Épp ráérek. És te?

A fenti mondatok egy nyár végi lelkigyakorlatos táborban hangzottak el - válaszként a résztvevőknek feltett körkérdésemre: mit mondanátok, ha valaki a munkahelyeteken, az iskolában, az utcán egyszer csak megkérdezné, mi a csuda ez a városi... micsoda... amire készültök, ez a misszionárius dolog... ez a... mi is ez?

Mert készülünk, igen. Programokkal, műsorral, beszélgetésekkel, üzenetekkel, figyelemfelhívással, kampánnyal. És a készület közben persze roppant elfoglaltak vagyunk. Éjt nappallá téve dolgozunk - a sikerért. Szervezünk, egyeztetünk, színpadot építünk, próbálunk, szerkesztünk, nyomtatunk, szórólapozunk, bekopogunk, megszólítunk, meghívunk. Rohanunk.

Mindezt nyilván a szent cél érdekében tesszük, és ez - így, egy-két nappal a missziós hét kezdete előtt - természetes. Furcsa lenne, ha nem így tennénk.

Talán éppen ezért tetszett meg a körkérdésre kapott válasz. Épp ráérek. És te? Mert ama bizonyos "szent cél" meghatározásához vezet közelebb. A "siker" értelmére világít rá. Arra, hogy miért csináljuk egyáltalán. És arról beszél, amiben a leginkább hiányt szenvedünk: az időről, a figyelemről, a nyitottságról.

Arról, hogy a misszió - nem presszió.

Azzal - mármint presszióval - amúgy is Dunát lehet rekeszteni. Úton-útfélen elénk penderülnek, s a "megtérő" hajléktalanokat vastapssal biztatják. Misszionálnak. Ha akarjuk, sem tudjuk őket kikerülni.

Miért lesz a mi tanúságtételünk más? Miért nem fognak undorral elfordulni - jaj, megint a jehovák... -, és mielőbb villamosra, buszra menekülni az arra járók? Hogyan lehetünk figyelemfelkeltők - és mégis vonzóak?

Talán úgy, ha nem meggyőzni, hanem beszélgetni szeretnénk. Ha nem előre megfőzött, lefagyasztott s csak felolvasztásra váró konyhakész gondolatfutamokkal állunk elő, hanem közös gondolkodásra hívunk. Mosolyogva, őszintén, nagyon figyelve. Odafigyelve.

Mert lehet, hogy a valódi misszió úgy kezdődik: kíváncsi vagyok rád. Rád vagyok kíváncsi. Igen, én, mert más úgysem az. Szívesen leszek fül a számodra. Egész életünkben mindannyian erre vágyunk, nem? Fülön akarunk fogni másokat. Hogy figyeljenek ránk. És képtelenek vagyunk meghallgatni a hozzánk beszélőt, mert a saját élményünket akarjuk elmondani. "Ne is mondd, ezt hallgasd meg!" - rikkantjuk, s már át is vesszük a szót... Igen, talán a legnehezebb dolog: füllé válni a másik számára.

A misszió első lépése: hallgatás. Meghallgatás. Mert az elmúlt hónapokban azért rohantunk éjjel és nappal, hogy amikor eljön a pillanat, azt mondhassuk: épp ráérek.

Hát te?

Süveges Gergő

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu