Jelek a világban

Társult tagok ígérettétele

Szerzetesség. Nekünk, "civileknek" sok és sokféle elképzelés él a lelkünkben, vagy a képzeletünkben e fogalommal kapcsolatban. Számtalan könyv, film foglakozott nagy rendalapítók életével. Ezek az alkotások fontosak, szépek és természetesen sokszor kissé idealizáltak. Nehéz is megragadni egy misztériumot, még nehezebb "laikusokat" beavatni a szerzetesség titkába. Emlékszem a napra, amikor fiatal kamaszlányként negyvenedmagammal hittanórán ültem. A szerzetességről tanultunk. A hittant tanító nővér feltette a kérdést: Tudjuk-e, értjük-e, hogy a szerzetesek jelenlétének mi értelme van azon kívül, hogy imádkoznak, gyógyítanak, tanítanak, segítenek? Törtük a fejünket, nézegettünk ki az ablakon, senki sem tudta a választ. Fogalmazgattuk: az, hogy imádkozzanak, gyógyítsanak, segítsenek, tanítsanak. Mi értelme lehet még? Hatalmas és elvont dologra gondoltunk. Néztük a nővért, és nagyon nem tudtuk a feleletet. Nem ismertük még a világot, nem is értettük a kérdést s aztán a nővér által megjelölt helyes választ. Mely így szólt: a szerzetesség jel. Tanúbizonyság, mely puszta jelenlétével mutatja, merre is a forrás. Mindannyiunknak jellé kell válnia, s a szerzetesek jelenléte segíthet ebben. Azóta tudom és értem is, hogy mindez igaz. Hiszen a "világban" élve én magam is, jel helyett sokszor csak bátortalan és halk jelzéseket tudok adni Jézusról. S nem egyszer akadnak helyzetek, amikor a világ hitetlenségei, kételyei nagy hullámként csapnak össze a fejem felett, s örülök, ha egyáltalán életjelet adhatok magamról.

Magyarországon ma már sok rend van ismét. Bár halljuk, tudjuk, az "utánpótlás" akadozik, a legtöbb szerzetes idős. A fiatalok kevesen vannak. Negyvenévnyi űr tátong két generáció között. S vannak megyék, ahol szinte egyáltalán nincsenek jelen. A rendek - függetlenül attól, hogy működhettek a negyven év alatt, vagy a kilencvenes években éledtek újjá - más és más problémákkal küzdenek. A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek Kongregációjának Magyar Tartománya azon szerzetesrendekhez tartozik, amely a kommunista rezsim alatt is létezett. A bajor származású Karolina Gerhardinger, rendi nevén Terézia anya 1833-ban alapította a kongregációt. Terézia anya tanítónő volt, abban az időben, amikor a felvilágosodás és francia forradalom politikai, vallási eredményei krízisállapotot eredményeztek a nevelésben a 19. századi Németország területén. Az állam lefoglalta az egyházi tulajdont, sok kolostori iskolát be kellett zárni. Terézia anya ekkor hívta életre néhány társával a közösséget. Kettesével, hármasával küldte szét nővéreit, azért, hogy a vidéki emberekhez, a legszegényebb gyerekek közé is eljussanak. A magyarországi házak alapítása Temesvárott kezdődött 1858-ban. Az államosítás során a legtöbb iskolát bezárták, a nővérek többségét elüldözték. Két intézmény maradhatott fenn: a budapesti Patrona Hungariae és a debreceni SvetitsGimnázium. A kilencvenes évektől ismét több iskolát működtet a kongregáció. És ez év augusztus 27-e óta bizonyos szempontból új korszak kezdődött a rend életében.

Nem csupán az egyházhoz nem tartozók, de sokszor maguk a keresztények sem ismerik a szerzetesközösségek szellemiségét, céljait. Sokan azt hiszik, hogy az életforma, amit a rendtagok élnek, a laikusok életétől homlokegyenest eltérő, földtől és valóságtól elrugaszkodott "nekünk nem való" állapot. A zsinati egyháztan rávilágított arra, hogy az egyház különböző hivatásai kiegészítik egymást, s együtt hivatottak tanúságot tenni. 1994-ben látott napvilágot Rómában az a dokumentum, amely így fogalmaz: azok a szerzetesközösségek, amelyek lelkesíteni és bátorítani tudják a világiakat, hogy világi hivatásuk és eltérő életmódjuk szerint megosszák intézményük karizmáját, meghívhatják őket, hogy a karizma és a misszió alkalmazásának újabb módjait fedezzék fel. Bizonyos szerzetesrendektől sosem volt idegen ez a szemlélet. Sok közösség létrehívta a maga másod- vagy harmadrendjét is. Az iskolanővérek történetében először, a fenti dokumentum és a második vatikáni zsinat szellemiségét követve, lengyel tartományban csatlakoztak világi hívők a rendhez. 1970-ben a káptalan elfogadta a társulás eszméjét, ugyanis a létrejött csoportok nem rendi formában, hanem társult tagok közösségeként működnek.

Éveken át tartó előkészületek után Magyarországon is megtörtént a társult tagok egy évre szóló ígérettétele. A civilek bevonása a közösség szellemiségébe az elsődleges cél. A másik a vidék megszólítása. Hiszen Budapesten és néhány nagyvároson kívül a legtöbb helyen nem élnek szerzetesek, nincsenek lelkiségi mozgalmak, közösségek. És az iskolanővérek rendjének alapkarizmája is ez: eljutni oda, ahol a legnagyobb a szükség. A tagok az ország legkülönbözőbb pontjain élnek. Mohácsról, Debrecenből, Verőcéről, Tatabányáról, Makóról, Sátorhelyről érkeztek a tagok, sőt Szovátán élő missziós is csatlakozott a társulathoz. Iskolai végzettség, kor és nembeli különbség sem állított akadályt az összetartásában, akik az alakuló évek után tizenketten maradtak, és akik szentmise keretében személyes ígéretet tettek. Volt közöttük házaspár, fiatal anyuka, hatgyermekes édesanya, nyugdíjas tanárnő, iskolai karbantartó. Ígérettételükben mindannyian személyeset fogalmaztak meg. Konkrétumot, amit egy évre biztosan akarnak és tudnak is vállalni, amellett, hogy teszik a dolgukat azon a helyen, ahol élnek, miközben lelkiekben az iskolanővérek közösségéhez tartoznak.

Szerzetesek. Jelek. Lev Tolsztoj egyszerű és nagy igazságra bukkant, amikor a Feltámadás című regényében így fogalmazott: "Keressétek először Isten országát, és a többi megadatik néktek! Mi pedig a többit keressük, és nyilvánvalóan nem találjuk" Szerzetesek. Jelek. A helyes sorrend jelei.

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu