LITURGIA

Távol és mégis közel

A korábbiakban már írtunk arról, hogy a liturgikus ünneplés átmeneti tere segít a külső és a belső világ kölcsönösségben tartásában. Segít tehát az átélt élmények tudatosulásában, ugyanakkor előkészíti belső világunknak a környezet felé való kifejezését. A mostani alkalommal a liturgikus ünnepléseknek ezt a távolságot vevő és kölcsönösségben tartó jellegét szeretnénk közelebbről szemügyre venni.

A világban való létezésünk egyik legalapvetőbb feltétele, hogy a minket körülvevő világ külső valóságait képesek legyünk bensővé tenni. Hogyan hat ránk egy olyan zörej, amelyet semmihez sem tudunk kötni? Egy látvány, amely minden kategóriánkon kívül áll? Hogyan hat ránk, ha annyi minden történik velünk, hogy annak a felét sem vagyunk képesek tudatosan átélni, átérezni? Mit tesz velünk egy hirtelen támadó és nagyon intenzív érzelem? Bizony nyomaszt, megijeszt, elborít - tehát végső soron fenyegetést jelent. Az első lépés ahhoz, hogy megbirkózhassunk vele, az, hogy távolságot vehessünk tőle, majd megnyugtató távolságból rátekinthessünk, és integrálhassuk.

Emellett arra is szükségünk van, hogy az elvontabb, magasabb rendű, a hétköznapokban nehezebben átélhető élményeinket, vonatkozásainkat, az emberekkel és Istennel való kapcsolatainkat, valamint ideáljainkat közel hozzuk, hogy azok ne maradjanak puszta absztrakciók, vagy épp ne váljanak azzá. Eszünkbe idézzük, szívünkben forgatjuk őket, és igyekszünk megújulni a velük való kapcsolat csendes, újbóli tudatosító átélése által.

Távolságvétel és a közelség átélése. Mind a kettő lelki életünk alaptevékenységei közé tartozik. Olyan tevékenységek ezek, amiknek végzésére a liturgikus ünneplés tág teret biztosít.

"A mai rohanó világban az ember sosem tudja magát utolérni" - hangzik gyakran az ismert mondat. Valóban, egy olyan életstílus, amely könnyelműen lemond a rítusokról, előbb-utóbb keserűen tapasztalja meg a szétesést és az elidegenedést. Az az emberi közösség, amely eltörli és elfelejti a rituáléit, sokkal kevésbé tud megbirkózni például a gyász, a születés vagy a közös élet által rá háruló lelki feladatokkal, mint az ezekkel és ezekből élő.

Keresztényként elmondhatjuk, hogy ahhoz a néphez tartozunk, amely ősi, isteni bölcsességtől vezérelve semmiféle rohanó élet kedvéért nem hajlandó lemondani a közösségi rituális cselekvés luxusáról.

A liturgia ünneplése elengedhetetlen része életének, és liturgiája megtartja őt.

Káposztássy Béla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu