"DOLGAIM ELŐL REJTEGETLEK"

Az Isten-kereső József Attila (7.)

József Attilát (1905-1937) évtizedekig ateista proletárköltőként állították elénk; Istenhez fűződő kapcsolatának beható tanulmányozása még várat magára. E hiánypótlás szellemében - ám a teljesség igénye nélkül - a költő születésének századik évfordulóján az Új Emberben minden hónapban megismerkedhetünk József Attila egy-egy Isten-kereső versével - melyeket magyar költők felkérésünkre született elemzései, vallomásai bontanak ki. (Zs. G.)

József Attila a számára adatott (emberi mértékkel mérve rövid) időben a világ háttérsugárzásában állva, a legtöbb ember számára csak kaotikus zúgásból kihallotta és nagy verseiben megszólaltatta annak egymással is ádáz vitában álló hangjait. A huszadik század kataklizmáinak sok nagy költőjét ismerjük, de egyetlenegyet sem, aki annyira tudta és érezte volna a kor lényegét, mint ő. A testi-lelki nyomorúságot, a létezés folytonos fenyegetettségét, a társadalom szövetének fölsebzettségét, ordas eszmék tobzódását. Pályáján nem kisebb vágy vitte előre, mint az, hogy nagy szintézisteremtő erejével versbe foglalja az univerzumot, a jelek, az üzenetek teljességét. És mindezt nem az objektív líra köpenyét viselve cselekedte, bár versei kapuját kezdettől fogva tágra nyitotta egyéni sorsa - még a saját rettenetes tapasztalatai előtt is.

A nagy versek árnyékában azonban gyakran elfeledkezünk a fiatal József Attila verseiről, pedig ezek akkor is méltán számíthatnának az utókor figyelmére, ha egy kisebb formátumú költő életművébe tartoznának. A költői erő a korai versekben is nyilvánvalóan megvan, azonban - amint az a legtöbb ifjú poétánál nem ritka - olykor még egy-egy nagy előd hatása alatt szólal meg. Négy évvel vagyunk Ady halála után, és az ifjú költő szinte az ő hangján zendíti meg a Pünkösd előtt című versét.

Közelítsünk a műhöz a címe felől! A Pünkösd előtt az életmű azon részéhez tartozik, amelynek darabjai (mintegy húsz ilyen vers van) a címükben is hordozzák az Istenhez, kereszténységhez, a hithez kapcsolódás motívumát. Pünkösdöt bízvást számíthatjuk a nehezebben, csak nagyobb szellemi erőfeszítéssel felfogható, átérezhető ünnepek közé. A megszülető vagy a kereszthalálból feltámadó Krisztus ünnepét nyilvánvalóan nagyobb hatásfokkal élhetik át az emberek. Pünkösd ünnepe azzal is feladatot kínál a hívőknek, hogy főszereplője a harmadik isteni személy, a Szentlélek, akinek már a jelképe, a szél is szinte megfoghatatlan. A szél nem látható, csak a hajladozó ágakból, a hullámzó víztükörből következtethetünk a jelenlétére. A Szentháromság misztériumában ő közvetíti a teremtett világ felé az isteni szeretetet, az isteni életet.

Egyik első gondolatom annak kicsinyes aggodalma volt, hogy a versben oly erőteljes kiválasztottságtudat alig egyeztethető össze a hagyományos keresztény morállal. De nyilvánvaló, hogy egy nagy költő nem lelkiségi irodalmat művel, célja nem az, hogy az egyház tanításait szedje versbe, hanem hogy költőként a maga egyéni, de a hit elveivel azért összeegyeztethető lírai teológiáját valósítsa meg. Ez az egyéni ambíciókon túli, az irodalom s a művészet önmozgásából is következő modernség jellemzője. A Pünkösd előtt leginkább szerepvers, a költői én felnagyítása a tér és idő koordináta-rendszerében. E megközelítésben a költő is afféle apostol, aki ott áll a csodálatos pünkösdi jelenetnél, és részesedik a Szentlélek ajándékaiból. És meg is szólal, nyelveken kezd beszélni, ahogy a lélek szólásra indítja őt (ApCsel 2,1-4). És mi más lenne az ő nyelve, mint a költészet eksztatikus nyelve - és Isten hírnökeként mi mást szeretne hirdetni, mint a csodát?

Az önmegszólító vers hőse érzi kiválasztottsága terhét, és szeretné megszabadítani magát a kicsinyes, visszahúzó erőktől. Kiválasztottsága minden bizonnyal látható, irigyei számára is nyilvánvaló, hiszen az a bizonyos "megcibált, megtépett forró szárny" talán a pünkösdi lángnyelv, amellyel Isten megjelölte őt. Ünnepre készülve ideje, hogy félretegye sérelmeit, bármennyire is nehéz az. Különösen, ha olyan ünnep közeleg, amelynek kettős természete, hogy a lélek egy másik, hatalmasabb és teljesebb Lélek eljövetelét ünnepli.

Megrázó erejű mozzanat a versben az egyéni és a nemzeti sors egymásra vetítésének különös, profetikus gesztusa. A trianoni sokk után három évvel járunk, Magyarország keresztre feszítése megtörtént: tehát a feltámadás csodája és pünkösd öröme sem várathat magára! E remény alapja csak a Szentlélek lehet, aki által a megváltás az idők végezetéig folytatódik. A hittel és reménnyel megajándékozott új ország és fia azonban csak akkor lehetnek méltók az isteni figyelemre, ha a maguk erejével is küzdenek, dalolnak, tündökölnek. Az Éhséggel, Irigységgel küszködő, fenyegetett lélek dalolása talán csak nyögés, vergődés, de lehet, hogy mindezt - afféle újabb pünkösdi csodaként - ki-ki a legszebb, legigazabb művészi teremtésként éli meg. Bevezető soraimban már utaltam Ady erőteljes jelenlétére e versben. Ám milyen különös, hogy Ady stílusfordulatainak alkalmazásával éppen a csakazértis-erkölcsű Adyt és (a heroikus borúlátásával áttételesen hozzá kapcsolható Friedrich Nietzschét) krisztianizálja ebben a versben József Attila!

Isten keres bennünket. Bolyongunk, bújunk előle, és közben mi is keressük őt. Az Ádám, hol vagy? kérdés mindannyiunknak szól. Félünk ítéletétől, pedig félelmünkkel megsértjük őt. Az ítélkező, a gondoskodó és a szerető Isten egy és ugyanaz, csak gyarlóságunkban hisszük őt - lelkünk összeszedettségétől vagy éppen szétesettségétől függően - mindig másmilyennek. A Pünkösd előtt a lélek verse. Olyan léleké, amely már szent, mert ismeri a végtelent, s ennyiben Istenhez hasonló - mégis éhes. Talán pünkösd újabb és újabb csodájára éhes. De tényleg, ki tudja elképzelni, hogy igazából milyen a szentek éhsége?

Filip Tamás, költő

József Attila

Pünkösd előtt

Szent, éhes lelkem, pünkösd ünnepére,

Mint jóllakott tuzok, magadba hullva

Feledd, hogy büszke, forró szárnyadat

Cibálja, tépi vérek irigy ujja.

Hiszen tudod már mi a Végtelenség:

A Végtelenség az a magyar bánat

S hiába vergődsz haló hattyuként,

Szomorúbb lélek búsul majd utánad.

Ha idejöttél, tündökölj s dalolj csak,

E végtelen vizen büszkébben usszál

S csudáljanak, hogy méltóbban repül

Zilált szárnyad az égi Sziriusznál.

Szent vagy s ha mégis lenyilaz az Éhség,

Mint vadludat rozsdás vessző találja,

Ne sírj, dalold el híres éneked,

Hogy nyögve várjanak ujabb csodára!

1923. máj. 18.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu