Miért nehéz a hittant oktatni - és miért nehéz tanulni?

Mégiscsak misztérium...!

Hittant tanítani nehéz. Tanulni sem könnyű. Ebben szinte mindenki egyetért, mégis azt szeretnék az elkötelezett katolikus szülők, hogy gyermekük megkedvelje a tantárgyat, s az iskolai évek után ne vesszen el a hit tanulásának vágya. Vannak, akik arról számolnak be, hogy a serdülőkorba, ifjúkorba jutott fiatalt a hitoktatás során szerzett kudarcok távolították el - sok esetben szerencsére csak átmenetileg - az egyháztól. Nagy a tétje tehát, hogyan folyik az önkormányzati, illetve az egyházi iskolákban a hitoktatás. Ez utóbbi helyen tanrendbe illesztve, míg az előbbinél amolyan rendkívüli tárgyként szerepel. De ez csak az egyik vetülete a kérdésnek. Az új tanév kezdetén a hitoktatással kapcsolatos kérdésekről beszélgettünk Udvardy György püspökkel, a püspöki kar hitoktatási bizottságának vezetőjével.

Püspök úr, az elmúlt években néhány alkalommal az állam adminisztratív nehézséget támasztott (gondolok például a késedelmesen fizetett hitoktatói díjra) a hitoktatással szemben. Ma hogyan néz ki a helyzet?

- A hitoktatást illetően sem törvényi, sem gyakorlati szinten nincsenek nézetkülönbségek az állam és az egyház között. A gyakorlatban néha jelentkezhetnek ugyan nehézségek, de ezeket helyben kell megoldani. Ami ma bizonytalanságot okoz számunkra, de ez része az általános bizonytalanságnak: nem ismerjük még a költségvetési tételeket.

A következő tanévben a kormány bejelentése szerint mintegy tízezer pedagógust bocsátanak el. A hitoktatók nincsenek még inkább nehezebb helyzetben, hiszen őket még "rendes" tanároknak sem fogadják el?

- Az egyház kérte annak idején, hogy sem a hitoktatók, sem a katolikus iskolák pedagógusai ne kerüljenek közalkalmazotti státuszba. Ám az egyház arra törekszik, hogy munkaügyi szempontból, a bérezést illetően az általánosan elfogadott pedagógusi besorolásnak megfelelően tekintse a pedagógusokat, a katekétákat.

A hitoktatók esetében azért is jelentkezhet egzisztenciális bizonytalanság, hiszen hitoktatóként, hittantanárként - akár főállásban, de még kevésbé óraadóként - nemigen lehet megélni.

- A legtöbb egyházmegyében - a hitoktatási szabályzat tartalmazza ezt - a pedagógusi besorolásnak megfelelő összeget kapják a hitoktatók. Óradíjasnak az számít, aki heti nyolc órát vagy annál kevesebbet tanít, s így a hitoktatás mellett a megélhetéshez még más kiegészítő munkát is kell találnia. Olyan egyházmegyében, ahol kistelepülések alkotják a plébániák többségét, több a főállású vagy főállású részmunkaidős hitoktató, mert az adottságok ezt indokolják, míg a nagyobb városokban kevesebb főállású hitoktatóval is meg tudják oldani ezt a feladatot.

Püspök úr milyennek látja a hitoktatóképzés színvonalát? 1990 után az új körülmények között kezdetben hirtelen sok hitoktatóra lett szükség. Mennyire befolyásolta ez a szakmai színvonalat?

- A kilencvenes évek elején mintegy huszonöt egyházmegyei hitoktató központ működött, majd megindult a főiskolai képzés, ahol előbb főiskolai, majd később pedagógusi végzettséget lehetett szerezni. Mára tizenkét felsőoktatási intézményben képeznek hitoktatókat, hittanárokat. A felsőfokú képzés tartalmát az egyház határozza meg abban az esetben is, ha állami felsőoktatási intézménnyel együtt működik a hittanári szak. Ezen még a manapság sokat emlegetett bolognai folyamat sem változtat. Az oktatási és a pedagógiai ismeretek szempontjából általában jól felkészült tanárok kerülnek ki. Azonban egyetlen főiskola sem készíthet föl minden feladatra: arra, hogy a hittanár hogyan foglalkozzon a szülőkkel, hogyan kapcsolja a hittancsoportot a plébániai közösséghez. Ezért minden egyházmegyében továbbképzési központok működnek, ahol részben a tanítás aktuális feladataihoz adnak segítséget, részben olyan irányú képzéseket tartanak, amelyekre a főiskola nem készíthet föl.

Szülőktől olykor hallani, hogy úgy látják, a hitoktatás során a tanárok nem veszik kellően figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait, ezért a gyerekekben gondolati, illetve érzelmi bizonytalanság jelentkezhet. A "kétszer kettő négy"-gyel szemben a hittanban az élet alapvető kérdései kerülnek elő, már igen fiatal korban.

- Tapasztalataim szerint egyre több hitoktató törekszik arra, hogy a korszerű pedagógiai elveknek megfelelően közvetítse a tananyagot. A hitoktatók nehézségeit nem is az életkori sajátosságokhoz való igazodásban látom, hanem abban az óriási változásban, aminek a társadalomban tanúi vagyunk, s mely a gyerek személyiségfejlődését erőteljesen érinti.

A mai is meglévő kettős nevelésre gondol püspök úr?

- Vagy inkább a többes nevelésre. Sokféle érték - ami persze gyakorta értéktelenséget jelent - van jelen a társadalomban, s ezek között a gyerek, de gyakran a szülő sem képes egykönnyen eligazodni. A diákok igen eltérő tapasztalati - szellemi, érzelmi, szociológiai - háttérrel érkeznek, s a hitoktatónak, éppen úgy, mint más tanárnak, nincs könnyű dolga az ilyen osztályközösségben.

A hitoktatás különösen nehéz, hiszen a lényeg nem az átadható ismeretanyag, hanem végső soron a misztérium.

- Miközben figyelemmel kell lenni a gyermek lélektani, szociológiai összefüggéseire, valóban a misztériumot kell átadni. Azt, ami az én számomra is misztériumot jelent, hiszen a Lényeget valamilyen módon megismerjük, illetve megtapasztaljuk, tudjuk azt is, hogyan kell - az egyház szándékának megfelelően - átadni, de mégiscsak misztérium.

- Külföldi példák mutatják, hogy a hittankönyvekhez a munkafüzet mellett nemcsak tanári, hanem szülői kézikönyvet is adnak. Mennyire korszerűek a mai magyar hittankönyvek?

- A hittankönyveket szerkesztő szakmai csoportok igyekeznek munkafüzetekkel kiegészíteni a tankönyvet, hogy az anyag minél kézzelfoghatóbb legyen a diákok számára. A püspöki konferencia által kiírt hittankönyv-pályázatoknál alapvető követelmény ez.

Nem könnyű jó hittankönyvet írni. A hittankönyv eszköz, bár nagyon fontos eszköz, nem mindegy, milyen szemléletében, tartalmában, módszerében és kiállításában, de végső soron a katekétán a hangsúly, hogyan használja ezt az eszközt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a hittankönyvekkel szemben ne támaszszunk magas követelményeket, hogy azok valóban jók legyenek.

Az általános tankötelezettségben részt vevő diákok közül hányan járnak hittanra?

- Egyházmegyénként és területenként igen változó a kép. Egyes plébániákon 80-90 százalékban vesznek részt a gyerekek hitoktatásban, többnyire alsó tagozatban, másutt - vidéki és városi plébániákon egyaránt - harminc vagy még kevesebb százalékban tanulnak hittant a diákok. A városi iskolákban általában kevesebben iratkoznak be. Ehhez tudni kell: sok faluban élő gyermek jár városi iskolába, s otthon vesz részt a plébániai katekézisen. Ezért nem állíthatjuk egyértelműen, hogy a városokban kevesebben, a falvakban többen járnak hittanra.

Az Esztergom-budapesti egyházmegyében mintegy ötvenezer a hittanosok száma, ami a diákok huszonöt százalékát teszi ki.

Van-e különbség az iskolai és a plébániai hitoktatás között?

- Az iskolai, illetve plébániai katekézisnek más és más a célja. Az előbbi a hittartalom megismertetésére, az érdeklődés fölkeltésére, a meglévő hit elmélyítésére helyezi a hangsúlyt, missziós föladatot lát el, míg a plébániákon inkább a hit közösségben való megélése folyik. A diákok ott vesznek részt a liturgián, ott járulhatnak a szentségekhez. A két forma azonban szorosan összekapcsolódik.

Elmer

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu