Small is beautiful, avagy a kicsi szép

Csempeszkopács

"Ma az óriási méretek szinte egyetemes bálványimádásában szenvedünk. Így hát feltétlenül szükséges a kicsinység erényeinek hangsúlyozása ott, ahol az helyénvaló". Ez az idézet Ernst F. Schumacher közgazdász Small is beautiful című könyvéből való, melynek az 1994-ben A kicsi szép címmel megjelent magyar kiadása is igazi bestseller volt. Olyannyira, hogy azóta ez az angol tőmondat - az egykori frappáns latin szólásokhoz hasonlíthatóan - nálunk is szállóigévé vált. Nemcsak közgazdászkörökben, hiszen a könyv, miközben az emberközpontú közgazdaságtan fontosságát és megvalósításának szükségességét tárgyalja, általános etikai, sőt esztétikai szempontokat is sorol, kellő gondolati hátteret adva világunk értékeinek és szépségeinek felismeréséhez, illetve újrafelfedezéséhez.

E könyvcím nekem például most a nyáron, Csempeszkopácson jutott az eszembe, miután hazánk talán leghíresebb műemlékének, a jáki bazilikának meglátogatása után csoportunk e kis falusi templomot is felkereste. Apró gyöngyszem ez hazánk térképén. A templom déli oldalán a puszta téglafalból kiemelkedő kis ajtó egyszerű cakkos motívummal díszített béllete, felette az Isten Bárányát ábrázoló timpanonnal alázatra sarkallja a közeledőt - ellentétben jáki társával, ahol a gazdagon díszített monumentális főkapu többszörösen csipkézett íves oszlopsora, melyet Krisztus és az apostolok monumentális szoboregyüttese koronáz, inkább a diadalmas egyház képét vetíti elénk. Íme, csak egy példa arra, hogy régi kis templomaink (hogy csak a nevezetesebbeket, a velemérit, a csarodait, a nógrádsápit vagy az erdélyi gelenceit említsem) jelentőségét nem elsősorban műemlék voltuk, illetve művészettörténeti jelentőségük adja, hanem az, hogy egyszerűségükkel a hűségre és a hivalkodástól mentes szolgálat fontosságára figyelmeztetnek.

Nekünk, magyar keresztényeknek ilyen figyelmeztető jel az egregyi román kori templom is. Nyolcszáz éve áll ott a falusi temető közepén, fenn a dombtetőn, mintha feladata ma már csak az lenne, hogy dacoljon a lenti luxusszállodák és a wellnesslétesítmények parádézó világával. Némán áll ott, de szerencsére süketen is, rideg falait nem rengetik meg a "turisztikaiinfrastruktúra-fejlesztés" jegyében a sógorok szórakoztatására idetelepített magyarosch Heurigerekből felhangzó sramlizene hullámai. Bár némasága így még inkább a rendületlen hit bizonyossága.

Persze hazánk és a Kárpát-medence legtöbb apró temploma nem tartozik a kiemelten védett műemlékek sorába. Holott ezek, mint az illető közösség mély hitét bizonyító kis kegyhelyek képezik nemzeti örökségünket. Némelyiküket nemhogy templomnak, de még kápolnának sem lehet nevezni, egyszerű, szegényes kápolnafülkék csupán. Sokuknak csak bádogtető jut, mégis szinte mindegyik ápolt, s szinte kivétel nélkül hófehérre vannak meszelve. Nem a vallási turizmus fellendítésére elnyert pályázati pénzből gondozzák őket, hanem mert az ott lakók magukénak vallják, s ezért szépnek akarják tudni azt. Azaz hagyományőrző, identitást megtartó szerepük az elsőrendű.

A Cserhát keleti lejtőjén, Mátraszőlős határában magasodó kápolna például a hagyomány, illetve a település nyugdíjasai által emelt emléktábla szerint arról nevezetes, hogy Rákóczi a szabadságharc bukását követően Lengyelország felé menekülve ott pihent meg. Vagy álljon itt a Lékához tartozó néhány tíz fős burgenlandi település, Teich bájos kis kápolnájának a példája. Jó, ha egyszerre öten elférnek benne, mégis tisztasága és példamutatóan rendezett környezete a hívő lélek tisztaságának bizonyítéka.

Örüljünk tehát a magasztos nagy dómok, a lelket az ég felé emelő lenyűgöző román és gótikus katedrálisok árnyékában meghúzódó kis templomainknak, hiszen, mint a zenében, Istent nem csak a Mátyás-templomban ünnepélyes keretek között felhangzó Budavári Te Deum dicséri, hanem a csendes orgonaszó is, mondjuk egy Bach-korálelőjáték vagy -triószonáta a kőröshegyi templomban. Különben is - ahogy Reményik Sándor írja (A kis templom a nagy dómban) - végső soron minden templom Isten szép teremtett világában, a nagy dómban áll, úgy, ahogy a számára oly kedves borbereki: A mérhetetlen szikladómban / A kis fatemplom félve áll. / Belőle félve száll az ének, / A dicséret a dóm urának: / A magasságok Istenének. // Mert emberkéz emelte csak. / Fenn az Úr lépked hallgatag, / A maga-építette dómban. / Önnön művében elmerül: / Az örök-szépben, örök-jóban.

Szende Ákos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu