Szent az élet

Kívánatra ölés - az eutanázia (II. rész)

Az eutanázia legalizálásával szemben számos ellenvetés sorakoztatható fel.

a) A "csúszós lejtő" (slippery slope) elmélete és gyakorlata - eszerint, ha egy abszolút tiltó szabály alól - esetleg logikailag elfogadható - kivételt tesznek, a gyakorlat azonnal tovább tágítja a kört. Ezt észlelve a legalizáció hívei azonnal a példa nyomán kiszélesedett kör újabb törvényesítését igénylik. Mivel a törvényhozó az első esetben megengedte az abszolút tiltó szabály átlépését, elméleti alapja a tiltásra gyengül, s a "csúszós lejtőn" nem lehet megállni.

Pontosan ez történt az abortusz legalizációjakor: a kezdetekben az orvosi indikáció legalizálása körül folyt évtizedes vita után a törvényhozó engedett; ezt követte a genetikai, majd szociális szempontokra való hivatkozás, míg napjainkra több országban az abortuszhoz való jogot az önrendelkezési jog részeként, korlátozhatatlan alapjogként fogják fel. A holland példa ezt jól igazolja: a legalizálás óta a látens eutanázia- esetek száma nem csökkent, hanem nőtt, erre hivatkozással további legalizálást indítványoznak. Az eutanázia legalizálásának bármilyen szűk formája után előlépne a hasznossági motívum, előbb-utóbb lehetővé válna az elmebetegek, a rokkantak, s a sérülten született gyermekek elpusztítása.

b) Az "eutanázia" fogalom jogilag értelmezhetetlen. A jelenleg hatályos törvényszövegek közül átfogja az emberölés (Btk. 166. §, melynek része jelenleg a kívánatra ölés korábban 1875. évi V. tc. 182. §) törvényi tényállását. Ide tartozik az öngyilkosságban közreműködés tényállása is (Btk. 168. §). Többek szerint ide sorolandó - hibásan - a kezelés visszautasítása (Eütv. 20-23. §) mint passzív eutanázia. A legalizáció hívei eutanáziát kívánnak törvényesíteni, de hogy ezen a címen milyen törvényi tényállásokat és hogyan kívánnak megváltoztatni - ez általában nem derül ki.

c) Az "önkéntes eutanáziának" inkább csak elvi jelentősége van, hiszen a gyakorlatban olyan emberek esetén alkalmaznák, kiknek nincs beszámítási képessége, vagy beszámítási képességük kétséges (idős haldoklók, elmebetegek, sérülten született gyermekek). Ezen embereknél "önkéntes eutanáziáról" nem lehet beszélni, hanem a nyilatkozatot valaki más tenné meg helyettük - hozzátartozó, orvosi bizottság, bíróság -, így az "önkéntes eutanázia" gyorsan átalakulna "kényszereutanáziává", ahol már hasznossági szempontok alapján döntenének (értékes-értéktelen élet megkülönböztetése, "vélelmezhető halálakarat stb.).

d) Kétséges, hogy mikor lehet "gyógyíthatatlan haldoklónak" nevezni valakit. Az orvostudomány számos esetet ismer, mikor nem várt "csodálatos" gyógyulások következtek be. Mikor érkezik a beteg abba az állapotba, hogy megkezdődött "gyógyíthatatlan haldoklása"?

e) Törvényesítés esetén nem zárható ki a visszaélésszerű alkalmazás. Örökségre, lakásra váró hozzátartozók, tartási-gondozási kötelezettség alól szabadulni akarók, gondozási-gyógyítási költséget megtakarítani kívánó egészségügy-társadalom; mind olyan tényezők lehetnek, akik érdekeltek a beteg minél gyorsabb halálában. A hasznossági, anyagi szempont előbb-utóbb uralná a törvényesített intézményt.

f) Végül ide sorolható az a korábban kifejtett jogi alapelv, hogy az életről, a jogképességről nem lehet lemondani.

Az embertárs halálánál való - valóban segítő szándékú és jellegű - jelenlétnek, emberi támogatásnak ugyanakor vannak elfogadható, támogatható módjai. - Az embert a haldoklás folyamatában is megilleti az önrendelkezési jog, az emberi méltósághoz való jog. A folyamatban a haldokló igényt tarthat szenvedései enyhítésére. Mindezen jogok a következőként érvényesülhetnek.

a) A kezelés visszautasításának joga; A hatályos jogszabályok szerint a haldoklót is megilleti meghatározott formában a kezelés visszautasításának joga, és egészséges, beszámítható ember is tehet ilyen nyilatkozatot későbbi haldoklása idejére. Ezek a szabályok jelenlegi formájukban megfelelőek - mint azt az Alkotmánybíróság is kifejtette. Mindez nem jogosítja fel az orvost aktív vagy passzív eutanáziára.

A reanimáció és az intenzív orvosi beavatkozás a beteg kívánságára abbahagyhatók, ha ezek orvosilag nem ésszerűek, indokoltak. Ennek eldöntése orvosi mérlegelés kérdése.

b) Fájdalomcsillapítás; A haldokló beteg igényt tarthat fájdalmai enyhítésére, csillapítására (Palliatív medicina). A beadott fájdalomcsillapítók okozhatják a beteg korábbi halálát, de az orvos szándéka itt sem irányulhat halál okozására; tudatosan nem adható be halálos adag fájdalomcsillapító. Lehetséges a fájdalmak önkéntes, szándékos viselése - hívő emberek részéről merülhet fel ilyen igény -, ekkor a fájdalomcsillapítás visszautasítható. Ez a magatartás azonban nem lehet mindenkitől elvárható.

c) Alapgondozás biztosítása; A haldokló betegtől ételt és italt semmi körülmények között nem lehet megvonni, úgyszintén fenntartandó a tüneti kezelés is (lázcsillapítás, antibiotikum-adás, ápolás). A haldokló beteg nem hagyható magára; akkor sem, ha önrendelkezési joga alapján visszautasította a kezelést.

d) Segítés a halálnál; A haldoklónak emberi, hozzátartozói segítségre van joga a haldoklás folyamatában. Ha a feltételek megteremthetők, elképzelhető az "otthonhalás joga". Kórházi körülmények között támogatandó a hospice szolgálat, a haldoklók pszichikai-fizikai támogatása, segítése a haldoklási folyamatban.

e) Kerülendő a "terápiás túlbuzgóság"; A haldokló beteget - akaratnyilvánítás hiányában is - nem szükséges felesleges vizsgálatoknak és beavatkozásoknak alávetni. Ennek eldöntése orvosi mérlegelés és felelősség kérdése (például nem szükséges CT-vizsgálatot vagy szívműtétet végezni többszörös áttétes, aggkorú rákbetegnél haldoklása idején).

Ezen elvek alkalmazásával a gyakorlatban elérhető a beteg önrendelkezési jogának és emberi méltóságának védelme, anélkül, hogy a jelenlegi törvényi kereteken változtatni kellene.

Jobbágyi Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu