Könyvespolc

A tizenötödik század magyar egyháztörténete

A tizenötödik század magyar egyháztörténete címmel a Mikes Kiadó gondozásában jelent meg Török József legújabb kötete. A szerző a vizsgált korszak ismertetését Nagy Lajos halával (1387) kezdi, hiszen az ezt követő bő egy évtized a belviszályok és trónharcok, valamint a fenyegető Oszmán Birodalom terjeszkedése miatt joggal kapcsolható a következő évszázadhoz.

A tizenötödik század vegyes házi királyai közül kiemelkedik Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás személye. A bárók és főpapok ligákba tömörülő pártharcaiból Zsigmond került ki győztesen, ígéretet téve pártfogóinak, hogy idegenekre nem bíz fontos hivatalokat, és nem juttat nekik birtokadományokat. Az új uralkodó ígéretét feledve hamarosan hozzákezdett hatalmának megszilárdításához. Az elégedetlenkedő főurak és főpapok felkelését leverve az 1404-ben kiadásra kerülő placetum regium (királyi tetszvényjog) a Magyar Királyság területén az egyházi javadalmak adományozását, a pápa számára szedendő adókat és a pápai dokumentumok kihirdetését az uralkodó hatáskörébe utalta. Miután Zsigmondot megválasztották német királynak, figyelmét a pápaság helyzetének rendezése irányította - 1378 óta ugyanis a nyugati kereszténységnek két pápája volt. A helyzet megoldására összehívott pisai zsinat egy újabb pápa megválasztásával csak tovább mélyítette a szakadást. A Zsigmond kezdeményezésére összehívott konstanzi zsinat mindhárom pápát megfosztotta méltóságától, és Oddo Colonna bíboros személyében a zsinati atyák új egyházfőt választottak, aki az V. Márton nevet vette fel. A királynak sikerült a bíborosi testülettől kierőszakolnia főkegyúri jogainak jóváhagyását, így minden fontos egyházi posztra saját embereit helyezhette továbbra is. Annak ellenére, hogy a zsinaton a huszitizmus elítélésére is sor került, a husziták ellen indított keresztes hadjáratok nem hoztak átütő sikereket. Időközben a cseh királyi és a német-római császári címet is elnyerő Zsigmond 1437-ben meghalt. Az elkövetkezendő húsz évben két Habsburg- és egy Jagelló-házból származó uralkodó követte egymást a Magyar Királyság trónján. Az Oszmán Birodalom fenyegető terjeszkedése (Szerbia, Havasalföld), majd Konstantinápoly elfoglalása nyilvánvalóvá tette mindenki számra, hogy a török támadás következő célpontja hazánk lesz. Ám Nándorfehérvárnál csodával határos körülmények közepette Hunyadi és Kapisztrán János mintegy hetven évre sikeresen útját állta a szultán seregének. A vizsgált korszak másik jelentős uralkodója Hunyadi János fiatalabb fia, Mátyás, aki bő három évtizedes kormányzása alatt a Szentszékkel állandó, de változó minőségű kapcsolatot tartott fenn. A főkegyúri jog gyakorlásáról ő sem mondott le, a legjelentősebb egyházi javadalmakat saját rokonainak (Aragóniai János, Estei Hippolit) és az "érdemeket szerzetteknek" (Vitéz János) juttatta. Mindezek ellenére Mátyás megmaradt vallását gyakorló, keresztény uralkodónak. Halálát követően kijelölt utóda, Corvin János mellett igényt formált a magyar trónra az elhunyt uralkodó valamennyi ellenfele. A rákosi országgyűlés Ulászló cseh királyt választotta magyar királlyá.

A történeti rész ismertetése után a szerző rövid betekintést ad az olvasóknak a korszak egyházi életébe és a szerzetesrendek mindennapjaiba. Amíg a Mátyás támogatását élvező pálos remeték e században külhoni terjeszkedésbe (Róma, Bécsújhely) kezdtek, addig a karthauzi monostorok a husziták garázdálkodásaitól és betöréseitől szenvedtek. A kolduló rendek közül a domonkosok Hunyadi János támogatásának köszönhetően sorra alapították új kolostoraikat, sőt a rend budai főiskolája ebben az időszakban élte virágkorát. A ferencesek házait délen a törökök, északon pedig a husziták pusztították, miközben újak alapításával pótolták veszteségeiket. A jászok "vallási honosításában" is alaposan kivették részüket a ferencesek. Idővel a rend szigorúbb irányzata, az obszerváns mozgalom is tért nyert hazai földön. Említésre méltó a század során alapított óbudai és pozsonyi egyetem, melyek bár rövid ideig működtek, mégis olyan lelki és szellemi igényről tanúskodnak, melyek kellő módon indokolják sok magyar fiatal külföldön végzett tanulmányait.

Török professzor olvasmányos stílusban és sok korabeli forrás felhasználásával megírt könyvét ajánljuk mindazoknak, akik nemcsak a múlt tényszerű eseményei iránt érdeklődnek, hanem szeretnének képet kapni a középkor végén élő ember hitéről és az események mögött meghúzódó lelki áramlatokról. A kötet végén található szakirodalmi ajánló további segítséget nyújt mindazok számára, akik mélyebben elmélyülnének az események tanulmányozásában.

(Török József: A tizenötödik század magyar egyháztörténete. Budapest, Mikes Kiadó 2006)

Petrás Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu