A Duna gyermeke

Két keréken a Szigetközben

Július végén, a nyár legmelegebb napján indultunk útnak Magyarország egyik legszebb védett természeti részébe, a Szigetközbe. Szikrázó napsütésben haladtunk a hullámzó búzatáblák mellett, amelyek a késői aratás miatt még meszsze aranylottak.

A hédervári kaápolna

A Mosoni-Duna és az Öreg-Duna között elterülő 375 km2 nagyságú terület a "Duna gyermeke". Minden négyzetméterét a Duna teremtette, az ott élő növények élete a víztől függ, a folyó áradásai határozták meg évszázadokig a falvak képét. Az ott élő emberek életét az 1880-ban megkezdett folyószabályozás nagyban megváltoztatta. Az addig jórészt vízi életforma helyét átvette a földművelés, a zöldség- és gyümölcstermesztés és az állattenyésztés.

Lipót-kereszt

A kánikulától kimerülten érkeztünk meg Lipótra, és kihasználva az ideális strandidőt, máris meglátogattuk a helyi fürdőt, amely jó minőségű termálvize miatt közkedvelt.

Aközséget egy Lipold nevű mosoni polgárról nevezték el, aki a település egykori birtokosa volt - nevét már 1216-ban említi egy oklevél. Az 1241-es tatárjárás alatt a lakók a Duna szigeteire húzódtak. Az 1809-es árvíz után a falu egy biztonságosabb helyen épült újjá. Lakossága főleg halászattal foglalkozott, de ismertek voltak a falu vízimalmai és sokan keresték kenyerüket révészkedéssel, hajóvontatással, hajózással. Temploma, amelyet a közelmúltban újjávarázsoltak, 1777-ben barokk stílusban épült, és Szent Kelemen pápa, vértanú emlékére szentelték fel. A körülötte lévő millenniumi emlékmű, a Mária-szobor és a millenniumi kettős kereszt mind az ősök tiszteletét jelzi.

Másnap első utunk biciklivel a szomszéd falu, Darnózseli felé vezetett. Úgy éreztük, mintha egy alagúton gurulnánk végig, amikor áthaladtunk a mintegy három kilométer hosszú, védett vadgesztenyefasoron. A faluban 1869-ben épített kis kápolna helyére 1914 májusában megtervezték az új templomot, de a háború hátráltatta az építkezést. 1930. július 6-án Serédi Jusztinián bíboros érsek, hercegprímás szentelte fel az új istenházát.

Az innen pár kilométerrelévőHédervár nevét az 1140 körüli királyi hűbéradományi birtokosként idekerült Héder lovagról kapta. A település az évszázadok során többször is szinte teljesen elnéptelenedett a járványok, elemi csapások és a török pusztításai miatt, majd az 1954-es árvíz jelentett megpróbáltatást a lakosságnak. Ma valódi pompájában ragyog az egykori kastély, felső szintjén szálloda működik. Érdekes látványt nyújt az udvar közepén álló hatalmas platánfa, amely már túlnőtte a kastély kis udvarát. A templom előtt hatalmas koronájú kocsányos tölgy terebélyesedik, amelyet a néphit ezerévesnek tart, de valójában hétszáz esztendős, átmérője kétszázharminc centiméter, magassága eléri a tizennégy métert.

Hédervártól keletre indulva Ásványrárórajutottunk.E vidék a feltárt régészeti leletek alapján legalább ötezer éve lakott, a Héderváry nemzetség ősi birtoka volt. Az ásvány tag, az egykor önálló falurész neve vizenyős területen ásott árkot jelent. Ráró - kerecsensólyom - a honfoglaló magyarok szent madara volt. A Szent Rókusról elnevezett templom XVIII. századi barokk alkotás. Mai képe az 1903-as bővítés eredménye. A községnek a XIV. században már volt temploma, amelyet az 1600-as évek végén egy szörnyű árvíz elpusztított. A Duna Ásványráró fölött rengeteg szigetet épített, gátat képezve és akadályozva a mellékágakban hömpölygő víz levonulását. Viczay Ádám báró ezért telepítette át a jobbágyait 1700-ban a falu mai helyére. A rommá lett régi templomból csak a keresztelőkutat mentették át.

A mesterségesen épített gáton áthajtva megnéztük az 1933-ban megnyitott és 1992-ben végleg bezárt egykori hajóállomást Dunaremetén. A monda szerint egy remete húzódott a Duna egyik szigetére, és lakhelye környékén alakult ki később a falu. A XIV. században egy nagy árvíz teljesen elmosta ezt a helyet, így a falu lakosai a Héderváry családtól kaptak földet az új letelepedéshez. A községnek már 1600-ban volt temploma, de 1712-ben a Duna ismét kiöntött, és romba döntötte. Csak száz évvel később építették újjá, beleszőve falai közé az előző templom tégláit. A XIX. század végén megtörtént a Duna első szabályozása, s ez megváltoztatta a lakosság életét. Ma a volt hajóállomáson csak néhány emlék árulkodik arról, hogy itt valaha kikötő működött.

Dunaremetétől három kilométerre találhatóPüski, egyhatszázhatvan lakosú község. A falu volt a győri káptalan birtoka, Püski János papról kapta a nevét, aki az itteni tölgyesben talált menedéket, majd tizenkét családot telepített e helyre. A törökök és a napóleoni hadak többször elpusztították a falut. A római katolikus templom 1780-ban, barokk stílusban épült, mai formáját a XIX. században nyerte el. Előtte a tűzvészeket idéző Szent Flórián-szobor áll.

Továbbkerekezve északnakKisbodakrajutottunk, mely egy kevesebb mint négyszáz lelkes határközség. A XV. század óta említik okiratok. A falu életét mindig meghatározta a Duna és az árvizek. Mikor odaértünk, hosszan gyalogoltunk a zöld növények között, míg elértük a Duna-partot. A fák törzsén azonban még látni lehetett a tavaszi vízállás nyomait - ahol mi álltunk, ott pár hónappal ezelőtt még a folyó hömpölygött.

Mosonmagyaróvártól északra Dunakilitireértünk. Első okleveles említése 1165-ben egy Kelud nevű birtokos nemességével kapcsolatos, de a hagyomány beszél egy Kilit nevű pozsonyi várjobbágyról és az első kápolna védőszentjéről, Szent Cletos Kilit pápáról is mint névadóról. Ám a település folyó menti kulcspozíciójából következtetnek török elnevezésre (kilit - kulcs) is. Az évszázadok folyamán történelmi neveket viselő földesurai a Lipthayak, a Héderváryak, az Illésházyak voltak. Utolsó birtokosa a "szegények orvosának" nevezett, 2003-ban boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László családja volt. Az 1858-62 között általuk épített kastélyban jelenleg iskola működik. A kastély berendezését a második világháború után a község lakosai a könyvtárral együtt elégették. A vak gyűlölet leginkább a háborús bűnösként kivégzett Pálffy Fidél nyilaskeresztes, volt földművelésügyi miniszter személyének szólt, akinek édesanyja Batthyány Erzsébet volt.

A Duna mellett élő emberek évszázadok óta felvették a küzdelmet a víz pusztító erejével szemben. Árvizek, tűzvészek, járványok és háborúk tizedelték a lakosságot, a falvak többször áttelepültek, vagy újjáépültek. Mindig volt megoldás a csapások után. A most kezdődött mesterséges beavatkozás okozta pusztulásra félő, hogy nem találnak megoldást.

Rózsásné Kubányi Andrea

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu