Tűnődés a hétről

Uccu, rajta!

Két különböző, de azonosan fontos része emberi létünknek az egészségügy és az oktatásügy. Ezekben a hetekben mindkét területen meglepő (döbbenetes?) hírekkel, közlésekkel szembesülhetünk. A tanév elkezdése bizonyos nehézségekbe ütközik, mert több tanár kapta meg az obsitot, mint kellett volna. A tanárhiány nyilván azt a "minőségi oktatást" van hivatva szolgálni, amelyet a "reform" egyik legfontosabb céljának neveztek az illetékesek... Ez a hír alkalmas arra, hogy homéri kacajra fakadjak, de eszembe jutnak az unokáim és a velük egyívású gyerekek. Lehet, hogy nálunk is "túltakarékoskodtak", hogy fenntarthassák az iskolát? Talán még segíteni lehetne a bajon, ha a pünkösdfürdői tanintézményt összevonnák egy csepelivel, s az épületet tüstént eladnák, nehogy bárkinek eszébe jusson visszacsinálni az áldásos és a minőség javítását előmozdító intézkedéseket...

A másik. Némi hallgatás után újfent megszólalt a kormány kivételesen népszerű tagja, az egészségügyi miniszter asszony, aki azzal a pazar elgondolással állt elő, hogy a hálapénzt, amely persze illegális, meg kellene adóztatni. Mi több, este megszólalt az a neves jogász, aki az orvosok elleni pereivel szerzett magának kétes értékű hírnevet, s zord ábrázattal kijelentette, hogy a hálapénz elfogadása bűntény, melyet börtönbüntetéssel kellene sújtani.

Ugyanekkor közölte az egyik napilap az úgynevezett GFK Csoport Bizalom Index felmérését. E szerint az orvosokban és tanárokban bízunk meg leginkább, a politikusokban legkevésbé (rögtön utánuk következnek a felsővezetők, s nem dicsekedhetnek az ügyvédek sem). Kicsit kárörvendve szemléltem a diagramot. Lám-lám. Legalább ebben követjük az európai trendet. Igaz, ott többnyire ismeretlen fogalom a hálapénz. Nincs is szükség rá, az orvosok megbecsültségük és az emberi élet megőrzésére tett erőfeszítéseik arányában kapják a fizetésüket. Bárhogy figyeltem is a nyilatkozókat, erről szót sem ejtettek. A hálapénzről úgy beszéltek, mint a beteg kiszolgáltatottságának bizonyítékáról. Ám a kórházak és az orvosok kiszolgáltatottságáról nem hallunk semmit, legfeljebb egy-egy segélykiáltást. Egyhamar kiderül, hogy a bajok forrását az orvosok vagy a kórházvezetők alkalmatlanságában kell keresnünk - a rendelkezések tökéletesek. Néha az az érzésünk, hogy minden anomália okozói az orvosok, no meg a gaz betegek, akik nem szeretnek vizitdíjat és ápolási díjat fizetni, s akik eléggé el nem ítélhető módon meg akarják választani kezelőorvosukat, ilyenkor szerencsére büntető felárat fizettetnek velük, mérhetetlen empátiától vezérelve. Az ügyvéd úr akkor végezne teljes értékű munkát, ha azt is megvizsgálná, nem érdemelnek-e büntetést az orvosi munka ellehetetlenítői és a betegek megsarcolói.

Szégyenszemre nem rendelkezem elegendő információval arról, hány esztendőt töltött a miniszter asszony körzeti orvosi rendelőben vagy kórházi orvosként. Javasolnám, csak egy fél évet szenteljen erre. Szembesüljön intézkedései következményeivel, és hallgassa szemrebbenés nélkül a betegek szidalmait. Érezze azt, amit a kórházi orvos, amikor nem végezhet el egy műtétet, mert a kórházát hozná nehéz helyzetbe, ha többet operálna, mint amennyit szabad. Bizonyára ismeri a miniszter asszony Papp Lajos zseniális szívsebészt, aki jóformán könyörgött, ne rombolják tovább az egészségügyet. Olyan ember mondta ezt, akire érdemes figyelni.

A liberális párt egyéb szószólói is felszólaltak a hálapénz ellen. Ennek a kemény, mondhatnám hősi kiállásnak van egy-két homályos pontja. Csak kettőt említenék.

Ennek a pártnak elnöke a lemondott, de továbbra is ténykedő gazdasági miniszter, mellesleg milliárdos. Milyen gazdaságpolitika az, amelynek csúcsán milliárdos üldögél a bársonyszékben, s onnan talán nem is látja az elnyomorítottakat? Ráadásul nyomorúságukat csak fokozza az általa támogatott egészségügyi reform. Másodszor: remélem, hogy az oly sokat emlegetett "átláthatóság" érdekében e párt képviselői és az őket kritikátlanul támogató másik kormánypárt képviselői ugyancsak lemondtak adózatlan jövedelmeikről. Mert furcsa ellentmondás: új és új adónemekről dönteni, miközben ők olyan jövedelmeket (is) kapnak, amelyek után nem kell adózniuk. Szerintem a költségtérítésről is lemondhatnának, hiszen némelyek aligha mernek választóik szemébe nézni. Ezekből a pénzekből juthatna az egészségügy megtámogatására.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu