|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Nem a szöveg a fontos A városmissziós programfüzet meditációs teremként harangozta be a Szakrális Művészetek Hete egyik tárlatát. A meghatározás kíváncsivá tett. A cím is érdekesnek tűnt: Krisztus siratása - Egy passiókép feltámadása. A Szépművészeti Múzeum Dór csarnokában a címhez illő hangulatos színvilág fogadott: a bűnbánat - és újabban a gyász - violája. Ahogy hallottam, a kiválasztott szín miatt új-pestisesnek csúfolták a kiállítás rendezőjét, de csak addig, amíg el nem készült a szép installáció. A falakon képek, szövegek, de valami előre vonzza a tekintetet és a lábat: egy festőállványra helyezett szikrázó oltárkép. Mintha éppen mostanra lett volna kész. Lebilincselő részletek: a keresztről leemelt Krisztus szinte él, a szeme is enyhén nyitva még, fájdalmas Édesanyját János vigasztalja, az Úr kezét és lábát Magdolna érinti és köröskörül könnyező, szomorú arcok a kép minden szegletében. Maerten van Heemskerck csaknem fél évezrede készült festménye körül nem helyeztek el egyetlen feliratot sem, hogy ne a szöveget bogarászsza, hanem a képet szemlélje a látogató. A halk zene is imádságra indít. A keresztről való levétel témája a középkori ember lelkivilágában a szentáldozás előképe volt. A híres Vita Christi című XIV. századi karthauzi írás is erről elmélkedik: "Bizony többet jelent Krisztus testét az oltár asztaláról venni, mint a kereszt oltáráról. Ők ugyanis csak karjukba vették, míg mi a szánkba és a szívünkbe is befogadjuk őt." Csak távozóban, az oldalfalakra száműzött szövegekben fedeztem fel, hogy a címben jelzett feltámadás értelmezhető úgy is, hogy az eredeti képet elfedő utólagos ráfestések alól a restaurátor mostanra varázsolta elő az ábrázolt személyek felét. Valóban újjászületett, feltámadt a kép, élmény volt találkozni rajta a Feltámadottal. Kovács Gergely
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|