget: "I thirst." Értettem, azt jelenti, "szomjazom". Az egyik nővér azt mondta: "Tudod, hogy Jézus nagyon szomjazik rád?" Mit tanácsolnak, mit tegyek - kérdeztem a nővéreket. Azt mondták, hogy imádkozzam a Szent Szűzhöz, ő meg fogja mutatni, hogy hogyan és merre tovább.

Sokáig küszködtem, hogy tényleg mi is az én utam, a barátok és a régi életforma húzott visszafelé. Ez az állapot majdnem három évig tartott. Végül ismét felkerekedtem, elmentem a nővérekhez Pestre, és jelentkeztem, hogy be szeretnék lépni Teréz anya követői közé. Azt tanácsolták, hogy menjek el Lengyelországba segíteni egy hónapra a nővéreknek. Onnan visszatérve biztos voltam benne, hogy ez az én utam, elhatároztam, hogy belépek a Szeretet Misszionáriusai közé. Januárban kellett volna jelentkeznem, de decemberben elbátortalanodtam: úgy éreztem, nem vagyok méltó erre az életre. Aztán a születésnapom előtt, december 8-án Budapestről telefonáltak a nővérek. Érdeklődtek, hogy mi van velem, én meg mondtam: küszködöm, úgy tűnik, mégsem ez az én utam. A főnővér bátorított: szedjem össze magam, ők is imádkoznak értem és várnak. Ez volt az utolsó lökés, ma már tudom, nem volt véletlen az a telefonhívás.

Belépett a rendbe. Ezután hogyan alakult az élete?

- Öt évig Lengyelországban voltam. Előbb Szczecinben, majd Varsóban jelöltként, később két évig Zaborowban noviciátusként éltem. Ezt követően letettem az első fogadalmat Varsóban, nyolcan voltunk a csoportban. Amint véget ért az ünnepélyes liturgia a templomban, összegyűltünk - a hajléktalanok, családtagjaink meg mindenki - a rendház nagy kertjében, és mindenkit egyenként kihívtak. Ki Afrikába, ki Amerikába, én Lettországba, Rigába kaptam kihelyezésemet. A lett fővárosban tizenhárom éve van rendházunk, én valamivel több, mint négy éve vagyok itt. Jövőre Rómába vagy Kalkuttába kell mennem egyéves továbbképzésre és lelkigyakorlatra, amelyet követően letehetem az örök fogadalmat.

Szeptember 5-én ünnepeltük Teréz anya tizedik égi születésnapját. Mit jelent ő az Ön személyes életében?

- Teréz anya nagyon közel áll hozzám. Tíz-tizenkét éves lehettem, amikor egy újságban találtam egy tesztet: az egyik kérdése úgy szólt, kire szeretnék hasonlítani, ha felnövök? A választási lehetőségek között egy színésznő, egy manöken, és Teréz anya szerepelt. Én őt jelöltem meg, bár akkor még nem sokat tudtam róla. Bár nem találkoztam vele, mégis nagyon megragadott a személye. Mindig azt mondta: "Hogyha a mennyben leszek, akkor többet fogok tudni nektek segíteni, mint itt, a földön." Itt, Rigában találkoztam egy nővérrel, aki már 1965-től rendtag volt. Ő sokat találkozott vele, Kalkuttában a noviciátusban is tanított, nagyon sok személyes tapasztalata volt Teréz anyáról, és sokat mesélt róla. Ami engem az ő elbeszéléseiből is megragadott, az Teréz anya egyszerűsége és figyelme volt. Mindig arra az emberre figyelt, aki éppen előtte állt vagy feküdt: mintha az volna az egyetlen ember az egész világon. Mindenkiben Jézust látta. Mindig a szentségimádást és a szegények szolgálatát hangsúlyozta. Azt mondta: mi szemlélődők vagyunk a világ szívében. Szüntelenül azt kérte, hogy imádkozzunk, imádkozzunk és imádkozzunk, mert ha felfedezzük Jézust az Oltáriszentségben, akkor lesz hitünk, hogy találkozzunk vele a szegények szolgálatában.

Nem léphetünk be mindnyájan a Szeretet Misszionáriusai közé. Mi, családban élő laikusok, hogyan tudjuk a legjobban követni Teréz anya útját?

- Az első és legfontosabb a szolgálat a saját családunkban. Nagyon fontos a közös ima a családban. Teréz anya azt mondta: "Ha együtt imádkozik a család, akkor mindig együtt marad." Továbbá hangsúlyozta, hogy először mindenkinek meg kell találnia a "szegényeket" a saját családjában, és ott kell segíteni, hogy túláradhasson a szeretet. Második lépésként azt kérte: mindig tartsuk nyitva a szemünket, hogy észrevegyük, ki van mellettünk, körülöttünk, a szomszédunkban, aki segítségre szorul. Természetesen, aki ennek intézményes formáját választja egyszerű önkéntesként, az előtt nyitva áll három magyarországi rendházunk: Budapesten, Érden és Miskolcon.

Végül arra szeretném kérni, hogy ossza meg az olvasókkal a rendházukban történt Szent Erzsébethez kacsolódó csodát?

- A tavalyi évben édesanyám küldött néhány szentképet, közöttük volt Árpád-házi Szent Erzsébet képe. Tudtam, hogy emlékéve kezdődik, nagyon megörültem a képnek. Mondtam is az elöljáró nővérnek, hogy olyan üresek a falak az élelmiszereket tároló raktárszobában - ahová az adott héten be voltam osztva munkára -, tegyük ki oda a képet, és Erzsébet majd biztosítja a szegényeknek a kenyeret. Aznap délben, mikor az imát követően asztalhoz ültünk ebédelni, megcsörrent a telefon. Egy férfihang szólt a kagylóból: "A pékségből telefonálok, és szeretnék kenyeret felajánlani a szegények számára." Azt hittem, nem jól hallok, többször is visszakérdeztem. Az addig lettül beszélő pék nyilván azt gondolta, hogy nem értem, amit mond, így ismét elmondta oroszul. Kétezer-négyszáz kiló kenyeret ajánlott fel, amit aznap le is szállítottak. Azon a napon ünnepeltük Szent Erzsébet vigíliáját. A pékek meghozták a kenyeret, az ingyenkonyhában csak álltunk a nővérekkel, és néztünk magunk elé, mondván: Szent Erzsébet tényleg hozott kenyeret. Nagyon meghatódtunk, utána több napig emlegettük Erzsébetet. Attól a naptól kezdve állandóan kapunk kenyeret.

Beszélgetésünk végén Coelia nővér végigvezetett a rendházon. Megnézhettem az élelmiszerraktár falán függő csodatévő képet, majd a Coelia nővér ecsetvonásai nyomán készült, a szegény sorsú gyermekek hittantermének falára festett, "Százholdas pagony" lakóit, és a rendház kapujánál fogadó Szent Családot ábrázoló alkotást.

Kuzmányi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu