Szilánkok az Új Ember és a kommunista cenzúra keserű közös történetéből

A második világháborút követő években a teljes hatalomátvételre készülő kommunisták mind erőteljesebb és egyre durvuló támadásokkal számolták fel vagy szorították vissza a (másként) gondolkodás műhelyeit, amelyek 1948-ig még viszonylagos szabadságban működhettek. A fordulat évétől aztán gőzerővel működött a cenzorok ceruzája is. Tevékenységük egyik kitüntetett terepe volt az Új Ember akkori heti négy oldala. Szerkesztőségünk kedves munkatársa, Pottyondy Zsófia, aki az első évektől kezeli házi archívumunkat - hála Istennek és neki: ma is köztünk dolgozik -, gondosan megőrizte az utókor számára azokat a megmenthető kefelevonatokat, amelyeket hétről hétre el kellett vinni az Állami Egyházügyi Hivatal illetékes elvtársának, aki vöröslő szeme sajátos optikáján keresztül szűrte meg a lapban található írásokat. A hivatal embere biztos kézzel húzta ki azokat a cikkeket vagy sorokat, amelyek a totális diktatúra számára kínosak, elfogadhatatlanok, hazugságaikkal összeegyeztethetetlenek voltak. Hátborzongató, megdöbbentő, ma már csak izgalmas vagy épp kínos nevetésre ingerlő élmény elmélyülni a kivágott írások rengetegében. Különös érzés, hiszen az Új Ember szellemiségének, látásmódjának olyan dimenziója bontakozik ki belőlük, amely elevenen a hallgatás halálára ítéltetett. Nemegyszer olyan időszerű, mélyen keresztény, ha kell "harcos", már az ötvenes években is "zsinati" szemléletű gondolatok bukkannak elénk e megsárgult lapokról, amelyek ismerete nélkül nem lehet hiteles képünk a korszak katolikus sajtójáról, értelmiségéről. Mostani és jövő heti számunkban e cenzúrázott írásokból adunk szerény válogatást: szilánkokat egy összetört korszak tükreiből.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu