Hangulatjelentés

Virány

Szombat esti vendégségben Fenyvesi Félix Lajos költőnél, Budán, fent a hegyen. A tizenkettedik kerület eme része a Virányos névre hallgat, s ez máris romantikus képzeteket szül az egyszeri költőben. A nyelvújítás korában találom magam, amikor a kávéházban éppen arról folyt a vita (miért is ne lehetett volna így), hogy viránynak vagy inkább virágnak nevezzük-é a mező díszes növényeit. A virányzó vitát némiképpen háttérbe szorították más, nagyobb horderejű kérdések, mint például az, hogy a nyakkendő nyakkendő legyen-é, vagy inkább nyaktekerészeti mellfekvenc. Kedvencem a gőzmozdony eredeti elnevezése, a tizenkilencedik század derekáról: gőzpöfögészeti tovalöködönc. Apropó, virány: kevesen tudják, hogy dohány szavunk voltaképpen mozaikszó. Eredetileg úgy mondták, hogy dohot hányó növetény. Az ám, virány, dohány, növény. Én már csak azon a véleményen vagyok, hogy: virányozzék minden virány!

Amúgy jeles alkalomból gyűlt össze a hatfős vendégsereg: házigazdánk hatvanadik születésnapját köszöntjük. Pontosabban a hatvan és felediket, tekintettel arra, hogy mai világunkban kereken fél év alatt sikerül egyetlen este erejéig összeigazítani hat budapesti ember elfoglaltságait. Így élünk, ez van. Tanulok az esetből, és már most, harmincnégy évesen elkezdem szervezni a negyvenedik születésnapom zártkörű vendégségét.

A virányosi lakás nem nagy, de hangulatos, ráadásul pompás terasz tartozik hozzá, körben fákkal. Kiváltképpen az tetszik, hogy Fenyvesi Félix Lajos napokig ki sem mozdul innen, zavartalanul olvas, töpreng és ír. Embertelen méretű fővárosunkban egészen kuriális életet él.

A nappali fő látványossága a faltól falig, keresztül-kasul kígyózó könyvespolc. Rajta több ezer kötetnyi szépirodalom, szerző szerinti betűrendben. Találomra leemelem Tóth Erzsébet válogatott verseskönyvét. Nyitó verse, a nyolcvanas évek kezdetén született Vallomás első sora így szól - vagyis az egész költői életmű e szavakkal indul: "olyan szép vagy mint Lengyelország". Ez jólesően meglep, ugyanis Tóth Erzsébetet személyesen ismerem, de mindeddig nem tudtam róla, hogy kötődik Lengyelországhoz. Hanem lássuk, miként folytatódik a vers: "olyan szép vagy mint Lengyelország / kitől tanultál népet és hazát / templomod honnan kapja világosságát". Éppen azokat a mozzanatokat szedi csokorba, amelyeket a lengyelekkel kapcsolatosan magam is hangsúlyosnak érzek.

Bizony, nagy megerősítés ez nekem. Húsvét előtt, amikor egy vidéki ismerősömnek elárultam, hogy néhány napra Varsóba utazom, megbotránkozva kifakadt: "Dehát Lengyelország iszonyú ronda, azonkívül a lengyelek szegényebbek, mint mi!" Aki egy-egy csúnyább ipari város (kétségtelenül akad néhány ilyen) alapján egész Lengyelhont rondának minősíti, az elfelejti, hogy ez az ország négyszer nagyobb hazánknál. És biztos, hogy az illető semmit sem látott a valódi lengyel tájból, a fatemplomok és a gyönyörű hegyek vagy a tavak vidékéből. A lengyelek állítólagos nyomorgásáról pedig annyit, hogy egy lengyel zloty hatvanöt magyar forintot ér, immár egy évtizede... De ha még igaz is lenne, hogy a lengyelek szegényebbek nálunk, akkor is, miért ne látogathatnánk meg őket? Kizárólag a gazdagabb nyugati országokba lehet elutazni? Micsoda újgazdag ostobaság ez!

Persze tudom, hogy honnan ered: abból a lengyelellenes propagandából, amelyet a magyar kommunista sajtó 1981-től, a lengyel hadiállapot bevezetésétől terjesztett - ugyanis az elvtársak féltek, hogy hozzánk is eljut a Szolidaritás mozgalom hatása. Az egész magyar média azt ismételgette, hogy a lengyelek lusták, koszosak, csencselnek. Az akkori vezetők, például Berecz János és Pozsgay Imre ma már őszintén beismerik ezt. Ha lassan is, de előbb-utóbb remélhetőleg kitisztulnak a magyar fejek, és a történelmi barátság újra virányzásnak indul.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu