A leeresztett halastónál

Kora reggel még felhők úsztak az égen, de aztán eltűntek, feloszlottak, és az október vége ragyogó napsütéssel, enyhe idővel és csodálatos lombszíneződéssel ajándékozott meg bennünket. Andris fiammal a Ferenc-majori halastavakhoz látogattunk, ahol az egyik nagy tavat a korábbi lehalászás után éppen újratöltötték. Az áteresztőn keresztül zuhogva folyt a víz, de a tó hatalmas és így még óriási iszappadok feketéllettek mindenfelé. Az iszapon, illetve a sekély vízben hófehér kócsagok és szürke gémek álltak egymás mellett, a majd kétszáz nagy madár csodálatos látványt nyújtott. Közöttük félezer dankasirály úszkált, tollászkodott, kicsit odébb két szürke cankó állt. Egyikük sűrűn kiáltott panaszosnak tőnő hangján. Mulatságos volt, ahogy a távcső látómezejében már láttuk kissé kinyitott csőrét, de a hangja a nagy távolság miatt csak késve érkezett el hozzánk. Később a szomszédos tóra nagy csapat liba ereszkedett. Főleg nyári ludak, de ott úsztak közöttük a tundrák felől érkező vetési ludak és nagy lilikek is. A nádszegély mellett tőkés récéket láttunk, a tojók hangos, jókedvű "háp-háp"-ja messzire elhallatszott. A közelben néhány búbos vöcsök és szárcsa úszott, utóbbiak, ha felénk fordultak, mindig megvillantották hófehér homlokpajzsukat.

Mentünk a gáton, és közben kétoldalt a madarakat figyeltük. A kócsagok közül néhányan felemelkedtek, de csak azért, hogy valamivel odébb újra leereszkedjenek. A másik oldalon jégmadár repült a víz felett, azúrkék háta megcsillant a napsütésben. Ha ezt a szép madarat repülni látom, mindig igazat adok annak, aki először adta neki a repülő drágakő nevet. Elsősorban a tavak felé figyeltünk, de azért bőven akadt látnivaló a gát mentén is. A fák lombjai az aranytól a rozsdabarnáig, a pasztellszínek ezernyi finom, leheletszerű változatát tárták elénk, még virágzott néhány ökörfarkkóró, egyikük sárga szirmain, mint valami óriási egzotikus ékszer, nappali pávaszem ült. Néha meglibbentette tarka pávafoltokkal ékes szárnyait, aztán, amikor közelebb értünk, elrepült. Még brekegtek a zöld levelibékák, repültek a szitakötők, az egyik száraz akácfa törzsén nagy fakopáncs kopácsolt. Hegyes csőrével feszegette a kérget, és amikor egy-egy darabka a földre hullott, félrehajtott fejjel mindig utánapillantott. Időnként elégedett "csikk" kiáltást hallatott. Kétszer is találkoztunk őszapókkal, összetartó családok mozogtak a bokrok között. Ha közel kerültek, félelem nélkül néztek ránk, aztán tovább kutattak a vékony gallyakon. Halk hangokkal tartották a kapcsolatot egymással, és ha egyikük továbbrepült, a többiek egyenként követték. Az őszapó társaságkedvelő madár, a családok ősszel, sőt még a téli időszakban is együtt járnak. Csak február vége felé oszlanak fel, és ekkor alakulnak ki a párok is. Ha korán beköszönt a tavasz, március második felében már művészi fészküket építik sűrű bokorágak, partoldal lecsüngő gyökerei között, de gyakran találtam már vaskos ágvillában épült vagy lehajló fenyőág sűrűjébe rejtett őszapófészket is.

Megkerültük a leeresztett tavat, ahol az eddig nádfal takarta bíbicek mellett Andris néhány havasi partfutót is felfedezett. Egyikük még a nászruha nyomait viselte, jól látszott jellegzetes fekete hasfoltja. A nád sűrűjében barkóscinegék motoztak és beszélgettek csilingelő hangjukon, a magasfeszültségű vezetéken nagy őrgébics ült és lesett zsákmányra, egy bokorcsoportban vörösbegy énekelt. A narancsos mellényű madarak kedves szokása, hogy őszszel újra megszólalnak. Ez a vörösbegy percekig dalolt, aztán kiült egy szélső ágra és csillogó fekete gombszemeivel alaposan megnézett. Szárnyát kissé leeresztette, tollait felfújta, de sajnos nem szólalt meg újra, hanem eltűnt a sűrűben. A nap már lefelé hajlott, valahol sárgalábú sirály kiáltott, libák gágogtak, a víz fölé három kárókatona érkezett. Először úgy tűnt, le is szállnak, de az utolsó pillanatban meggondolták magukat, felemelkedtek és továbbrepültek.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu