Jegyzet a bölcsességről

A bölcsességről manapság nem könnyű szólni. Sohasem volt könnyű. Értelmezését kereste az ókori Kelet, a hét bölcs legendás alakja lett az antik görögségnek. Mindenesetre praktikus jellege ekként hangzott-hangzik: az ember viselkedjék leleményesen, okosan, hogy az életben boldoguljon. Persze ehhez világszemlélet és erkölcsi szabályrendszer kell, amelyből nem hiányozhatnak vallásos vonatkozások. A keresztény bölcsesség: tett; ott van - mint társ - mindenben, amit Isten a világban cselekszik. Isten színe előtt játszadozott, amint a Példabeszédek könyve költői szépséggel hirdeti.

Korunk inkább csak játszadozik a bölcsességgel, s legyint annak etikai finomságaira, a fogalom benső árnyalatára, amelyből nem hiányozhat az ízlés, választékosság és az, amit Órigenész, a korai hittudós az isteni dolgokra irányuló önálló érzéknek nevez. "Kétféle érzékelés van bennünk - írja -, az egyik fajta halandó, a másik halhatatlan", szellemi természetű: intellektuális. Mennyire elgondolkodtató tehát esztétikai szépségében is Pál apostol mondata: "Krisztus jó illata vagyunk Istennek."

A rajtunk "átfutó élet" sokszor kihagyja számításaiból ezt az érzékelést, s ad mindennek materiális érdek-jelzőt. Isten kezd kimaradni mindenből. Hans Urs von Balthasar teológiai esztétikájában a XIX. századi, katolizált orosz Szolovjov késői etikáját elemezve a jó igazolásához ezt fűzi: "Isten valósága minden erkölcsi aktus belső lehetősége és előfeltétele. Mert az ember csak úgy tud létezni, ha cselekszik, és ahhoz, hogy cselekedni tudjon, eleve feltételeznie kell, hogy létének értelme van..." Szolovjovot idézve: "Hinnünk kell, hogy az eszünk által tőlünk követelt jó nem szubjektív illúzió, hanem tényleges alapja van, és az igazságot fejezi ki." Mi más ez, mint bölcsesség! Nem e világi, amely félremagyarázza, tagadja az élő Istent. Jakab apostol, amikor levelében szembeállítja a hamis, megtévesztő és a "felülről jövő" bölcsességet, az erkölcsi egyenességet hirdeti, testvérét az igazságnak.

A nevelés, oktatás új és újabb megközelítése a keresztény normatívákban sohasem tagadhatja ezt a "felülről jövő" bölcsességet, az imént röviden megfogalmazott összefüggéseket a jó igazolásában. Egészen mainak hangzik Kölcsey Ferenc üzenete unokaöcscsének és kora pedagógiájának: "Korunk sok ismeretet kíván; de sok ismeret után kapkodás könnyen oda viszen, hogy címmel és színnel elégedjünk meg, s e hibára hajlás e kor rossz oldalai közt talán a legrosszabb..." Ebben a realistának értelmezett "józan" kórképben aligha fér meg az érzékelés látható dolgokon túli etikája, ezért kimarad a "szabad szellemre" hivatkozásból mindaz, ami erkölcsi megfontolás. Roppant gyakorlati, amivel Kölcsey folytatja: "Tapasztalás, tanulás, figyelem és gondolkodás: négy eszköz, minek szorgalmas használata által az ítélet napról napra erősödik. Ezt is, mint a lélek és test minden más tehetségét szakadatlan gyakorlás fejleszti és neveli; s e gyakorlás az út, akaratod erejét is óránként öregbíteni." Aligha szükséges hangsúlyozni, mennyire öszszefügg mindez az evangéliumi bölcsességgel, amely isteni értelmű, s ami nem csupán az apostoli ténykedésre, hanem a keresztény ember mindennapi magatartására, a keresztény pedagógia értékalapjára vonatkozik. Megfontolandó szülőnek és nevelőnek, de valamennyi keresztény fiatalnak, aki a "jót, szépet, nagyot és nemeset" akarja a maga és mások életében.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu