LITURGIA

Élet Istenből

Lelkipásztori munkám során és hétköznapjaimban gyakran találkozom az egyházra rácsodálkozó, nyitott, de attól távol élő emberekkel. Beszélgetéseink közben sok olyan érték szóba kerül, amelyek mind az ő életükben, mind pedig egy gyakorló kereszténynél fontos szerepet játszanak.

Ilyenkor egyre erősödik bennem a késztetés, hogy közel hozzam számukra a keresztény élet leglényegibb sajátosságát. De hát hogy lehet nekik a Krisztusban való újjászületés megtartó erejéről, öröméről, az istenkapcsolat megújulásának lehetőségéről, életadó forrásokról beszélni, amikor alig-alig vannak élőhelyeink az egyházban, ahova odavezethetném őket? Hívjam meg őket a krisztusi életre, de közben magyarázzam el, hogy ez csak elméletben működik?

Nem is beszélve annak visszásságáról, amikor a kívülálló azt érzi, hogy a szerető Istenről szóló örömhírt akárcsak a lelkem mélyén is összekapcsolom azzal a sürgető érzéssel, hogy "jó lenne, ha már te is ott csücsülnél a többi katolikus között a templomban".

Amikor a hitélettől eltávolodottakhoz közeledünk, fel kell tennünk a kérdést: az a cél, hogy rendes misére járókat és szentségekhez járulókat faragjunk belőlük ismét, vagy másként kellene közelítenünk a kérdéshez? "Eddig rendetlen voltál, és hanyagoltad a misét és a többi szentséget, viszont, ha most összeszeded magad, te is képes leszel arra, amit egy rendes katolikusnak illik megcsinálni." Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy "hát igen, öregem, mi, rendes katolikusok is csak erőlködéssel bírjuk ki, hogy rendszeresen gyónjunk és misére járjunk, de gyere csak te is erőlködni, ha már egyszer nekünk is kell!" Nem hozzuk-e magunkat olyan helyzetbe, mintha több hordó ecettel indulnánk neki egy jó légyfogásnak?

Lehetünk-e Isten missziós munkatársai, ha a liturgia se nem csúcs, se nem forrás, hanem teher számunkra, melyet összeszorított foggal kell cipelnünk? Hogyha nem valósul meg általunk és körülöttünk a figyelmes szeretet anélkül, hogy egy - mégoly szent - viszonzást ne várnánk érte?

Ami az evangéliumok tanúsága szerint Jézusban megfogta az embereket, az az erő volt, amellyel úgy tanított, mint akinek hatalma van. Ebben különbözött a szócséplőktől, bármily okosak voltak is azok. Tanított, aludt, imádkozott, lélegzett, evett-ivott, istentiszteleten vett részt, beszélgetett, mindezt valami sosem látott természetességgel és erővel. Cselekvése és léte teljességgel az Atya ingyenes szeretete iránti hálából és viszontszeretetből forrásozott.

Káposztássy Béla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu