Szentírás-magyarázat

Jézus "személyazonossága"

Évközi 24. vasárnap - Mk 8,27-35

A mai vasárnap evangéliuma azt a jelenetet idézi elénk Szent Márk írása szerint, amely a szinoptikusok beszámolójában valóságos vízválasztó Jézus nyilvános működésének történetében. A nagy elbeszélés közepén vagyunk. Megérett az idő arra, hogy megfogalmazódjék: ki az a Jézus, akinek tetteit, tanítását egyre növekvő érdeklődéssel követjük. Most maga veti föl a kérdést legközvetlenebb tanítványai előtt: "Kinek tartanak engem az emberek?" - "Hát ti kinek tartotok engem?"

Erre az utóbbi, fontosabb kérdésre Péter válaszol a tizenkettő nevében: "Te vagy a Krisztus (szó szerint a fölkent, ószövetségi szóval a messiás). "Az emberek" rég ismert nagyságok sorába állítják be Jézust. Az ő gondolataik csak azért érdekesek, mert ezek hátteréből emelkedik ki markánsan az apostolok hitvallása. Péter olyan névvel illeti Jézust, amely valaki páratlanra mutat rá, az ószövetség várakozásainak végső beteljesítőjére. Amint Pál apostol írta Jézus Krisztusról: "ahány ígérete csak van Istennek, mind igenné lett őbenne" (lKor l,20). A zsoltárok s a Biblia történeti könyvei emlegetik ugyan krisztusként Dávidot meg az ő hasonlóképpen "fölkent" utódait is, de a kései zsidóság gondolkodásában eszkatologikus alakként jelent meg az eljövendő messiás.

Ünnepélyes, jelentőségteljes hitvallás tehát Péter mondata. Máténál Jézus erőteljesen alá is húzza szokatlan elismerésével: "nem a test és a vér nyilatkoztatja ezt ki neked, hanem az én mennyei Atyám" (Mt 16,17). Annál meglepőbb, hogy Márknál alig hangzik el Péter "te vagy a Krisztus"-a, nyomban valami óvó köpönyeg borult rá, amelyet akár visszavonásnak is gondolhatnánk. Az evangélista szerint Jézus "lelkére kötötte (a tanítványoknak), hogy ezt senkinek se mondják el róla". Ezt az óvást egyébként megőrizte a másik két evangélista is.

A tanítványok nem kérdezik: Ugyan miért ne mondanánk el, hiszen olyan jó, hogy végre kimondtuk, ami egyre tisztábban felfénylett bennünk, s amit - lám - jóváhagysz te is! Jézus nem indokolja utasítását, de az evangélista szerint "ezután elkezdi őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie..." A múlt tanulságait összegző Krisztus névnek mintegy kiegészítője, ellensúlya lesz ez az Emberfia név, s a hozzá kapcsolódó, jövőre nyíló kell-ek: sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék, meg kell, hogy öljék, három nap múlva föl kell támadnia.

Az evangélium görög szövegében itt érdekesen visszapördül egy korábban már olvasott szó: "Péter kezdte lebeszélni Jézust." Ebben a mondatban ugyanaz a görög ige szerepel, amelyet föntebb más magyar szókapcsolattal adott a fordító: "Ő (Jézus) ekkor lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla". Aztán ugyanezt a görög igét harmadszor is halljuk majd Jézus szájából, amikor "megdorgálja" Pétert.

Egy szó, mint száz: Jézus elfogadja, jóváhagyja Péter hitvallását, de valamiképpen korrigálja is. Figyelmezteti a tizenkettőt, hogy annak a megnevezésnek, amellyel őt illetik, igazi tartalma később fog kibontakozni előttük, s addig jobb, ha nem emlegetik.

Jézus az egyetlen, akit mégis, mi is sokféle névvel illetünk. Ezek egymást egészítik ki, együtt idézik föl bennünk küldetésének valódi gazdagságát. Ámulva, titokra nyíló figyelemmel illik kiejtenünk őket: imádságunkban, hitvallásunkban is. Az evangélium olvasása közben figyelünk mindegyikre, drága örökségként őrizzük, idézgetjük őket.

Jelenits István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu