"Egy ház a Székelyföldért!"

Lezárult a karitász által szervezett árvízi segélyprogram

A székelyföldi Nyikó patak mentén október utolsó hétvégéjén ünnep volt. Táncolt a szemem előtt a fekete-piros székely népviselet. S a bűvöletben eszembe jutott Kányádi Sándor verse: Mintha tutajon billegőn/ járnák süllyedő háztetőn / alámerülő szigeten /úszó koporsófödelen... egy pár lány, két pár lány / fekete-piros/ fekete táncot jár. - S bár tudom, a költő látomása többértelmű és elvont, az eszembe ötlő vers azon a hétvégén gondolati lóugrásokkal ugyan, mégis egy nagyon valóságos eseményhez kapcsolódott.

Kobátfalva 2005 augusztusában

2005. augusztus 23-án özönvíz zúdult az udvarhelyszéki falvakra. Néhány perc leforgása alatt csakugyan vízbe merültek a háztetők, a medréből kilépő patakok a településeket alámerülő szigetekké változtatták, és tizenhat ember életét követelték. Víz alá került a farkaslaki iskola is, amelyben egykor Tamási Áron tanult. Ez a nap gyásznap lett az amúgy szelíd patakocskák völgyében. A múlt hónap utolsó szombatjára virradó ünnepig, a magyarországi Katolikus Karitász árvízprogramjának lezárásáig több mint egy évnek kellett eltelnie, és nagyon sok jóakaratú embernek kellett összefognia.

Ünnepi szentmisére megy a falu Nyikómalomfalván

A székelyföldi árvíz sújtotta térségek segélyezési és újjáépítési munkáit többen is irányították. Sokan megmozdultak a tragédia hallatán. Csak a teljesség igénye nélkül tudom felsorolni a segélyezőket, akik közül oroszlánrészt vállalt a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Karitász és a magyarországi Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Vöröskereszt, a Magyarok Világszövetsége, a Romániai Caritas Konföderáció. De segítettek székelyföldi és külföldi magánemberek, civil szervezetek is. A megközelítően pontos katasztrófa-mérleg szerint Udvarhelyszék 24 millió euró kárt szenvedett a tragédia napján.

Az áradás utáni nehéz napokat az eddig példa nélküli összefogás enyhítette. Szüntelenül érkeztek a segélyszállítmányok, amelyek a túléléshez alapvetően fontos dolgokat tartalmazták.

Caritas-tábla a felépült faházon Cosmesti Valében

A 2006. október 28-i ünnepség a magyarországi Katolikus Karitász és annak helyi partnerszervezete, a Gyulafehérvári Egyházmegyei Karitász segélyprogramját zárta le. A katasztrófa bekövetkeztével a két testvérszervezet azonnal elindította az "Egy ház a Székelyföldért!" akciót, s ennek keretében kezdték meg a segélyezést.

Házbelső az árvíz után

Az árvíz másnapján az erdélyi karitász munkatársai és önkéntesei ivóvizet, élelmiszert, fertőtlenítőszereket osztottak szét. Az otthongondozói szolgálat dolgozói és a plébániai karitászcsoportok önkéntesei az első napokban nyolcszáz családot kerestek fel, és biztosították számukra a legszükségesebbeken túl a reményt is arra, hogy nem maradnak egyedül nehézségeikkel.

A főegyházmegye érseke 2005. szeptember elsején körlevéllel fordult a hívekhez, amelyben adakozásra buzdította őket. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szintén felhívást tett közzé az árvíz áldozatainak megsegítése érdekében. Az anyaországi katolikusok tanúságot tettek a szolidaritásról, és közel 180 millió forintot adományoztak a bajbajutottaknak.

A magyarországi hívek adománya révén a magyarországi Katolikus Karitasz és a gyulafehérvári szervezet komplex rehabilitációs programot állított össze. Nagy hangsúlyt fektettek a családok közvetlen támogatására. A nyikómalomfalvi, székelyszentléleki és farkaslaki családokat élelmiszerrel, építőanyaggal, háztartási gépekkel, bútorral támogatták. Karácsony előtt a támogatás egy részét vásárlási utalványok formájában osztották szét 378 család között, családonként 170 000 forint értékben. Még a tél beállta előtt kályhákat is juttattak a rászorulóknak, és mezőgazdasági adományokkal is hozzájárultak a károk enyhítéséhez.

A lelki megrázkódtatások enyhítésére a Lelki Egészség Centrum és a karitász családsegítő szolgálatának munkatársai vállalkoztak. "Lelki iszaptalanításnak" keresztelték el a programot.

A segítséget nyújtó kezek egy bő év leforgása alatt eredményes, szép munkát végeztek, bár még sokára lesz minden a helyén. Egy nagy folyamat most mégis lezárult. Sokak munkájának gyümölcsét láthattuk október végén a Nyikó völgyében. Személy szerint nem lehet mindenkit felsorolni, néhány név említése azonban megkerülhetetlen. A Magyar Katolikus Karitász részéről Nagy Károly atya, aki az országos igazgató és Adányi László főtitkár, valamint a gyulafehérvári karitász részéről Szász János atya igazgató és Bányász József programfelelős óriási munkát végzett.

Szász János így emlékezett vissza: "Számomra az árvíz napjaiban az is döbbenetes volt, hogy az embereket nem hagyta el a humoruk. Ez sok mindenen átsegítette őket. Az is látszott, hogy ezekben a faluközösségekben az emberek lelke mélyén ott a hit, és ez megtartja őket a bajok árjában is. Azokban a falvakban, ahol már az árvíz első napjaiban összefogtak az emberek, ott a segélyek kiosztásánál is kevesebb volt a baj. Volt, ahol ez nehézségekbe ütközött, azt sem tagadjuk le. De mindent összevetve, a közösségek jelesre vizsgáztak."

Bányász József, aki munkatársaival együtt szintén házról házra járt kárt felmérni, vigasztalni, segíteni, így vallott munkájáról: "Az én motivációm a segítségnyújtásra transzcendens. Hiszem, ha a hegyi beszédre építenénk a társadalmat, másképp nézne ki a világ."

Adányi László és Nagy Károly, akik a magyarországi segélyezést irányították, azt hangsúlyozták, hogy mindig az adott helyi közösség adott körülményei szerint kell segíteni, mert a baj közelről látszik a maga valódi mivoltában. A karitász szervezetei - így a magyarországi és a gyulafehérvári is - nem csupán a 2005-ös augusztusi székelyföldi árvíz károsultjain segítettek, hanem korábban a 2005 tavaszán bekövetkezett áradás idején is Galati megyében, ahol a Szeret folyó pusztított. A Cosmesti Vale nevű, románok laktak településen a román állam, az ortodox egyház, a román katolikus egyház is segédkezett. A karitászcsoportok pedig faházakat építettek azoknak, akik arra a leginkább rászorultak.

Október utolsó hétvégéjén ünnep volt. Három faluban három püspök misézett egyazon időben. A nyikómalomfalvi templomban Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a székelyszentléleki templomban Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, a farkaslaki templomban Tamás József gyulafehérvári segédpüspök celebrált szentmisét. Ünnep volt, s az ünnephez hozzátartozott az emlékezés is. Fábián Kornélia riporter könyvet állított össze az árvíz után. Sorsokat gyűjtött csokorba, melyet lapozva kiderült: nincs két egyforma árvíztörténet, nincs két egyforma sors, sem egyforma fájdalom, sem egyforma remény egyetlen faluban sem.

Ebben a kötetben László Attila, Székelyudvarhely szombatfalvi részének plébánosa Wolfgang Poeplau soraival zárta le visszaemlékezését: Megtanulod minden úgy jó, ahogy van. / Nincs mit hozzáadnod, sem elvenned belőle. / És tudod, hogy nem gyengeség / vagy közöny, / hogy így gondolkodsz. /Amikor a szükségeset elvégezted, / és a fölöslegeset eldobtad, / a túl sokat elajándékoztad, / a túl kevés pedig már nem fáj, / amikor minden tévhit elfogyott, kezdődhet az élet ünnepe.

Szöveg és kép:

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu