Miklósházy Attila SJ

Tárjátok ki szíveteket!

A sokféleség egysége - a liturgiában is

Meglepődve tapasztaltam, hogy nemcsak a világi sajtó, de jó néhányan a katolikusok közül is felháborodtak, amikor XVI. Benedek pápa 2007. július 7-én a Summorum Pontificum kezdetű apostoli levelében kiterjesztette az 1970-ig általánosan alkalmazott Missale Romanum használatát, vagyis a "tridenti mise" szélesebb körben való ünneplését. Ez a felháborodás - bár őszinte szívből ered - némi kislelkűséget árul el, ezért a Szentatya hivatkozik a fenti címre (2Kor 6,13), hogy legyünk nagylelkűek, "tágítsuk ki a szívünket!" (dilatare cor!).

Fotó: Lerner János

A Szentatya tulajdonképpen csak azt mondja levelében, hogy az úgynevezett tridenti misét lehet használni, ha megvannak ehhez a szükséges feltételek. Mert az a szöveg és rítus, amelyik mintegy ezerötszáz éven át a nyugati, latin, római egyházban használatban volt, ma is érvényes, jóllehet a II. vatikáni zsinat után bizonyos revízió egy másik formát vezetett be általános használatra, a VI. Pál pápa által jóváhagyott 1970-es Misszálét vagy Sacramentarium Romanumot. Mindez azért történt, hogy a szentmise szövege és cselekménye tisztábban és jobban kimutassa a lényeget. A liturgikus tudósok világosan kifejtették, hogy az évszázadok folyamán sok olyan szöveg és cselekmény csúszott be a liturgia szövegébe, amely nem tartozik a lényeghez, hanem a kor kultúrájának következményeképpen "ragadt" hozzá. Ilyenek például bizonyos szövegek, melyek csupán a papnak csendes magánimái voltak, de idővel a hivatalos szöveg részeivé váltak, gyakran a szövegmásolók vagy nyomtatók ügyeskedése révén. Bizonyos gesztusoknak (például keresztvetés, térdhajtás) gyakori ismétlése szintén kulturális behatások következménye volt.

Minden liturgikus szöveg és cselekmény ki van téve a történelemben bizonyos kulturális változásoknak. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy a II. vatikáni zsinat elhatározta a liturgikus könyvek revízióját, hogy így jobban kifejezéshez jusson manapság az, ami lényeges és változhatatlan benne, és az, ami természetszerűleg ki van téve a történelmi korszakok változásainak. Ez a revízió sikeresen megtörtént - történészek, liturgikus tudósok és lelki-pásztorok bevonásával. Így jutottunk új szövegekhez és megváltozott külső formákhoz. VI. Pál pápa és utána II. János Pál hivatalosan is ezt a megújított formát hagyta jóvá és rendelte el a nyugati egyházban közös, általános használatra.

Ugyanakkor azonban ez nem az egyetlen formája a liturgikus ünneplésnek. Mivel itt, nyugaton hozzá voltunk szokva, hogy nagyjábol másfél ezer éve már csak az egy kánont vagy eucharisztikus imát ismertünk, a változás meglepetést keltett. Pedig illett volna tudnunk, hogy a katolikus egyházban sokféle formája volt és van az eucharisztikus imának. Ott vannak a keleti liturgiák szövegei és cselekményei - nagy változatosságban nyelvük és kultúrájuk szerint. A lényeg azonban mindenütt ugyanaz - Krisztus keresztáldozatának és húsvéti feltámadásának megjelenítése, Isten dicsőítése, hálaadás és könyörgés -, de a nyelv és a kifejezési mód kultúrák szerint különbözhet. Van tehát a keleti liturgiában bizánci, örmény, kelet- és nyugat-szír, kopt és etiópiai liturgia, mindegyiknek sajátos és számos eucharisztikus imájával. Így például a bizánci liturgia két-három, az örmény több mint tizenegy, a kelet-szír három, a nyugat-szír több mint hetven, a kopt kettő, az etiópiai körülbelül húsz eucharisztikus imát ismer, jóllehet leginkább egyet használnak közülük általánosan - a bizánciak például Krizosztóm Szent János liturgiáját, a nyugat-szírek Szent Jakab liturgiáját, a kelet-szírek Addai és Mari liturgiáját, a koptok Szent Bazilét). A nyugati egyházban szintén sokféle módon ünnepelték századokon át a liturgiát, megőrizve annak lényegét. A liturgikus nyelv általánosan a latin volt, de azon belül többféle rítus létezett. A leginkább elterjedt a római rítus volt, amelyet mi is használtunk. Ugyanakkor létezett Afrikában az afrikai liturgia, az Ibériai-félszigeten a mozarab, Galliában a gallikán, Írországban a kelta, Észak-Olaszországban az ambrozián liturgia: mind ugyanazt a misztériumot ünnepelve, bár változatos szövegekkel és helyi hagyományokkal kapcsolatos cselekményekkel. A római liturgia tehát nem volt sohasem kőbe vésett, egyforma, hanem megőrizte az "egységet a változatosságban".

A helyes katolikus, vagyis egyetemes magatartás tehát az, ha elfogadjuk a liturgikus cselekményeknek különböző formáját, nyelvét, szövegét, és megtaláljuk mindegyikben az egyház lényeges istentiszteletét. Ismeretes, hogy amikor VI. Pál pápa bevezette a megújult liturgia szövegeit, akkor egyesek görcsösen ragaszkodtak az egyetlen, megszokott formához, és elítélték az újításokat. A megújított római liturgia a hagyományos kánon mellett új eucharisztikus imákat is bevezetett, hiszen manapság a római liturgiában legalább tizenhárom hivatalosan elismert és jóváhagyott ilyen ima létezik. Benedek pápa tehát csupán arra hívta fel most a figyelmet, hogy a "tridenti liturgia" is hivatalos, érvényes és használható - ha megvannak az ehhez szükséges feltételek.

Mik ezek a feltételek? Például a nyelvismeret. A "tridenti liturgia" nyelve a latin, nem pedig a népnyelv, napjainkban viszont elég kevés pap van, aki érti a latin nyelvet vagy legalább olvasni tudja azt. (Ez a hiány sajnálatos következménye a latin nyelv elhanyagolásának a középiskolákban és a teológiai oktatásban, ami nem a zsinat, hanem a modern korszellem következménye. Ennek orvoslása hosszabb időt vesz majd igénybe). Hiányoznak továbbá a megfelelő liturgikus könyvek is, amelyek a latin szöveg mellett tartalmazzák az olvasmányokat a nép nyelvén, mert azokat érthető módon kell hirdetni. Ilyen könyvek kiadása szintén időt vesz majd igénybe, mert bele kell majd dolgozni az azóta megjelent ünnepek szövegeit is. Mindez megoldható, és remélhetőleg lesznek papok és liturgikus könyvek, amelyek ezt lehetővé teszik.

Fontos tehát tudatosítani, hogy a korszellem befolyásának nagy szerepe volt a latin nyelven végzett liturgia népszerűségének csökkenésében, jóllehet annak érdeme vitathatatlan. Akiknek vallásosságához hozzátartozik ennek értékelése, azok számára a pápa intézkedése komoly segítséget jelent, és remélhetőleg újra feléleszti a latin liturgia, nyelv és kultúra iránti érdeklődést. De ehhez szükséges, hogy nagy és kitárt szívvel fogadjuk el a többi, másféle és az egyház által jóváhagyott rítusokat is, amelyek különböző nyelven és sajátos módon fejezik ki a liturgia misztériumát.

Nem valószínű, hogy nagy tömegek fogják követelni a "tridenti liturgia" végzését. De fontos, hogy elérhető legyen, és tanuljuk meg belőle az egyház liturgiájának sokszínűségét, valamint teológiai gazdagságát. Ezt akarja a Szentatya, és reméli, hogy ez a liturgia - mint sok más - "rendkívüli" (extraordinaria) módon elősegíti majd a hívek tevékeny részvételét, de a "rendes" (ordinaria) liturgia továbbra is az lesz, amelyet 1970-ben VI. Pál pápa és utána II. János Pál pápa is jóváhagyott, és a jelenlegi XVI. Benedek pápa is szükségesnek tart.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu