"A Jóisten csókolta meg a hangszálaimat"

Búcsú Luciano Pavarottitól

Amikor súlyos betegségének híre bejárta a világot, már sejthető volt, hogy gyógyulására nincs sok remény. A visszatérés ígéretét nem tudta betartani. Pavarotti a múlt héten Modenában hunyt el, életének hetvenkettedik évében.

Gyakran emlegette: hangját a Jóistentől kapta, muzikalitását pedig ösztönös tehetségű édesapjától örökölte. Gyermekként szülővárosa, Modena székesegyházának kórusában énekelt, mutálása után pedig a városi énekkar tagja lett. Pavarotti több mint négy évtizedig tartó világkarrierje 1961-ben indult hazájában. A tehetségek felfedezésében, menedzselésében jártas Failoni Nelly (Sergio Failoni karmester özvegye) már 1963-ban meghívta az ifjú tenort, aki a Rigolettóban és a Traviatában mutatkozott be Budapesten. Sikerei csúcsán, 1986-ban tért vissza Magyarországra: a nevezetes Erkel színházi Bohémélet-előadás felvételét a Magyar Televízió archívuma őrzi.

Pavarotti az utóbbi tíz évben egyre gyakrabban küzdött súlyproblémáival, nehezen mozgott, s talán attól is félt, hogy a hangja cserbenhagyja. 1996-ban, Bécsben vihart kavart az André Chénier egyik előadásának utolsó pillanatban történt, "indok nélküli" lemondásával. 2002-ben a Metropolitanben bőszítette fel rajongótáborát, amikor váratlanul visszalépett a Tosca két gálaelőadásától. A sajtó egyre többször emlegette végleges visszavonulását. 2005-ben befejezésnek szánt világraszóló turnéja az ismert okok miatt megszakadt...

Nem volt jó színész, de senki sem a pszichológiailag megalapozott, mély alakításokat várta tőle. Ezt bizonyára ő is tudta. Mit neki drámai feszültség, tragikus helyzet, egy-egy jól sikerült áriát követően a közönség ovációja azonnal kivonta őt az adott szerep bűvköréből: fogsorvillogtató mosollyal és kitárt karokkal (koncerteken azt a bizonyos fehér kendőt lobogtatva) fogadta az ünneplést. Addig maradt természetes, amíg "csak" a hangjával játszott. Tökéletes technikájának köszönhetően fényes, "gömbölyű" tenorja nem ismert korlátokat.

A kilencvenes évek közepére a rosszul induló bécsi Chénier-sorozat idején már megfogyatkozott hangjának legendás vivőereje. Bár az ifjú francia költő túlsúlyos és idősödő alakítója "jelképes jelenléttel", botra támaszkodva, a nehezebb színpadi szituációktól ódzkodva mozgott a deszkákon, Pavarotti nem hagyott kétséget afelől, hogy egyike korunk legjelentősebb énekművészeinek.

Sosem törekedett repertoárjának szakadatlan bővítésére: pályafutása során mindössze harmincöt-negyven szerepet énekelt. Nem vágyott többre, ismeretlen, idegen területek meghódítására, mindvégig az olasz operairodalom, a bel canto nagykövete maradt: Bellini, Donizetti, Verdi és Puccini operáinak virtuóz tolmácsolója. Az itáliai szerzők műveitől csak Mozart Idomeneója, Massenet Manonjának Des Grieux-je és Richard Strauss Rózsalovagjának Olasz énekese kedvéért vált meg, de anyanyelvétől még ekkor sem kellett elszakadnia.

Pavarotti derűjével, élet-, zene- és sportszeretetével mindenkire hatott, azokra is, akik nem voltak az operaműfaj feltétlen hívei. Gyermekeket támogató jótékonysági akciói, barátaival, pop- és rocksztárokkal való fellépései, Domingóval és Carrerasszal adott "Három tenor" koncertjei széles körben tették népszerűvé. A kilencvenes évek elején egy hasonlóan joviális úr, a kiváló angol színész-rendező, Sir Peter Ustinov készített vele portréfilmet. Pavarotti rádiós és televíziós szereplései, lemezei által része lett az ünnep- és a hétköznapoknak. Valahogy "családtaggá" vált. Talán ezért hiányzik annyira: emberként, művészként, "jelenségként" egyaránt.

Pallós

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu