Le a kalappal...!

Sámson és Delila a zsinagógában

Amikor a Zsidó Nyári Fesztivál szervezői elhatározták, hogy idén Camille Saint-Saëns Sámson és Deliláját mutatják be koncertszerűen a Dohány utcai zsinagógában, talán nem sejtették, kultúrtörténeti szempontból mennyire ideális lesz ez a helyszín. A párizsi Ste. Madeleine-templom orgonistájának hosszú vajúdás után megszületett operáját - amely a francia színházvezetőket kezdetben egyáltalán nem izgatta - Liszt Ferenc mutatta be és vitte sikerre Weimarban, 1877-ben. Mi köze a két komponista-előadóművésznek a Nagyzsinagógához? Amikor Pesten jártak, mindketten megnézték az Európában párját ritkító hatalmas imaházat, és - ami fontosabb - játszottak is a szentéllyel szerves egységet alkotó, Karl Hesse építette orgonán.

Évente néhány alkalommal Budapest legnagyobb hangversenytermévé alakul a nagy zenei múlttal büszkélkedő zsinagóga, amely háromezer ember számára kínál ülőhelyet. Ha leszámítjuk a beengedés körülményességét, túl vagyunk a fémkereső detektoron való átjutás repülőteret idéző tortúráján, átadhatjuk magunkat az épület szépségének. A férfiembernek persze az előírások szerint fejfedőről is gondoskodnia kell. A nyár végi jó időben pedig nem egyszerű olyan alkalmatosságot találni, amelyik egyrészt nem esik le, másrészt lehetővé teszi a műélvezetet a fülledt térben eltöltött közel három óra alatt. Egyesek kalapot vesznek, mások barettet, baseballsapkát hoznak, de szép számmal vannak olyanok is, akik kölcsönkapott papír sábeszdeklit egyensúlyoznak a fejükön. No de ennyi "áldozatot", kényelmetlenséget egy jó koncert megér, márpedig a Sámson előadása várakozáson felül jól sikerült. Köszönhetően elsősorban Győriványi-Ráth György karmesternek, aki a produkcióra verbuválódott "haknizókból" (MÁV Szimfonikus Zenekar, Honvéd Férfikar és a Nemzeti Énekkar) valódi együttest formált, és a mostoha akusztikai viszonyok ellenére is jól, s együtt szólt a zenekar és a kórus. Egyes zenei megoldásokba persze bele lehet kötni: hogy a karmester "ledaráltatta" az első felvonás végén felcsendülő légies, finom balettzenét, hogy a zárókép Bacchanáliáját túlságosan szertelenre vette, és picit megbillentette hagyományos hangzásarányait, etc. - azonban semmilyen felfogásbeli, ízlésbeli különbségekből fakadó "akadékoskodás" sem teszi kétségessé, hogy Győriványi nagyszerű és megbízható operakarmester, van drámai érzéke, jól ismeri az adott mű drámai hatásmechanizmusait, és nem utolsósorban: figyel az énekesekre. A hazai zenei életből való száműzése, pontosabban fogalmazva "irányított" kigolyózása tipikus példája, mi zajlik itthon - kulturális téren (is). Persze, nincs új a nap alatt, közhely: legkiválóbb művészeink még mindig rendre külföldön csinálnak karriert.

De vissza a műhöz! Saint-Saënskezdetben oratóriumnak szánta Sámsonját, ezért e műfaji jellegzetességek kellőképpen "terhelik" is a zenedráma első fél óráját: a hallgatónak "túl kell lennie" a statikus, kissé semmitmondó "felelgetős" kórustételeken, azután elszabadulnak az érzelmek és indulatok... A francia operairodalom csúcsteljesítményei a jobbnál jobb áriák és duettek sora, melyek a nehézkes kezdés után egymást követik a templomdöntögető, bombasztikus végkifejletig. A várakozáson felül nagy sikert aratott koncert után sokakban megfogalmazódott a mai operaházi viszonyok ismeretében költőivé szelídült kérdés: Miért nem játsszák ezt a művet itthon? Jogos a felvetés, hiszen a főszerepeket még csak nem is külföldi világsztárok, hanem az Operaház művészei énekelték - mindannyian első alkalommal. A kottához erősen kötődő szólistáktól színészi alakítást illetlenség lett volna elvárni, de Bándi János, Anatolij Fokanov és különösen Wiedemann Bernadett így is igazán emlékezetes estével ajándékozta meg a fesztivál közönségét. Így a zsinagógából kilépve rögtön az jutott eszembe: Le a kalappal...!

Pallós

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu