Papok a kolostorban - ami börtön

Márianosztra mindig emlékeztet

A pálos rendet - nevében emlékezve Szent Pálra, az első századok egyiptomi remetéjére, akinek ereklyéjét Nagy Lajos a nápolyi háború után hozta Velencéből Magyarországra, hogy a török időkben majd északabbra mentsék, ahol azután egy tűzvészben megsemmisült - Boldog Özséb, esztergomi kanonok hívta életre a tatárjárás után, amikor Esztergomban lemondva kanonoki rangjáról, kivonult a Pilis erdeibe, s ott kapta a lángcsoda-látomást, hogy a Pilis, a Börzsöny, a Bakony és a Mecsek erdeibe menekült remetéket gyűjtse öszsze.

1786-ig találunk - s ma ismét - pálosokat Márianosztrán. II. József - más rendek mellett - az ő működésüket is betiltja. Amikor I. Ferenc ismét engedélyezi a szerzetesek működését, a pálosokat továbbra is tilalommal sújtja. II. József még a templom berendezési tárgyait is elárvereztette. Rengeteg műérték került így külföldre.

A kolostorépület egészen 1858-ig üresen állt. Akkor a püspöki kar eladta az államnak, amely női börtönné alakította. Vincés nővérek foglalkoztak az elítéltekkel.

Mesélik a szomszédos zárkák egykori lakói - de ez már 1948 után történt, amikor a kommunista hatalom férfiakat, elsősorban politikai foglyokat őrzött a falak között -, hogy Keglevich István regnumos papot nem egy alkalommal levitték a pincébe, és ott ütlegelték. A kínzás mértékét az jelezte, hogy Keglevich István mennyi idő elteltével kezdett el ismét szent énekeket énekelni. Az őröknek - éberségük és osztályöntudatuk fenntartása érdekében -kiírták a falakra a szakmai kiskátét: ne csak őrizd, gyűlöld is! S közben a rabok - köztük számos pap - szőtte a hatalmas szőnyegeket, amelyek ma is a Parlament termeit díszítik. Cinizmus arra gondolni, vajon milyen múlton tapos mai demokráciánk?

Keglevich István így nyilatkozott erről egy korábbi interjúban: "Márianosztrán, a szigorított börtönben valamennyien a ťnépi demokráciaŤ ellenségei voltunk. A rabok több mint egyharmada pap, vallásos civil. Az őröknek ateista tanfolyamokat szerveztek, nehogy megtérítsék őket a foglyok. Keményen bántak velünk. Egyik paptársam leírta a hiszekegy szövegét, ezért tíz nap szigorított zárkát kapott. A másikat az Ave Maria elénekléséért fenyítették meg. Nagypénteken a húsétel visszautasítását éhségsztrájknak nevezték, s ismét csak büntették érte a papokat.

Amikor többen voltunk papok egy zárkában, szerzetesi életet éltünk, közösen mondtuk a rózsafüzért. Egyesek féltek, mert akadtak olyan őrök, akik azt hajtogatták: - Egy mise egy év, ha rajtakapom! A közös imádkozás pedig összeesküvés!"

Pálos Antal jezsuita atya is itt raboskodott: "Elszállítottak bennünket Márianosztrára. Csendőrök, rendőrök, detektívek közé, ha még maradt arisztokrata az országban - hiszen a legtöbben diszszidáltak ötvenhatban - szintén ott voltak. Négyszázan lehettünk a volt pálos kolostorból alakított börtönben. Nagyon durván bántak velünk. Amikor megérkeztünk, meztelenre vetkőztettek. Kaptunk egy pokrócba csomagolt bugyrot, azzal kellett átmennünk a másik épületbe... Egy évig nem volt séta. Egy éven át nem hagyhattuk el a zárkát! Kéthetenként vittek bennünket fürödni, ez volt a levegőzés. Könyvet se kaptunk...

Összekerültem Söveges Dávid bencés atyával, akit majdnem agyonvertek a pufajkások. A másik társam Szabó József Sopron környéki pap volt. Még a Gyűjtőből sikerült átcsempésznünk egy kis bort, így egy-egy csöpp segítségével naponta misét koncelebráltunk. Lehetetlen volt külön-külön miséznünk, mert nagyon szigorúan vették, ha valakit rajtakaptak.

Söveges Dávid 1959 márciusában szabadult. Így is legalább hatvan pap maradt még benn. 1961-ben sok letartóztatott pap érkezett Márianosztrára. Sajnáltuk, hogy börtönbe zárták őket, ugyanakkor örültünk a tőlük hallott rengeteg információnak. Igaz, a kinti viszonyokról nem sok vigasztalót mondtak.

Amikor Budapestről ellenőrzést kaptunk, néhány napig újra megfagyott a levegő. Az őrök indulataiból éreztük, hogy a Rákosi-Péter Gábor-korban nagyon hozzászoktak a veréshez, legszívesebben most is ezt tennék, de már nyíltan nincs erre módjuk. Néha mégis előfordult, hogy egyeseket levittek a pincébe és összevertek."

Bulányi György piarista atya így emlékezik: "Márianosztrán rövid ideig a fordítóirodán dolgoztam. Később be kellett volna venni közénk valakit, aki semmilyen nyelven nem beszélt. Spiclinek szánták. Bebizonyítottam, hogy fordításai használhatatlanok. Végül nem került be, engem viszont kitettek a perzsaszőnyegszövő üzembe.

Reményvesztett voltam. Az ügyvéd sem biztatott már, csak azt ismételgette, hogy tizennégy és fél esztendő után kérhetem az enyhítést.

Végül 1960. december 9-én szabadultam Juhász Miklós és Zsigmond Ernő társaságában. Kemény téli nap volt. Egy zötyögős teherautón vittek le bennünket a szobi vasútállomásra. Zsigmond Ernő, apám korabeli férfi állt mögöttem a jegyváltó ablaknál. Odaszólt: retúrt veszel? - Nem, elég volt - ráztam a fejem."

Tabódy Istán, az ismert pap és tábornok, kilenc évig raboskodott Márianosztrán. Ő mesélte, hogy volt idő, amikor száznegyven napon keresztül napi öt deka kenyeret kaptak táplálékul, s bizony sokan ebbe pusztultak bele. Szabó József, a börtön alkalmazottja hajnali három-négykor vitte ki a temetőbe az éhen haltakat.

A rabtemető korhadásnak indult keresztjei között tavasztól őszig a gazdagon termő mezei virágok árasztják a békét. Az itt-ott már lehullott fémtáblácskákon a nevek alatt a halálozási év kíméletlen egyen-sora: 1952. Magam akkor születtem. Szép reményű indulás...

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu