Szent az élet

Kívánatra ölés - az eutanázia

(I. rész)

A halál eseménye különösen a modern, materialista világkép és ember számára jelent megrázó élményt, szinte megoldhatatlan problémát.

Az istenhiten, tradíciókon alapuló minden eddigi emberi társadalom nagyon gazdag szokásrenddel vette körül a haldoklás, a halál és a temetés folyamatát, és minden vallási kultúrában szilárdan él a hit, hogy a halott élete valamilyen formában folytatódik, a halottal a kapcsolat nem szakad meg véglegesen (túlvilági élet, feltámadás, újjászületés).

A kereszténység szerint Isten élet és halál ura, az ember nem határozhatja meg az élet kezdetét és végét. A bűnbeesés után (Ter 3) a halál büntetés, annak kifejezése, hogy az ember nem Isten, hanem teremtmény, és véges. Az Újszövetségben a halál és a bűn összefüggésben van, Szent Pál szerint "a halál a bűn zsoldja". Ebből Jézus vezeti ki az embert a keresztény felfogás szerint, mert aki hisz benne, és a szeretet törvénye szerint él, megszabadul a halál hatalmától, s hasonlóan hozzá, feltámad. (Róm 6,4-11). A feltámadás nem érzékelhető materiális úton, mert "érzéki testet vetnek el, és szellemi test támad fel" (1Kor 15,44).

Mindebből következik, hogy a hívő embernek, a tradicionalista közösségeknek megoldható-elfogadható természetes esemény a halál, melyet a szokás és hitrendszer segítségével kezel.

Nem ez a helyzet a nem hívő embernél, a materialista közösségeknél. Itt az egyéni emberi élet a halállal végérvényesen megszűnik, s a materiális életben kell elérni minden "jót", mert a halál ezzel szemben "rossz". E szemléletben a halál körüli szokásrendszer végletesen leegyszerűsödik egy "búcsúztatássá", a holttest többé-kevésbé "dologgá" válik.

A materiális szemléletben az ember az "élet ura", ebből következik az élet feletti rendelkezés joga, amelybe beleértődik az is, hogy az ember befolyásolhatja az élet kezdetét (abortusz, művi megtermékenyítés) s a halál időpontját és formáját (eutanázia).

Így elmondhatjuk, hogy az eutanáziakérdés a modern, materialista világ terméke és problémája.

Az eutanázia fogalmának nincs általánosan elfogadott jelentése, tartalma; szervezetenként, szerzőnként eltérő tartalommal, fogalommeghatározással használják. Ezen érzékelhető fogalmi zűrzavar az egyik oka a legalizálás kérdésében kialakuló sokféle nézetnek; mivel az egyes szerzők mást és mást értenek eutanázia alatt, ebből fakadón eltér véleményük az intézmény elfogadottsága tekintetében is. Jellemzőnek mondhatjuk a zűrzavarra, hogy a köznyelv, a publicisztika "eutanázia" szóval fog át olyan esetköröket, amelyek egyértelműen "emberölésnek" tekinthetők, mert hiányzik belőlük az eutanázia fogalom egy vagy több lényegi eleme. (Ilyennek tekinthetjük pl. hazánkban a "Binder Gyöngyi"- vagy a "Sötét Angyal"- ügyet, ahol a joggyakorlat s az elmélet "emberölésnek" minősítette a történteket, mivel nem orvos követte el a cselekményt, illetve az áldozatok részéről nem volt kívánság a halálra; mégis a publicisztika, a köznyelv "eutanáziaügyek" címen tárgyalta a történteket.)

A szó görög eredetű: "jó" (vagy "szép") halált jelent; tartalmában könnyű, szelíd halált, mentesen fájdalmaktól, lelki gyötrelmektől s az elhagyatottság érzésétől. Az ókori görög szerzők nem használják az orvos-beteg kapcsolatban a kifejezést, értelme Senecánál bukkan fel; "Aki már nem képes jól élni, tudjon legalább jól meghalni". A hippokratészi orvosi eskü a szót nem használva elutasítja a beteg halálának gyorsítását ("Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok.").

A számomra legelfogadhatóbb, legvilágosabb, nagyjából egybehangzó meghatározások a következők: "Az eutanázia, a beteg életének szándékos kioltása, akár a beteg saját kérésére, akár a közvetlen hozzátartozók kérésére, etikátlan" (Eutanáziadeklaráció, Madrid 1987. W.M.A.), valamint "Eutanázia az orvosnak foglalkozása körében megvalósított szándékos ténykedése, amely a gyógyíthatatlan szenvedő beteg halálára irányul a beteg kérésére. Az aktív eutanázia esetén tevőleges, passzív eutanázia esetén mulasztással megvalósuló magatartásról van szó. Az eutanáziát végző orvos a halál bekövetkeztének idejét a természetes végnél korábbra helyezi át. Az ember életének kioltását célzó tevékenység, mind az orvosi hivatással, mind az orvosi etikával összeegyeztethetetlen" (Magyar Orvosi Kamara, Etikai Kódex), és az Evangelium Vitae enciklika meghatározása: "Eutanázián a szó szoros értelmében olyan cselekvést vagy mulasztást értünk, mely természete és a végrehajtó szándéka szerint halált okoz, azzal a céllal, hogy megszüntessen minden fájdalmat. Az eutanázia tehát a szándékban és a használt módszerekben van."

Közös elem mindhárom meghatározásnál a beteg halálára irányuló szándékos magatartás. Ezt az elemet tekinthetjük a fogalom szempontjából a leglényegesebbnek.

Az eutanázia fogalmán belül különböző formákat különböztetnek meg, szintén nem elfogadott fogalmi jegyek alapján.

Jobbágyi Gábor

A katolikus egyház álláspontja az eutanáziáról

A kereszténység alaptételei az emberi élet védelmére alapjaiban megegyeznek a zsidó véleményekkel. Az emberi élet feletti hatalom, jogosultság kizárólag Istené; ebből ered a "ne ölj" tilalom (5. parancsolat). Jézus mondja (Máté 5,22): "Hallottátok, hogy a régiek ezt mondták; Ne ölj. Aki öl, állítsák törvényszék elé."

A keresztény orvosi felfogás lényege egyébként is a gondoskodás, a segítés, az ápolás akkor is, ha nem tudnak eredményesen gyógyítani. Ezt az ideált az "irgalmas szamaritánus" történetéből is meríti a kereszténység; ez az alapja a középkori ápoló rendházaknak és a karitászmozgalomnak; innen ered a keresztény orvosi felfogás erős vonzalma napjainkban a palliatív medicina iránt. Ezzel a világképpel összeegyeztethetetlen a haldoklók megölése vagy öngyilkosságban való közreműködés.

Az ölési tilalom abszolút, kiterjed a rabszolgák megölésének tilalmára csakúgy, mint az öngyilkossági tilalomra is. AquinóiSzent Tamás mondja a Summa Theologiaeben "Aki egy rabszolgát megöl, Istennel szemben bűnös, akihez a rabszolga tartozik".

Azonos az öngyilkosság megítélése is; az Újszövetségben egyetlen öngyilkosság fordul elő, Júdásé. Az ő cselekedete azonban minden szempontból elutasított. Ez nemcsak abban fejeződik ki, hogy a tanács nem veszi vissza a Jézus elárulásáért kapott "vérdíjat", hanem hogy az abból vett telek a "vérmező" lesz, ahova csak idegeneket lehet temetni. (Mt 27,3-8).

Lényegében azonos elvek bontakoznak ki Pál 1. korintusiakhoz írt leveléből, mint a püthagoraszi és zsidó tanokból. (1Kor 3,16 és 1Kor 6,19) "Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten lelke lakik bennetek? Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja."

Az Evangelium Vitae,II. János Pál pápa nagy életvédő enciklikája részletesen szól az eutanázia kérdéséről is. Az enciklika szerint eluralkodott az a szemlélet, hogy az élet csak addig jó, amíg élvezetet és jólétet hoz, a halált a modern ember abszurdnak tartja, amely fölött uralkodni akar.

Ulrich Einbach találóan a szekularizált társadalom által elismert "utolsó egyházi tabu"-nak tekinti az aktív eutanázia tilalmát.

Ezt határozottan kifejezi a katolikus egyház is; "az eutanázia Isten törvényének súlyos megsértése, mert egy emberi személy szándékos megölése, ami erkölcsileg elfogadhatatlan". "Az eutanázia ebben az értelemben ugyanolyan rossz, mint az öngyilkosság vagy a gyilkosság." (Evangelium Vitae enciklika)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu