Szentírás-magyarázat

Bizalom és kétely

Évközi 19. vasárnap - Mt 14,22-35

A kenyérszaporítás után a tömeg Jézust messiási királlyá akarta kikiáltani, de ő ezelől kitért (vö. Jn 6,14 sk.). A sokaságot elbocsátotta, a tanítványokat a csónakba parancsolta, maga pedig "fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék". Olyan helyre kívánkozott, ahol bensőségesen megtapasztalhatta az Atya közelségét (vö. Mt 17,1-8: a színeváltozás jelenete).

Az este beálltával Máté figyelme a hegyről a csónak felé fordul, "amely már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok". Víz, vihar, éjszaka a zsoltárok világában a kiszolgáltatottság, félelem és halál jelképei (vö. Zsolt 18,16 sk.); 91,5; 107,23-32). A negyedik őrváltáskor, azaz hajnalban (három és hat óra között), amely a Biblia szerint Isten segítőkész cselekvésének (vö. Kiv 14,24; Zsolt 46,6), sőt a keresztények számára Jézus feltámadásának ideje (Mt 28,1), a Mester a víz színén járva tanítványai után megy.

Nem csoda, hogy a csónakban ülők a feléjük közeledő alakban kísértetet látnak, miként az sem, hogy megrémülnek. Az utóbbi lélekállapot természetes reakció a bibliai és általában az antik ember részéről mindarra, amit ismeretlenként, felfoghatatlanként, isteniként tapasztal meg. Jézus ebbéli helyzetükben szólítja meg őket: "Én vagyok!" - mondja önmagára utalva, akit viszont jól ismernek övéi. Az előbbi veretes kifejezés, akárcsak a "Ne féljetek!" egyben Jahve alakját is körvonalazta a háttérben, aki ugyancsak ezekkel a szavakkal szólt az atyákhoz és Izraelhez (vö. Ter 15,1; 26,24).

Péter arra kéri Jézust, parancsolja meg, hogy hozzá mehessen a hullámok taraján. Mindenki tudja, ez éppúgy lehetetlen, mint a hegyek áthelyezése (vö. Mt 17,20). A lehetetlennek ebbe a kérésébe öltözködik Péter hite, és feltétlen bizalma ragyog fel abban, akié minden hatalom égen és földön (vö. Mt 28, 18). Ugyanakkor azonban a "ha te vagy" sejteti a kétkedést, amely a víz színén járó Péter félelmében újra megmutatkozik majd. Jézus teljesíti a kért parancsot, s ez a parancs az, amelynek alapján egyáltalán cselekedhet. Máté hangsúlyozni kívánja: az emberi tevékenység alapvetően mindent Jézusnak köszönhet. Péter tehát nem tesz kísérletet arra, hogy a mágus szerepében tetszelegjen, még kevésbé arra, hogy büszkélkedhessék, hanem szót fogad, engedelmeskedik.

És Pétert ekkor keríti hatalmába a félelem. De ez a félelem nem azonos azzal, amelyet a csónakbeli tanítványok éltek át az isteni lénnyel való találkozásban. Amiről itt esik szó, az sokkal inkább a vihartól, veszélytől és bizonytalanságtól való félelem. Ezt az egzisztenciális elbizonytalanodást Máté a Zsolt 69 (panaszdal) szavaival ábrázolja. Miközben Péter a víz színén jár, s az Úr helyett az ellenszélre ügyel, és kezd "elsüllyedni" (Zsolt 69, 15), felkiált: "Ments ki (a vizek mélyéről engemet) (Zsolt 69,15).

Ha a mai vasárnap fellapoznánk a Zsoltárok könyvét és elolvasnánk az imént említett 69. panaszzsoltárt, akkor Péterben magunkra ismerhetnénk, és a viz(ek)ben felfedezhetnénk mindazt, ami fenyegeti életünket: halált, bizonytalanságot, hitetlenséget, ellenségeskedést, betegséget, bűnt... Talán saját életünkből is ismerjük az iménti képekkel sejtetett élethelyzeteket, amelyek maguk alá temethetnek bennünket; főleg akkor, ha az "ellenszélre" ügyelünk és nem az Úrra hallgatunk. A képek nyitottak, s meghívnak bennünket arra, hogy saját tapasztalatainkkal hozzuk összefüggésbe.

Jézus kinyújtja kezét Péter felé. Az utóbbi gesztusra feltétlenül szüksége van, különben alámerülne. Máté e helyütt is talán gazdagabb jelentést sugallt: a mozdulat több, mint alkalmi segítség; valójában Jézus adta isteni védelem. Máté lényeges üzenetnek tartja: Isten megszabadító jelenléte nem abban nyilatkozik meg, hogy életünkben egyáltalán nem lesznek viharok, hanem abban, hogy bennük megtapasztalhatjuk oltalmát. Isten segítsége ugyanis nem abból tetszik elő, hogy a hit megkísértetlenül figyelmen kívül hagyja az élet "viharait". A hit (bizalom), úgy látszik, ennél sokkal árnyaltabb: bátorság és félelem, hallgatás az Úrra és figyelés az "ellenszélre", bizalom és kétely. A hit mindig erő és erőtlenség, hatalom és tehetetlenség közt folyó történés. A hit nem "van", hanem "történik" bennünk. S valamiként a két fél horzsfelületének érintkezéséből szikrázik föl.

Sulyok Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu