 |
 |
 |
 |
2006.11.12
|
Ingyenes műsorújság-melléklettel!
|
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
|
|
Eljöttünk és láttunk... Evangelizációs kongresszus és városmisszió Brüsszelben "Jöjjetek és lássátok" címmel tartották Brüszszelben az öt európai főváros híveit mozgósító evangelizációs kongresszust és városmissziót 2006. október 29-étől november 5-ig. Ahogy Godfried Danneels belga bíboros fogalmazott: a város megtelt örömmel, mindenhol boldog, sugárzó tekintetű keresztényeket láthattunk. Valóban. Brüsszel városa életre kelt, a plébániák megnyitották kapuikat, s mintha hosszú álomból ébredtek volna fel a helyi hívők.
Brüsszel a nemzetek, nyelvek, kultúrák, vallások színes kavalkádja. S itt, mint kicsiny szikrák vannak jelen a keresztények. Tudatában vagyunk-e ennek? - tette fel a kérdést Danneels bíboros a kongreszszust megnyitó beszédében. "Brüsszeli keresztények, ne féljetek! Fennhéjázás és kisebbrendűségi érzés nélkül mutassátok meg, kik vagytok! Hiszen a zsoltárossal együtt mondhatjuk: "Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr!" (Zsolt 32,12) - ezekkel a szavakkal bátorította híveit a bíboros. S úgy tűnik, hallgattak rá, mert valóban tanúságot tettek hitükről a világnak.
A brüsszeli templomainak homlokzatán sárga-fehér-lila színekkel ugyanaz a logó hirdette: Jöjjetek és lássátok! A felhívásra megmozdult a város, s nemegyszer előfordult, hogy egy-egy alkalommal - például az Emmánuel közösség imaestjén, a taizéi testvérek kiengesztelődési imaóráján - százak rekedtek a zsúfolásig megtelt templomon kívül, ahonnan kivetítőkön keresztül kapcsolódhattak a közös imába. Megtapasztalhattuk, hogy minden közösségnek, plébániának megvolt a sajátos arculata, mégis egységet alkottak: helyiek és kongresszisták, belgák és külföldiek, fehérek és színes bőrűek. Valamennyien az evangélium közös nyelvét beszélték, megtapasztalták a Jó Hír hirdetésében rejlő örömet és áldást.
A kongresszus több mint háromezer résztvevőjét bárki könnyen felismerhette, színes táskájukról és a "Jöjjetek és lássátok" feliratú, nyakuk köré tekert sálról. Ismeretlenül is szeretettel köszöntötték egymást. A metróra várakozva, a kávéházakban melegedve a helyiekkel beszélgetésbe elegyedtek, megosztották tapasztalataikat...
A városmisszió nemcsak a katolikus egyház rendezvénye maradt, hanem társadalmi eseménnyé vált. A média is felfigyelt rá, s ehhez valószínűleg Fabiola belga királyné személye is nagyban hozzájárult, aki a kongresszus számos rendezvényén megjelent. A misszió fontosságát felmérve, Baudouin király özvegye valamennyi politikust meghívta, hogy halottak napján imádkozzanak együtt férje sírjánál. A meghívást többen elfogadták, az eseményről a médiumok is beszámoltak. Ismeretes, hogy a mindenki által nagyra becsült, imádságos lelkületű Baudouin király boldoggáavatási eljárása folyamatban van.
A templomok megteltek, a belváros utcáin éneklő, táncoló fiatalok hirdették Krisztus szeretetét. "Ez az a kegyelmi pillanat, amikor egymásra találnak a közösségek, plébániák, szerzetesrendek - fogalmaz Marik József, a budapesti városmisszió felelőse. Ez az a tapasztalat, hogy milyen sokra vagyunk képesek együtt. Nagyon jó érzés ezt látni, s nagy biztatás is számomra a jövő évre. Most már nálunk is létezik együttműködés plébániák és közösségek, mozgalmak között. Nagyszerű látni, hogy ez az egység létrejött. Olyan ez, mint egy csodálatos mozaik, amelynek darabjai mi magunk vagyunk. S ebből a mozaikból Jézus Krisztus arca fog kirajzolódni, tanúságot téve róla."
A kongresszuson részt vevők reggeli imádsággal kezdték a napot, amit mindig más, brüsszeli közösség vezetett. Délelőttönként a nagyvárosok keresztény missziójáról hallgathattak előadást, amelyek olyan, az egész életet érintő témákkal foglalkoztak, mint a másokért való szolgálat, az evangélium hirdetése a nagyvárosokban, a fiatalok missziója, az eucharisztia misztériuma, a köztünk élő Jézus, valamint az ima és evangelizáció elválaszthatatlan kapcsolata. Délután a programok színes kavalkádja közül választhattak mind a kongresszus résztvevői, mind pedig a brüsszeli hívek. A legkülönbözőbb témákban meghirdetett fórumok, műhelyek, utcai evangelizációk, kerekasztal-beszélgetések, kulturális programok, hangversenyek, koncertek várták az érdeklődőket. A kongresszus rendkívül sokszínű és gazdag programja mellett természetesen a közösségek és a plébániák is rengeteg ajánlattal várták a hívőket, keresőket, érdeklődőket. Andrea Riccardi, a római Szent Egyed közösség alapítója tartotta az első konferenciabeszédet a másokért való szolgálatról. Előadásában hangsúlyozta: jelen világunk talán legsúlyosabb problémája a félelem, hogy elveszítjük saját jólétünket és nyugalmunkat, amely talán a gazdag ifjú történetével érzékeltethető a legjobban. Félünk elhagyni azt, amink van. A világ arra ösztönöz, hogy saját magunkat próbáljuk megváltani, amiből egyenesen következik az önmagunknak élés. Éppen ezért menekülünk a saját és mások gyengeségétől is. Jézus azonban nem magát mentette meg, hanem megállt a gyengék mellett, kereste, meghallgatta, megérintette, megvigasztalta őket. A kereszténység nem értékek együttesét jelenti, hanem Jézus követését. A legegyszerűbb, amit tehetünk, hogy a templomba lépve, tekintetünket a megfeszített és egészen törékeny Krisztusra szegezzük. Nem menekülhetünk el saját és mások gyengeségeitől, hanem hittel megerősödve azt kell mondanunk: minden lehetséges annak, aki hisz. Timothy Radcliffe dominikánus atya a következő napon arról beszélt, mit jelent az üzenet és Jézus Krisztus hirdetése a modern társadalomban. Mindenekelőtt kiemelte: evangelizálni azt jelenti: találkozni a másik emberrel. Natanael történetét hozza példának, akihez Jézus odament és megszólította őt. Nekünk, keresztényeknek kell az emberek felé menni, "belépni a világukba". A dominikánus bibliakutató kiemelte a fiatalok missziójának fontosságát. A fiatalok azok, akik a boldogságot, a szabadságot és a hitelességet keresik. Nekünk, keresztényeknek legfontosabb küldetésünk, hogy a fiatalokhoz lépve, őket meghallgatva próbáljunk válaszolni kérdéseikre, és meg tudjuk nekik mutatni az igazi boldogság forrását. Ehhez azonban alapvető a keresztény elvekhez való hűségünk, hitelességünk. A következő nap előadója Nicolas Buttet, az Eucharisztia közösség vezetője, aki az Úrral való személyes, a szentmisében megvalósuló találkozás fontosságára emlékeztetett. Az Eucharisztiába szeretetének egész misztériumát akarta belesűríteni Krisztus. Az Euchariszta a keresztény élet forrása és csúcsa, a nagy misztérium, amely által a kereszten meghalt és feltámadott Krisztus jelen marad a világunkban, és magát adja mindennap a kenyér és a bor színe alatt mindazoknak, akik őt be akarjak fogadni. Enzo Bianchi, egy borzai közösség felelőse az imádság és az evangelizáció kapcsolatáról beszélt. Az imádság, amely mindenekelőtt a hallgatást jelenti, Isten jelenlétének befogadását magunkban. "Felfedezni és elfogadni, hogy az ima legfőbb szereplője nem én vagyok, hanem a Szentlélek." A Szentlélek az, aki imádkozik bennünk. Az ima és az evangelizáció között egészen egyszerű a kapcsolat. Nem lehet hitelesen evangelizálni, ha annak nem az ima a forrása. "Csak akit már evangelizáltak, az tud evangelizálni." Az evangelizáció azt jelenti: továbbadni azt, amit a szemlélődő imában kapunk. Amit az evangelizátor hirdet, azt Istentől kapta. Az előadásokat tanúságtételek egészítették ki, amelyek a konkrét tapasztalatokról szóltak, hogy mit is jelent ma kereszténynek lenni a világban, hogyan élhetünk az evangélium szerint, hogyan tehetünk tanúságot Krisztusról a világban, a munkahelyen, a családban, a médiában, hogyan hagyjuk vezetni magunkat a Szentlélek által. A tanúságtételek megmutatták, hogy Isten gondviselő szeretete jelen van a hétköznapokban. A kongresszus zárásaként az öt nagyváros érseke tartott kerekasztal-beszélgetést, megosztva tapasztalataikat, beszélve a társadalmi kihívásokról, az evangelizáció fontosságáról. Az bíborosok kiemelték a keresztények szerepét a társadalomban, hangsúlyozva, hogy az evangelizáció egyik legfontosabb eleme, hogy ne a tiltásokat, ne a "nem"-eket hangsúlyozzuk, hanem az értékekről, hitünk szépségéről beszéljünk, hiszen erre szomjazik a világ. A kongresszusnak és a városmissziónak nemcsak az egyháztól távol élők megszólítása a célja, hanem éppen ilyen fontos a nagyvárosok keresztényeinek bátorítása, hogy lépjenek ki a plébániai közösségeikből, és merjék vállalni hitüket. Nekünk, keresztényeknek az a feladatunk, hogy tanúságot tegyünk arról, ami igazán jövőt adhat az embernek Európában és a világban. Minden olyan városban, ahol ilyen kongresszust tartottak, a bíborosok megállapították, hogy az egyház hatalmas örömet élt meg együtt, közösségben és ez az öröm látható is volt. A záró szentmise végén Erdő Péter bíboros átvette a városmisszió szimbólumát, a kereszt formájú monstranciát. Mint fogalmazott: "A keresztet mint stafétabotot vettük át, és Jézusra figyelve hónapról hónapra más-más budapesti helyszínen fogunk szentségimádást tartani, hogy így készüljünk a jövő őszi, budapesti városmisszióra." Szöveg és kép: Bodnár Zita
|
|
|
||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
